Peter PARKS / AFP
Nagyvilág koronavírus

„Bajkeverésben” találtak bűnösnek egy nőt, aki a vuhani járványhelyzetről tudósított

Négy év börtönbüntetést szabott ki egy sanghaji bíróság hétfőn egy sanghaji nőre, aki az év elején a vuhani járványkitörés korai szakaszáról tudósított – írta a South China Morning Post című hongkongi lap.

A 37 éves, korábban ügyvédként tevékenykedő Csang Csan olyan videókat tett közzé az interneten, amelyek egyebek mellett a túlterhelt vuhani kórházakba nyújtottak bepillantást. A felvételek futótűként terjedtek az interneten.

A bíróság bűnösnek találta a nőt  „viták szításában és bajkeverésben”. A jogsértések e tágan értelmezett kategóriája öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, és a kínai hatóságok gyakran alkalmazzák az eltérő vélemények elhallgattatására.

A fiatal nőt május közepén vették őrizetbe Sanghajban. Csang a kezdetektől fogva ártatlannak vallotta magát, és júniusban éhségsztrájkba kezdett az elfogatása elleni tiltakozásként. Védőügyvédje elmondása szerint a nyilvánosság kizárásával folytatott tárgyalásán Csang tolószékben vett részt, rossz egészségügyi állapotban. A nő egyelőre nem közölte, hogy kíván-e fellebbezni az ítélete ellen.

Csangon kívül még legalább három olyan kínai civil újságíró tudósított a vuhani járványhelyzetről az év elején, akiknek a holléte február óta nem ismert.

Sisi – Ferenc József és az udvar nemtetszése dacára – ragaszkodott hozzá, hogy negyedik gyermekét Budán hozza világra. Bár a Habsburgoknak több személyes tragédiája kötődött a magyar fővároshoz, végül minden simán ment.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.