Az Együtt elnöke komoly áldozatot hozott, de ez több fronton is hasznot hozhat. Most először nyílik esély, hogy Budapest szívében is megszorongathatják a Fideszt.
A Családok Pártja jelöltje felháborodott, az Összefogás Párté kitálalt a 24.hu-nak. Szepessy Zsolt pártja a 306 milliós támogatás mellé a jelöltek egymillióját is begyűjti.
Találkoztak az ellenzéki jelöltek a Belvárosban, hogy megegyezzenek arról, ki indul el a fideszes Hollik István ellen az áprilisi választáson. A helyzet csak bonyolultabb lett, pedig a szoros meccshez még a Jobbik visszalépése sem feltétlenül kell.
Ha egy ellenzéki jelölt marad, a jobbikos győzhet a kormánypárti Csöbör Katalin ellen, de a DK-s Debreczeni József sem lenne esélytelen. A Fidesz a centrális erőtérben bízhat.
Holland-roma családok is lakják az egyik legszegényebb magyar települést. A horváthertelendi roma polgármester próbál munkahelyeket teremteni, de van, aki már feladta a küzdelmet.
Összeugrasztották Miskolcon az ellenzéki jelölteket, akik rengeteg mindenben egyetértettek. Csak abban nem sikerült dűlőre jutni, hogy ki verheti meg áprilisban a Fidesz emberét.
Bázakerettyén kifogyóban az olaj, elmennek a fiatalok, már a focicsapat is feloszlott. Pedig egykor ez a vidék volt a magyar Texas, amire már csak a kókadozó olajkutak emlékeztetnek.
Az elmúlt harminc évben eltűnt Miskolcról a népesség negyede. Egy csapat fiatal azon ügyködik, hogy egyre többeknek legyen kedve visszaköltözni a városba.