Belföld csatatér

Mindenben egyetértenek, csak abban nem, hogy ki lépjen vissza

A többség ereje címmel rendezett vitaestet a Közös Ország Mozgalom (KOM) a budapesti első választókerület ellenzéki jelöltjeinek. A mozgalom azt próbálja elérni, hogy csak egyetlen ellenzéki jelölt induljon el a kormánypárttal szemben az áprilisi választáson. Ennek elég nagy jelentősége lenne, mert az összes felmérés azt mutatja, hogy az ellenzék sokkal esélyesebb lenne a Fidesszel szemben, ha nem osztódnának az ellenzéki szavazatok 5-6 felé.

Okos ellenzéki együttműködés nélkül sima Fidesz-kétharmad lesz
Ha csak az MSZP és a DK nem indít egymással szemben jelöltet, a Fidesz könnyen alkotmányozó többséget szerez. Ha szélesebb az együttműködés, Budapest nyerhető az ellenzék számára. Republikon-mandátumbecslés.

De valahogy csak el kellene dönteni azt, hogy ki éljen az összellenzéki szavazatok legalább elvi lehetőségével. Főleg, hogy a KOM vitaestjéből valódi képviselőjelölti vita nem lehetett, hiszen Hollik István, a Fidesz-KDNP jelöltje nem vett részt rajta.

Ezek a viták úgy történnek, hogy először minden jelölt bemutatkozhat. Losonczy Pál, a Jobbik jelöltje ezt egy Szeszélyes Évszakok-szerű jelenetre használta fel, amelyben két atombomba-erősségű poént sütött el a korrupcióról. Az első az volt, hogy

Nem csak a feje, hanem a veje is bűzlik a halnak.

A második, hogy

A korrupció az ország Mészárosa.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Losonczy után V. Naszályi Márta, az MSZP-Párbeszéd jelöltje következett. (Aktuális jelöltje, mert ebben a kerületben volt már MSZP-s jelölt Kovács Alex is, de a liberális Bősz Anett jelöltségét is lebegtették, ő végül listás helyet kapott a szocialistáktól Fodor Gábor helyett.) Őt követte az LMP-s Csárdi Antal és Juhász Péter, az Együtt elnöke – a Republikon Intézet szerint ők ketten a legesélyesebb ellenzéki indulók. És ott van még Fekete-Győr András, a Momentum legismertebb politikusa, elnöke is.

Ez volt az első olyan alkalom, hogy Juhász Péter megjelent a nyilvánosság előtt azóta, hogy kormánypárti lapok azzal vádolták meg, hogy bántalmazta a volt feleségét. Erről itt olvashat részletesebben, a vita szempontjából ez azért fontos, mert Fekete-Győr András azzal kezdte a beszédét, hogy kiállt Juhász mellett és közölte, hogy sajnálja az ellene zajló nemtelen támadásokat.

Csárdi Antal nagyjából ugyanarról beszélt, amiről az interjúnkban is: megélhetési, lakhatási problémákról. Juhász Péter természetesen a korrupcióról, ahogy Losonczy Pál is, aki egy pillanatra sem engedett a gegtempóból és azt mondta, az V. kerületben nem ingatlangazdálkodás, hanem ingatlangarázdálkodás folyik. V. Naszályi Márta ugyanerről, Fekete-Győr András pedig a Déli pályaudvarról, az ingatlanmutyikról és szintén a körzetben kulcskérdésnek számító lakhatásról. A Momentum elnöke konkrétan lakatlansági adót javasolt a ki nem adott lakásokra, hogy ettől lejjebb menjenek az ingatlanárak. Juhász Péter az Airbnb betiltását adná a lakóközösségek kezébe, aminek egyértelmű lenne a kimenetele: mindenhol be lenne tiltva.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Csárdi pedig Juhászhoz hasonlóan bérlakásokat építene. Hogy azokat hova építenék az V. kerületben, vagy a Budai Várban, egyikük szavaiból sem derült ki. Az LMP politikusa szerint albérlettörvényre van szükség, ami a piac kifehérítésére szolgálna. Fekete-Győr András azt javasolta, hogy legyen a cafeteria is felhasználható lakbérre, de Csárdi Antal közölte vele, hogy már felhasználható, csak a részletszabályok vannak rosszul meghúzva, mert feltétel, hogy 40 kilométerre lakjon a felhasználó a munkahelyétől.

Losonczy Pál szociális alapon nyilvánítaná bérlakásokká a kiadatlan lakásokat a kerületben, amiből szerinte csak az V. kerületben 350 darab van. V. Naszályi Márta alapjoggá tenné a lakhatást, valamint szintén bérlakásokat építene.

Romkocsmák, Budai Vár

A belvárosi turizmusról Fekete-Győr András elmondta, hogy a Vámház körúton lakik, és magyarul beszélő embert alig hall, de ezt a megnövekedett turizmust ki kell használni. Szerinte a baj az, hogy sok sokat bulizó és ivó turista jön a kerületbe, és baj az is, hogy a kerületben nincsenek idősebbeknek kitalált minőségi, elegánsabb szórakozási lehetőségek. Ebben egyébként kialakult az első jelentős Jobbik-Momentum tandem, mert Losonczy ezzel tökéletesen egyetértett: a romkocsmák szerinte kerüljenek a város külső részeire, és itt legyenek elegánsabb helyek.

Juhász Péter ehhez képest azt mondta, az ideiglenes migránsok elől is lebontanák a kerítéseket, hogy minél többen jöjjenek ide bulizni.

V. Naszályi Márta szerint mindegy, mi lesz, a piacot el fogja foglalni a Nemzeti Turizmus Zrt., ahogy az a dohányboltokkal is történt. Csárdi Antal szerint létre kell hozni a kétszintű rendőrséget a közbiztonság és a köztisztaság helyreállításáért, de Magyarországon egyébként ez most is működik.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

A következő vitakérdés a Budai Vár volt, és itt ismét előjött az, hogy a jelöltek igazából nem gondolnak különböző dolgokat a körzetükről, amit pont az mutat meg, hogy Fekete-Győr András szóról szóra ugyanazt mondta el, mint Juhász Péter. Nem kell a várba költöznie a kormánynak, van már kormányzati negyed, és amúgy sem tudnának közlekedni a lakók. A jelöltek egymás gondolatait folytatták, szinte megakadás nélkül.

A dugódíj témájáért viszont ember nem lelkesedett még annyira, mint V. Naszályi Márta. A volt BKK-vezér Vitézy Dávid mellett ketten is kiálltak az este során, először Fekete-Győr András, aztán Juhász Péter. Később Fekete-Győr András azt is megjegyezte, hogy neki tetszett, amit V. Naszályi mondott a dugódíjról. Azért valószínűleg nem rá fog szavazni.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

És itt ismét kiderült, hogy mennyire nehéz olyan vitát rendezni, ahol minden résztvevő egyetért a másikkal, de valakinek mégis meg kellene nyernie a vitát. Gulyás Mártonnak szinte erőszakkal kellett rávennie a résztvevőket, hogy használják ki az időkeretüket a vitában.

Összefogás

Az egyetlen valódi vita abból lett, hogy ki akar összefogni, és ki nem. Csárdi Antal például nem, mert szerinte összefogás után kormányozni is kellene, ami nem fog menni. Juhász Péter szerint viszont van esélye a kormányváltásnak (a bekiabálások szerint a kétharmadnak is).

Ekkor kisebb felzúdulás támadt, mert a bekiabálók szerint Baranyi Krisztina, az Együtt képviselője, akire Juhász rendszeresen hivatkozik mint jó jelöltre, lakást kapott a IX. kerületben. Majd Losonczy Pál elkezdte támadni Juhász Pétert azzal, hogy ő nem volt ott, amikor Losonczy és LMP-s képviselőtársa rengeteg korrupciógyanús ingatlaneladást állított meg.

V. Naszályi Márta szerint együtt kell működni, ami nem meglepő egy párbeszédes politikustól, hiszen mégiscsak egy százalékon álló és az MSZP-vel együtt induló pártról van szó. Viszont ez volt Fekete-Győr András egyetlen erős pillanata is a vita alatt, mert közölte, hogy nem azért van a Momentumban, hogy MSZP-s és DK-s jelöltek javára visszalépjen.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

A vita szempontjából kevéssé volt átgondolt, hogy az összefogásról szóló blokkra kevesebb időt szántak, mint arra, hogy mit gondolnak a jelöltek a Budai Várról (ugyanazt).

Főleg, hogy itt olyan mondatok repkedtek, mint amikor a jobbikos Losonczy Pál közölte, hogy

Amíg a vezetőség nem mondja nekem azt, hogy visszaléphetek, nem fogok visszalépni.

Sőt, Losonczy szólt rá Juhász Péterre is, aki állandóan Fekete-Győr András szavába vágott. Mondjuk ekkorra már a közönség is rendesen fellelkesült, szinte minden olyan megszólalásnál elkezdett valaki kiabálni, amit nem Juhász mondott el, vagy ami nem az összefogás támogatásáról szólt.

A Közös Ország Mozgalom vitaestje sok dologra nem volt jó azon kívül, hogy kiderült, a jelöltek a legtöbb dologról ugyanazt gondolják. Amiről nem, az pont a legfontosabb a választás előtt: hogy ki induljon el és ki lépjen vissza. Arra persze előre számítani lehetett, hogy ez lesz, ebben a kerületben a legnagyobb az országban az egy főre eső egók aránya, azért itt tényleg csak akkor derülhet ki, ki indul el, ha márciusban megvannak a közvélemény-kutatások eredményei. De lehet, hogy még akkor sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik