Belföld csatatér

Így esett szét két nap alatt a belvárosi összefogás

Két napja azt írtuk, hogy valami csoda folytán mégis úgy néz ki, hogy lehet ellenzéki együttműködés a Belvárosban. Gyorsan elmúlt.

Juhász Péter szombaton mindenki meglepetésére bejelentette, hogy visszalép a jelöltségtől a választókerületben. Az Együtt elnöke nem valakinek a javára lépett vissza, hanem azért, hogy példát mutasson a többi jelöltnek.

A budapesti 1. választókerület ugyanis tökéletes példája lett Magyarország jelenlegi politikai helyzetének. Annyira, hogy még a New York Times is foglalkozott vele. A Fidesz térképrajzolói és a centrális erőtér úgy alakították át a politikai körképet, hogy a választókerületek a lehető legjobboldalibbak legyenek, miközben sokkal több ellenzéki jelölt indul, mint kormánypárti. Az első választókerületben hiába vannak többen azok, akik kormányváltást szeretnének, egy fideszes jelölttel most már három baloldali és egy jobbikos jelölt áll szemben, akik ráadásul nagyjából ugyanolyan népszerűek.

Így kellene eldönteni, hogy akkor ki is lépjen vissza és kinek a javára. Juhász visszalépésével versenyben maradt az LMP-s Csárdi Antal, a párbeszédes (az MSZP által támogatott) V. Naszályi Márta és a Momentum elnöke, Fekete-Győr András, természetesen a Jobbik és a Fidesz mellett.

Elsőként

Szombaton Fekete-Győr ragadta magához elsőként a kezdeményezést. Összehívta a jelölteket egy találkozóra, ahol eléjük rakott egy ötletet: dobják össze a kampánytámogatásként kapott fejenként egymillió forintot, készítsenek belőle egy felmérést, amelynek a mintavétele Juhász visszalépése után történik, és aki a legnépszerűbb lesz, annak a javára lépjenek vissza a többiek.

Szombaton Fekete-Győr azt mondta, hogy V. Naszály és Csárdi is szimpatizált az ötlettel, amit az elnökségük elé visznek. Valószínűleg ezt meg is tették, de az LMP elnöksége például biztosan nem értett egyet vele, mert Csárdi másnap már azt mondta az ATV-nek, hogy nincs értelme új felmérést készíteni, hiszen a korábbi felmérés, amelyet a Közös Ország Mozgalom készített, tökéletesen alkalmas arra, hogy eldöntsék, ki lépjen vissza. A felmérés szerint egyébként V. Naszályi a legnépszerűbb jelölt, de Csárdinak van egy-egyben a legtöbb esélye a Fidesz-KDNP-s Hollik Istvánnal szemben.

Totális ellenzéki patthelyzet van a Belvárosban
Nem tisztult a kép a fideszes botrányok ellenére sem, Hollik Istvánt nehéz lesz megfogni, pláne megosztottan.

Hétfőn már V. Naszályi Márta is nemet mondott Fekete-Győr Andrásnak. Úgy tudjuk, hogy az LMP-nek és az MSZP-Párbeszéd szövetség vezetésének is ugyanaz volt a problémája a kutatással. Szerintük azt 11 nap alatt nem lehet megcsinálni úgy, hogy jó legyen, és fölösleges is, hiszen már vannak kutatások a kerületről.

Korábban már írtunk arról, hogy a visszalépéseknek milyen okai vannak és akadályai lehetnek. Juhász visszalépésének több dologhoz lehet köze. Az egyik az, hogy a jelenlegi patthelyzetben ez a kerület úgysem lett volna nyerhető, sőt, még akkor sem biztosan az, ha tényleg sorban jönnek a visszalépések, és csak egy jelölt indul el Hollik Istvánnal szemben. Juhász ezért a visszalépést arra használta fel, hogy demonstrálja, kész az áldozatra – és cserébe az Együtt listáját ajánlja a szavazóknak, amelyen bejuttathatják a parlamentbe.

Másodikként

V. Naszályi Márta és Csárdi Antal egyaránt a legesélyesebb jelölteknek tartják magukat a választókerületben, de az ő esetükben nem is feltétlenül az számít, hogy ők mit gondolnak. Az LMP vezetése egyelőre kitart amellett, hogy nem akarnak a baloldali pártokkal keveredni. Egy szélesebb körű, a Jobbikot is bevonó együttműködésben benne lettek volna, de csak az MSZP-Párbeszéd-DK-val nem akarnak együttműködni. Az MSZP-Párbeszéd pedig akkor is nehezen tudna visszalépni, ha akarna. A pártnak a DK-val kötött megegyezés miatt 58 egyéni jelöltje van, csak 4 helyen léphet vissza, ha nem akar elesni 150 millió forintnyi állami támogatástól. Márpedig nem akar, mert az MSZP jelenleg nincs eleresztve pénzzel. Az LMP viszont már elesett ennyitől azzal, hogy két helyen is visszaléptette a jelöltjét.

Ennek ellenére vannak olyan hírek, hogy az MSZP-Párbeszéd mégis hajlandó lenne visszalépni Csárdi javára, persze csak ha egy (vagy több) másik kerületben az LMP viszonozza ezt a szívességet. Azt viszont nem tudni, hogy ezekből a tárgyalásokból lesz-e valami.

Április 4-én eldől a Belváros sorsa

A politika a hétköznapi csalódások világa, de mindig át lehet vágni a gordiusi csomót. Az LMP és az MSZP-Párbeszéd elzárkóznak a jelöltjeiknek szombaton még tetsző kompromisszumos javaslattól. Egy olyan felmérésre, ami Hódmezővásárhely és Juhász Péter visszalépése előtt készült, ma már nem lehet alapozni. Ezért én elkészíttetem azt a kutatást, amit a jelölttársaimmal közösen rendelhettünk volna meg. A Medián és Tóka Gábor, a CEU professzora biztosítják a kutatás szakmai hátterét.Felelős döntést csak így tudok hozni. Tartozunk ennyivel a választóinknak.

Közzétette: Fekete-Győr András – 2018. március 26.

Fekete-Győr András viszont azt mondta, hogy egyedül is megcsinálja a kutatást, akkor is, ha Csárdi és V. Naszályi nem akar benne részt venni. Hiába mondták ugyanis, hogy nem lehet megcsinálni, a Medián a Közös Ország Mozgalom segítségével 1,2 millió forintért elvállalta, hogy a hosszú hétvége alatt megcsinál egy 1200 fős mintán végzett kutatást.

A Momentum elnöke azt mondta, ő a kutatás eredménye alapján dönt majd a visszalépésről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik