Nagyvilág

Kemény elnyomás Szaúd-Arábiában: újabb értelmiségieket vettek őrizetbe

A szaúdi hatóságok őrizetbe vettek nyolc embert, zömében értelmiségieket, amit hírügynökségek a szólásszabadság elfojtására irányuló, két éve folyó kampányával hoznak összefüggésbe – írja az MTI.

A nyolc ember őrizete vételéről a londoni székhelyű szaúdi emberi jogi szervezetből (ALQST) származó források adtak hírt hétfőn. Rijádi és dzsiddai otthonaikból vitték el őket civil ruhás rendőrök a múlt héten. A kényszerintézkedést nem indokolták semmivel, és a szaúdi kormány tájékoztatási irodája sem reagált egyelőre a Reuters hírügynökség megkeresésére.

Rijád váltig tagadja, hogy az országban nincsenek politikai foglyok, de magas beosztású kormányilletékesek mondták azt, hogy az aktivisták megfigyelésére és esetlegesen az őrizetbe vételére szükség van a társadalmi rend fenntartása miatt. Az őrizetbe vett személyek értelmiségiek, egyesek közülük közírók, akik cikkeket jelentettek meg, vagy szerepeltek a tévében, a többiek pedig üzletemberek.

Szaúd-Arábia a jövő év elejétől tölti be egy éven át a G20-ak soros elnöki tisztét, és közben szembesülnie kell az emberi jogi helyzetét érő kemény kritikákkal. Bírálják az abszolút monarchiát Dzsamál Hasogdzsi újságíró meggyilkolása, jogvédő nők letartóztatása és jemeni polgárháborús szerepvállalása miatt is. Az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet október eleji jelentésében azt írta, hogy Hasogdzsi meggyilkolása után sem szűnt meg Szaúd-Arábiában az újságírók, a jogvédők és a civil társadalom szereplőinek elnyomása, és legalább 30 olyan ember van rács mögött, akiknek csupán annyi volt a „bűnük”, hogy éltek a szabad véleménynyilvánítás és gyülekezés jogával.

Mohamed bin Szalmán trónörökös tett ugyan a gazdasági és társadalmi nyitottságot szolgáló intézkedéseket, de a szaúdi hatóságok üldözik a rendszerbírálókat – emlékeztet kommentárjában a Reuters. Odáig fajult a helyzet 2017 szeptemberében, hogy ismert muszlim hitterjesztőket vettek őrizetbe, és egyesekre közülük halálbüntetés vár.

Két hónappal később a korrupcióellenes kampány örvén üzletembereket és magas beosztású kormányilletékeseket vettek őrizetbe. Egyesek ezt hatalmi játszmának tartották, szerintük a trónörökös így számolt le politikai riválisaival. A tavalyelőtti év közepén számos jogvédő nőt vettek őrizetbe, rögtön azután, hogy Rijád engedélyezte a nőknek a gépkocsivezetést. A helyi média hazaárulónak bélyegezte meg őket, és egy bíróság vádat emelt közülük többek ellen amiatt, hogy kapcsolatba léptek külföldi újságírókkal. A rá következő év áprilisában rács mögé kerültek azok is – nyolc ember, köztük két amerikai állampolgár -, akik támogatásukról biztosították az őrizetbe vett nőket.

Szaúd-Arábiában a tiltakozó megmozdulások megtartása, pártok alapítása és szakszervezetek működése tilos. A sajtó a hatóságok ellenőrzése alatt áll, az uralkodó család bírálata pedig börtönnel sújtható.

Kiemelt kép: A szaúdi királyi palota felvételén Mohamed bin Szalman trónörökös herceg, szaúd-arábiai miniszterelnök (b) és Abbó Manszúr Hádi jemeni elnök aláírási ünnepségen vesz részt, amelyen a nemzetközileg elismert jemeni kormány és a dél-jemeni szakadár lázadók fegyverszüneti és hatalommegosztási megállapodást kötöttek a szaúdi fővárosban, Rijádban 2019. november 5-én. MTI/EPA/Szaúdi királyi palota/Bandar Aldzsalud

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik