Belföld csatatér

Csárdi Antal: Az még nem ajánlat, hogy zavarjuk el a kormányt

Gyűlöletkeltésben nem lehet megverni a Fideszt, mondja az LMP belvárosi jelöltje, Csárdi Antal. Interjú.

Úgy látom, elég gyakran jár ide.

Igen, gyakorlatilag ötéves korom óta stabil vendég vagyok a Jópipa sörözőben, édesapám itt dolgozott a szomszédban, a vásárcsarnokban, már akkor ide jártunk, amikor még úgy kellett fizetni, hogy a pultnál kértünk, aztán a kasszánál kaptunk egy blokkot, amit feltűztek a falon egy szögre.

Itt van a zöldségesüzlete is?

Igen, itt van a csarnokban, én vittem tovább édesapám üzletét. Nem klasszikus zöldséges, szárazáruval, aszalt gyümölcsökkel, babbal, mákkal, dióval, ilyenekkel foglalkozunk elsősorban. Átalakult ez negyven év alatt.

Az LMP mellett is tudja csinálni?

Persze.

Van rá ideje?

Segítenek a kollégáim, de van egy alapelvem, hogy meg kell tartani a saját egzisztenciámat, mert egy hiteles politikus nem lehet kiszolgáltatva sem a jelölőszervezetének, sem senki másnak. Az a jó képviselő, aki a saját lábán áll, így nem lehet sakkban tartani. Nagyon sok olyan példát láttam arra, szocialista és fideszes példákat is, hogy a politikus az egzisztenciáját teljesen ráutalta a pártra, majd ők azt mondták, hogy vagy azt csinálod, amit mi mondunk, vagy ki vagy rúgva. Innentől kezdve a képviselet nem azt a funkciót töltötte be, amit minden józan gondolkodású ember elvárna.

Ez az állatorvos Hadházy Ákosra még igaz is lehet, de Szél Bernadettnek mi a saját egzisztenciája? Szél Bernadett függ az LMP-től.

A parlamenti képviselőség a legtöbb gazdasági tevékenységgel konkrétan összeférhetetlen, tehát az egy más helyzet.

És ha ön bejut a parlamentbe, mi lesz a zöldségessel?

Akkor bérbe lesz adva és a feleségem fogja kezelni.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás/24.hu

Elég sokat kritizálják a Fideszt a családtagok nevére írt üzletek miatt.

Itt nincs családtagok nevére írt üzlet, én soha semmilyen állami támogatást nem kaptam, ez egy olyan kis családi vállalkozás, aminek a fenntartása objektív szempontok alapján is fontos, és lehet, hogy hülyén hangzik, de tartozom édesapám emlékének azzal, hogy nem hagyom veszni.

Ez a zöldséges köti ehhez a választókerülethez?

Nem, én a IX. kerületben lakom és itt is dolgozom.

Akkor önnek jól jött, hogy a Fidesz módosította a választókerületi határokat, és így a IX. kerület egy része is az első választókerülethez tartozik.

Annak idején a 12-es választókerület a teljes kilencedik kerületet jelentette, és nekem az ugyanúgy hazai pálya volt, mint most az egyes. Ebből a szempontból nekem ez irreleváns, de az, ahogy átalakították őket, már sokkal felháborítóbb.

Könnyebb lenne megverni Hollik Istvánt az eredeti választókerületben?

Egy fideszes jelöltet ma sehol nem könnyű megverni. Olyan infrastruktúra van mögöttük, amivel senki más nem rendelkezik. A média nagyobbik része mögöttük áll: pénz, paripa, fegyver.

Abban is hiszek viszont, hogy a politikát úgy kell kivinni az utcára, hogy kint kell élni az emberek között. Nagyon régi panasza minden választópolgárnak, hogy bekerülnek az emberek a parlamentbe, és onnantól kezdve nem találkoznak velük az utcán. Nekünk olyan képviselőink vannak, akik amellett, hogy parlamenti és önkormányzati képviselők, minden nap elérhetők az utcán.

Amikor megkérdeztem Fekete-Győr Andrást arról, hogy miért teljesít jobban az LMP, mint a Momentum, akkor azt mondta, hogy azért, mert az LMP-nek van pénze. Az LMP mögött tényleg nem áll olyan apparátus, mint a Fidesz mögött, de ott van Ungár Péter, aki a pletykák szerint elég sokat hajlandó rákölteni a pártra.

Ez marhaság. Ungár Pétertől senki nem várja a párton belül, hogy pénzt tegyen a kampányba. Péter nem azért került az elnökségbe, mert sok pénze van, hanem azért, mert az egyik legtehetségesebb politikus, aki 2010 óta feltűnt.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás/24.hu

De attól még, hogy nem várják el, tesz bele?

Nem tudom, de abban biztos vagyok – mert ezt Péter is megerősítette –, hogy ha ajánl majd fel pénzt a pártnak, azt teljesen törvényesen fogja tenni, azaz konkrétan meg fog jelenni a közlönyben. Én értem a Fekete-Győr-féle megközelítést, hogy ők a szegény kis szerencsétlenek, akik mögött nincs pénz, de ez szerintem könnyen cáfolható, ha végiggondoljuk az olimpiaellenes aláírásgyűjtő akciójukat.

Fekete-Győr: Nem az öt százalék a cél, hanem hogy a hatalom elmenjen a francba
Hiába kapott selyemzsinórt, nem végezték ki a legutóbbi küldöttgyűlésen a Momentum elnökét. Szerinte vannak még tartalékai a pártnak, de a jó kampányhoz pénz kell. Miniszterelnök-jelölt és összefogás nélkül indulnak neki a választásnak. Interjú Fekete-Győr Andrással.

Ön szerint volt pénz a Momentum mögött az olimpiaellenes kampányban?

Az az infrastruktúra, ami szükséges az aláírások összegyűjtéséhez, az pénzigényes. Kellenek kitelepülőszettek, amik nem olcsók, kellenek látványelemek is. De én ezzel nem akarom őket kritizálni, minden kampányhoz pénz kell. De úgy csinálnak, mintha nekik nem lenne, pedig az eredménye mindenki számára tapasztalható.

Ők erre azt mondják, odaszúrva az LMP-nek is, hogy nekik pénzük nincs, de van sok aktivistájuk, akik hajlandóak ingyen dolgozni, és nem kell óránként 1500 forintot fizetni nekik.

Ezekre a diszkreditálási kísérletekre nem akarok reagálni, mert nem ez a dolgunk. Az a dolgunk, hogy azzal foglalkozzunk, mi az LMP ajánlata a társadalom felé. Amint arról beszélünk, hogy én reagáljak a Momentum hiteltelenítési kísérleteire, vagy a különböző választási együttműködésekre, az attól veszi el az időt, hogy arról beszéljek, mit ajánl az LMP.

Az LMP az elmúlt hónapokban jól teljesít a többi ellenzéki párthoz képest a kutatásokban. Ezt Szél Bernadett vagy Ron Werber hozta?

Ha a kettő közül kell választani, egyértelműen Szél Bernadett. De én ezt azért kiegészíteném egy harmadik szemponttal. Szél Bernadett ma a leghitelesebb ellenzéki politikus, de ezen túlmenően az LMP-nek vannak válaszai azokra a társadalmi és gazdasági kérdésekre, amik ma foglalkoztatják az embereket. Látjuk, hogy nagyon súlyos bérválság van ma Magyarországon, van rá válaszunk. Van arra is válaszunk, hogyan tudnánk enyhíteni és megoldani a lakhatási válságot. Az albérleti díjak a duplájukra emelkedtek, a lakásárak pedig olyan magasan vannak, hogy két átlagfizetésből nem lehet kigazdálkodni a saját lakást. Nekem két lányom van, nem tudok ma arra választ adni, hogy tudnék én segíteni a saját lakás vásárlásban a két gyermekemnek. Azzal is kell valamit kezdeni, hogy az adósok nagy része a mai napig szenvedi az adósságválságot, mert a Fidesz nem ragadta meg a lehetőséget, hogy valós megoldást nyújtson.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás/24.hu

Meg kellett volna menteni minden devizahitelest?

Sokkal többet meg lehetett volna. Ha megvizsgáltuk volna ezeket a szerződéseket, sokkal nagyobb mértékben lettek volna ezek tele törvénytelen elemekkel. Tudjuk, hogy a Fidesz az első körben megint a legfelső dekádhoz kapcsolódó társadalmi réteget segítette meg, akik egyébként nem voltak bajban. Erről szól a Fidesz teljes gazdaságpolitikája, és ez mindenkinek rossz, még a leggazdagabbaknak is. Ha az egykulcsos adó helyett egy értelmesen meghúzott többkulcsos adót vezettek volna be, akkor azt a többletet, ami az alacsony keresetűeknél megjelenik, elköltötték volna, tehát a belső keresletet gerjesztette volna. Így viszont a felső dekád vagy külföldön költötte el, vagy megtakarította, növelve ezzel a társadalmon belüli szakadékot.

Mi az párt célja ezen a választáson, a Fidesz legyőzése, vagy hogy legyen egy 8-10 százalékos LMP a parlamentben?

Mindenkinek az elsődleges célja az kell, hogy legyen, hogy a kormányváltás megtörténjen. De egy korszakváltáshoz új emberek kellenek, azt nem lehet a régi korszakban érdekelt káderekkel megvalósítani. A mi legkiemeltebb célunk, hogy a kormányváltással párhuzamosan a korszakváltás is megtörténjen. Az, hogy leváltsuk a régi embereket, akik érdekeltek a korrupt rendszer fenntartásában, és én a IX. kerületben is tudok olyan ellenzéki politikusokat mondani, akik érdekeltek a jelenlegi rendszer fennmaradásában.

Neveket mond?

Nem.

Jól hangzik a korszakváltás és a kormányváltás együtt, de a gyakorlatban ez a két dolog kizárja egymást.

Nem.

Miért, le lehet váltani a Fideszt anélkül, hogy az LMP legalább a koordinált indulásban együttműködne más pártokkal?

A hitem szerint csak így lehet leváltani.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás/24.hu

A felmérések nagy része szerint viszont nem, sőt a fideszes kétharmad sem megakadályozható.

Mielőtt koordinált jelöltállításról beszélünk, először el kellene dönteni, hogy ha valakivel választási együttműködést kötünk, mit fogunk tenni, ha nyerünk. Mit tud kezdeni a jelenlegi ellenzék a Jobbiktól a DK-ig, az Együttől az LMP-ig, ezzel a győzelemmel? Legyünk őszinték, olyan elvi különbségek vannak ezek között a politikai közösségek között, amelyek nem áthidalhatóak. Nekem egy olyan kormány jut eszembe, mindegy, ki a miniszterelnök, ahol a belügyminiszter Vona Gábor, a közlekedési miniszter Medgyessy Péter…

Azért lehet, hogy ő nem vállalná el.

A lényeg, hogy ezek a szereplők rendkívül távol vannak egymástól. Nem ajánlat Magyarországnak, hogy zavarjuk el a kormányt, az tud ajánlat lenni, ha olyan szociálpolitikai, gazdasági, adóátalakítási intézkedésekben állapodnak meg ellenzéki pártok, amik köré fel tud épülni egy ellenzéki együttműködés.

Okos ellenzéki együttműködés nélkül sima Fidesz-kétharmad lesz
Ha csak az MSZP és a DK nem indít egymással szemben jelöltet, a Fidesz könnyen alkotmányozó többséget szerez. Ha szélesebb az együttműködés, Budapest nyerhető az ellenzék számára. Republikon-mandátumbecslés.

Nem hallunk mást, csak hogy az ellenzék helyosztó meccseket játszik. Ez nem ajánlat. Szerintem meg lehet győzni a társadalom jelentős részét arról, hogy változás kell, és hogy ez milyen legyen. Szerintem meg lehet győzni őket arról, hogy tartalomra szavazzanak.

A Fidesz mostani erejéhez elég a kétmillió szavazó. De ha megnézzük, hogy hányan nem szavaznak, akkor azt is feltételezhetjük, hogy van egy rakás ember, akinek elég, ha nem a Fidesz van kormányon. Ahogy 2010-ben is volt egy csomó ember, akinek elég volt, hogy ne a szocialisták legyenek kormányon.

Érdemes is megnézni, hogy hova jutottunk.

De azt se lehet állítani, hogy a Fidesznek ne lett volna ajánlata, vagy koherens világképe 2010 előtt.

Hosszú évek óta program nélkül indul el a Fidesz, mert a szeretlek-gyűlöllek szubjektív elvére építi fel a kampányát. Nem arra kér felhatalmazást, hogy mit szeretne csinálni, hanem arra, hogy utáld Soros Györgyöt, hogy gyűlöld Szél Bernadettet. Ez hibás irány. Ha az ellenzék ugyanezt csinálja, akkor nem csinál mást, csak hatalomban tartja a Fideszt. Ezt pedig náluk nem csinálja jobban senki, gyűlöletkeltésben a Fidesz verhetetlen. Amíg az ő kottájukból játszanak az ellenzéki pártok, addig kár az LMP-n számonkérni, hogy nehezebb a kormányváltás, mintha tartalmi politizálást mutatnának be.

Hollik István: Rogán Antal kifejezetten örült
A Fidesz-KDNP belvárosi jelöltje szerint Soros György az ő körzetében is be akar avatkozni, ahogy mindenhol máshol is. A kabinetminiszter nagyon jó munkát végez, és egyáltalán nem bánja, hogy Hollik indul helyette.

Gyurcsány Ferencnél működni látszik.

A gyűlöletben mindig van még lehetőség, de a kérdés, hogy ilyen országot akarunk-e. Elfogadva, amit mond, Gyurcsány Ferenc ajánlata az ukránok elleni gyűlöletkeltés, a Fidesz ajánlata a Soros elleni gyűlöletkeltés. Az LMP ajánlata pedig az, hogy olyan fizetések legyenek, amiből meg lehet élni. És az, hogy a lakhatási válság legyen felszámolva és rendezzük az albérletek kérdéseit. Ha az LMP programját valaki kinyitja, koherens és egész képet kap, amit lehet ajánlatnak nevezni. Én nem nevezem ajánlatnak azt, amit a DK vagy a Fidesz csinál.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás/24.hu

Azt mondta, hogy a régi rendszer embereivel nem működnek együtt. Mi van akkor, ha valahol az új rendszer embere az egyik legnépszerűbb jelölt, és pont az LMP szavazatain múlik, hogy le lehet-e váltani a Fideszt?

Ezen a hídon majd akkor kell átmenni, ha odaérünk. Erre nem létezik általános válasz.

Akkor úgy kérdezem, hogy mi lesz, ha ebben a választókerületben Juhász Péter lesz a legerősebb jelölt, akit amúgy nehéz lenne a régi rendszer emberének nevezni, és pont az LMP-s szavazatokon múlik, hogy megveri-e Hollik Istvánt? Visszalépne Juhász Péter javára?

Ha jól értem, arról kell nekem most döntenem, hogy annak a Fekete-Győr Andrásnak a javára lépjek vissza, aki jó ötletnek tartja, hogy atomerőműveket építsünk minden ház tetejére, mert összekeveri a napelemeket az atomenergiával, vagy annak a Juhász Péternek a javára, akinek a pártja támogatottsága egy és nulla százalék között mozog. Én ezzel nem bántani akarom őket, de ezt a választást tette elém.

Nem én tettem ön elé, hanem a többi párt.

Nézzük meg, mi az ajánlata ezeknek a politikai közösségeknek! Egyelőre azt látom, hogy az ajánlatok ott fejeződnek be, hogy menjünk ki sípolni március 15-én, és odáig tart, hogy atomerőművet minden ház tetejére, ami nem ajánlat Magyarország számára.

Juhász Péter: Molnár Gyula pacekba elmondta, hogy nem tudnak megállapodni, mert buknák a pénzt
Az Együtt elnöke nem akar kormányzati szerepet, de azt mondja, ha képviselői igazolványt kapna, le tudná szedni Orbánt is. Megegyezés egyelőre nincs, pedig szerinte az Együtt politikusai is kellenének az ellenzéki győzelemhez. Interjú.

Nem feladatom Juhász Pétert védeni, de a konkrét ajánlata az volt, hogy egy önkormányzati képviselői kártyával le tudta szedni Rogán Antalt a kerületben, akkor az országgyűlésivel le fogja tudni szedni Orbán Viktort.

Szerintem meg Rogán Antalt sem tudta leszedni. De ez komolyan egy ajánlat? Ajánlat-e ez annak az embernek, aki Somogy megyében nettó százezer forintot keres? Ajánlat ez Juhász Pétertől Marika nénienk? Ajánlat-e ez a vidéki egyetemistának, akinek havonta 150 ezer forint plusz rezsibe kerül az albérlet, hogy egyetemre járhasson? Ez nem ajánlat. Az az ajánlat, hogy egy politikai közösség választ ad a problémákra. Juhász Péternek odáig terjed a politikai krédója, hogy valakit leszedjen. Szerintem pedig azért egyre sikeresebb az LMP, mert nem ezekkel foglalkozik, hanem azokra a problémákra ad válaszokat, amikkel az emberek naponta szembesülnek.

Kiemelt kép: Fülöp Mátyás Dániel / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik