Belföld választás 2018

Az ilyen szabadságba csak beledögleni lehet

Holland-roma családok is lakják az egyik legszegényebb magyar települést. A horváthertelendi roma polgármester próbál munkahelyeket teremteni, de van, aki már feladta a küzdelmet. Riport a szigetvári körzetből.
Korábban a témában:

Kikeresi a kulcsot, előrebaktat, nyitja a templomajtót. Hideg van bent, látszik a leheletünk, szép színes a szűzanya szobra. Az oltár előtt katonás sorban iskolapadok. Itt ültem gyerekkoromban, kopogtatja meg a legelső padot Orsós Ferenc. Ez volt a népiskola. Itt volt a tábla. Százhatvan lakosa volt akkor a falunak. Szegénység? Az mindig volt, de nem ekkora.

A nagyszünetben a gyerekek hazamentek, meséli, az anyja csinált lángost tízóraira, máig érzi az ízét, de finom volt, mondja, édesjóistenem, hétvégén meg összejöttek az emberek misére, aztán bementek a kocsmába, megittak pár sört vagy bort, elbeszélgettek. Most mindenki lót-fut összevissza, sóhajt a polgármester.

Fotó: Marjai János/24.hu
Fotó: Marjai János/24.hu

Apja állattenyésztőként dolgozott, Orsós kamaszkorában kapott tőle egy disznót, aztán kerültek anyakocái, majd az egyik falubeli jött, hogy nem cserélne-e borjúra. Dehogynem. Aztán eladta a borjakat, lett öt tehene. Kézzel fejte őket, hajnali négykor kezdett és fél tizenegykor ment reggelizni, meséli. Kaszálta az állatoknak a szénát, és „megcsinálta” magának a kertet is. Most? Megvesz egy kaszát, két nap múlva el van törve.

Rosszabbak a mai kaszák?

– Francokat. Nem tudnak az emberek kaszálni, azért törik a kezükben. Nekem húszéves kaszám van, semmi baja.

Nagy szakértelem kell a mezőgazdasághoz, ugye?

– Szeretni kell. Aki nem szereti, annak nem megy.

Van az önkormányzatnak egy kis gazdasága; terményből egy szezonban négyszázezer forint körüli bevétel származik, amit nagyrészt visszaforgatnak. Orsós büszkén sorolja: talajmarót, ekét, traktort szerezett be eddig, fűkaszát és vetőgépet szeretne még. Volt tizenkét hízójuk, hát vágtak nemrég, most megint van pár kismalac.

A polgármester csak a termény felét adhatja el, a többit szét kell osztani, de ezzel nem ért egyet.

Fotó: Marjai János/24.hu
Fotó: Marjai János/24.hu

Így az is kap, aki nem dolgozott. Arra kéne ösztönözni, hogy állj neki, csináld a kertedet. Így meg: ne csinálj semmit, ad majd az önkormányzat. Ez nem jó politika. Én azt mondom: nincs segély, de aki akar, jöhet dolgozni.

Mi az, amit ingyen megkapnak?

– Decemberben minden család kapott szociális tűzifát, másfél köbmétert. Karácsony előtt családonként 15 ezer forintot adtam. A gyerekek beiskolázási támogatást kapnak, és mikor szünet van, az egyszeri meleg ételt is az önkormányzat intézi. Most is telefonáltak, menjek Pécsre, mert ha kell, tudok hozni ruhákat is. Megyek, persze, hogyne kéne, ha ingyen van. Majd kiosztogatjuk azt is.

Hány gyerek van a faluban?

– Van egy óvodásom, meg hét iskolás, és most született egy baba.

Miért jönnek ide hollandok?

– A szabadságot emlegetik, meg hogy a csend miatt. Idejön a holland nyugdíjas, forintra átszámítva annyi a pénze, hogy hajjaj. Ő a csendből is meg tud élni, mi nem.

Fotó: Marjai János/24.hu
Fotó: Marjai János/24.hu

Tudja, hogy Horváthertelend a tíz legszegényebb magyarországi település közt van?

– Nem csodálkozom. Amíg Szentlászlón működött a téesz, sok embert odavonzott. Szigetváron konzervgyár, cipőgyár volt. Az elmúlt tizenöt évben romlott le így a helyzet. A közlekedés is nagyon nehéz. Régen jött a munkásjárat, Kaposvárra ingáztam. Most?

Fél hat, fél nyolc, fél egy, negyed öt, aztán este egy járat, és kész. Ha bemegy a busz mindenhova, egy óra is megvan az út Szigetvárig.

Így mennek a gyerekek iskolába, meg vissza.

És ez hogy hat az emberekre?

– Van, aki még keményebben küzd a fennmaradásért, de nem ez a jellemző. Inkább igénytelenebbek lettek. Tudja, ha valaki nagyon akar dolgozni, most is meg tudja tenni. Volt, akinek találtam jó melót Szombathelyen, biztosítanak szállást, mindent, hát azt hiszi, el tudtam küldeni? Van, akire szinte rádől a ház, de már a másodikat lakja, az elsőt hagyta tönkremenni. Úgy kell megkérni, hogy te, igazítsd már meg a cserepet, beesik az eső.

Egész Horváthertelend egy főút meg egy dombra futó utca; a focipálya szépen rendben van, de nem játszik rajta évek óta senki. A polgármester szinte a templomban él, itt a hivatala, az  irodája. Az ablakon kívül, az út túloldalán színes feszület, mögötte legelő, aztán félig letarolt erdő. A házak fehérek, takaros porták váltakoznak összedőlni készülőkkel. Amikor kérdezzük, hogy mi a jó még itt, az emberek a szabadságot emlegetik. Orsóst nem volt könnyű elérni, a 67 fős település vezetője igazi örökmozgó, most ilyen gyűlésre megy, most olyan pályázatot intéz.

Fotó: Marjai János/24.hu
Fotó: Marjai János/24.hu

A helyiségnévtábla háromnyelvű: roma, holland és magyar. Évtizedek óta élnek itt hollandok, előbb középkorúak és nyugdíjasok jöttek, tetszett nekik a táj meg a szabadság. Felismerhetők a holland házak, módosabbak, több a virágláda, gyakori a díszfapapucs a falon. Tizenhét évvel ezelőtt a nyugdíjasok mellett – akik nappal szinte láthatatlanok – középkorú holland házaspár jött két lánygyerekkel; a szülők később visszamentek,  a lányok itt ragadtak.

A legfiatalabb hertelendi lakos két hónapos, édesapja a polgármester unokaöccse, jobbkeze és mindenese, a falu kondása, Tamás; anyukája vajszőke, kék szemű hölgy, akinek a húga egy roma közmunkás felesége, és három gyerekükkel élnek lejjebb, a főút mellett. (A videónkban ennek a családnak az életét mutatjuk be.)

A kismama a babával a polgármester házával lakik átellenben. A teraszon itt is díszfapapucs, az udvaron tavacska műanyag törpékkel.

Fotó: Marjai János/24.hu
Fotó: Marjai János/24.hu

A szabadság, meg a táj, mondja az anyuka; régen látogatott haza Hollandiába, de csak rövid időre, és rögtön honvágya volt ide. A baba kicsit nyikorogni kezd, megringatja. Tamás kimegy, rágyújt, toporog, menjünk már. Mit lehet itt csinálni, kérdezem. Hát dolgozni, aztán meg semmit, mondja a huszonéves fiú.

– Szigetvárra bemenne az ember bulizni néha, de az is sok pénz. Egymáshoz járogatnak legfeljebb az emberek, de azt se nagyon – néz vissza a babás ház felé. – Ha ez a polgármester nem volna, megenne a fene mindenkit.

A templomudvarban új építésű, fedett beálló, benne délceg traktor.

Fotó: Marjai János/24.hu
Fotó: Marjai János/24.hu

– Volt itt régebben pap is – mondja Orsós. – Igen rendes ember volt, misézett rendszeresen, de már csak én járok be a templomba, meg a huzat. Pedig az ember nem tanult hülyeséget a szentbeszédből.

A közelgő választásoktól mit várnak? 

– Mindenki mást, nincs egyetértés. Én nem akarok egyik párthoz sem csatlakozni. Csak a széthúzást csinálják. Nem is értem az ellenzéket: jó lenne egy kormányváltás, hogy legyen másnak is lehetősége, de ezek nem tudnak dűlőre jutni. Az Orbán meg nevet a markába. Úgyhogy kimaradok az egészből: amit adnak, elfogadjuk, a többit megpróbálom megcsinálni magunknak.

A Jobbikhoz mit szól?

Hát azért arra cigány ember nem szavaz.

Orsós szülei az anyanyelvükön beszéltek egymás közt. Az ő generációja már csak néha, pár szót beszél beásul. Az unokái kérdik, hogy ezt hogy kell mondani, meg azt, de érzi, elkopik lassan a nyelv. Keveredik, mondja, mindenki mindenkivel, ez régen német falu volt, meg horvát, most nagy részben roma, és pár magyar van csak, meg a hollandok.

Fotó: Marjai János/24.hu

De rasszizmus nincs, igaz?

– Hát én nem éreztetem velük, hogy hollandok. Nincs bennem faji előítélet. Sőt, volt egy holland közmunkásom is, de elment szülni.

Cigányellenesség, úgy értettem.

– Ja, a mi generációnknál nincs, én legalábbis nem hallottam. A fiataloknál könnyebben előjön. Itt a legjobb emberem – mutat Tamásra a polgármester. – Na, megjöttél, fiam?

A polgármester szomszédjában levő romos ház előtt szakállas, keménykötésű férfi. Az ereszcsatorna lóg, a cserép töredezett és hiányos, a főfal és a tető épp válófélben. Nagyon ugat a kutya, alig hallom az ember szavát. Havi huszonkétezer forintot kap, mondja, foglalkozáshelyettesítő támogatásként.

– Cigány ember ebben a világban nem tud boldogulni. Korábban favágó voltam, erdőn dolgoztam, de papírom nincs. Lakhatási támogatást is kértünk, nem adnak. A fiam közmunkás, Szigetvárra jár. Benne leszünk a tévében?

Fotó: Marjai János/24.hu
Fotó: Marjai János/24.hu

Nem. Elég veszélyesnek látszik ez a ház…

– Hát ha rám omlik, nyomjon is agyon, és nincs több gondom. Drága az építőanyag is, meg az ingatlan is. Mióta itt vannak a hollandok, úgy fölbaszták az árakat, hogy az fenomenális.

A hollandok miatt mentek fel az árak?

– Hát.

Azt hittem, mindenki örül itt nekik.

– Rosszul hitte.

Van köztük még fajgyűlölő is, aki utálja a cigányokat. Az ilyen minek jött ide? Na, mondjuk van egy másik, az mindig ad munkát, nagyon normális.

És beszélnek magyarul, ugye?

– Hát most is magyarul beszélünk, nem?

Fotó: Marjai János/24.hu
Fotó: Marjai János/24.hu

Nem maguk, hanem a hollandok.

– Annyira, amennyire.

Maga kit tart felelősnek a szegénységért?

– A kormányt. Nem lehet ennyiből megélni, többet meg nem adnak. Jó lenne, ha jönne másik helyettük.

Habár a politikus mind hazudik. A munkásember, az nekik szar ember, magyarul mondva. Ezt leírhatja.

Vagy várjon, nem lesz bajom belőle?

Nem hiszem.

– Na, ezek elvesznek mindent, és azt mondják, hogy menjünk dolgozni, de nem adnak munkát. A közmunka, az nem igazi munkahely. Beteg vagyok, öreg, vagyok, cigány vagyok, falusi vagyok, hova kellek?

Fotó: Marjai János/24.hu

Maga szerint lesz kormányváltás?

– Nem hiszem egyébként.

És mit gondol, tudna tenni valamit a saját boldogulásáért?

Vállat von.

– Mondják, hogy menjek ilyen meg olyan tanfolyamra, szerezzek papírt. Ötvennégy évesen üljek be az iskolapadba?

Miért ne?

– Nem csinálok magamból bohócot. Meg azt hallottam, hogy ha nem sikerül a tanfolyam, kétszázezer forintot követelnek vissza.

Milyen képesítést tudna szerezni?

– Biztonsági őr, vagy ilyesmi.

– Csak járkálnod kéne, meg figyelgetned – szól közbe a fia. – A százat, százhúszat megkereshetnéd.

A férfi legyint.

– Majd a gyerek talán viszi valamire.

– Építeni kéne, rendbe hozni a házat – mondja a fiú.

Itt képzeli el a jövőjét?

– Á, itt biztos nem. Valami városban. Elhúzok egyszer innen, az tuti.

Fotó: Marjai János/24.hu
Fotó: Marjai János/24.hu

Mikor, hová?

Megvonja a vállát.

– Honnan tudjam?

De azt mondják, itt legalább szabadság van.

– Az ilyen szabadságba csak beledögleni lehet.

Akkor mire vár?

– A jó szerencsére. Nem tudom.

– Már szerveztem falunapot, levágtam a két mázsa harminckét kilós disznót, mindenkinek adtam hurkát, kolbászt – mondja a polgármester.  – De ilyenkor nem tudom kirángatni őket, pedig ott a művelődési ház, jöjjünk össze, mondom, befűtök, legyen beszélgetés, kártyázás, számítógép, internet is van, játékokat szereztem be. De inkább nem, bezárkóznak este, nézik a tévét. Régen akkora focikat levágtunk, hogy na, imádtam focizni, jobbszélsőt játszottam, nem nézné ki belőlem, de gyors voltam, mint a villám. Esőben is mentünk, jól elvertük az ibafai csapatot, aztán át a művházba, ott volt egy szalagos magnó, jól éreztük magunkat.

Milyennek érzi most a hangulatot a faluban?

– Nem tudom. Fura ez a csend. Semmi nyílt háborgás nincs, pedig voltak ellentétek. De nekem egy rossz szót nem szól senki. Ha szólna is, persze túlteszem magam rajta. Régen éjjeleket nem tudtam aludni, mert mindig akad, akinek ez se tetszik, meg az se. De ez a mostani csend nekem gyanús. Vihar előtti csend? Vagy mi lehet?

Fotó: Marjai János/24.hu
Fotó: Marjai János/24.hu

A falu legszebb épülete a klasszicizáló disznóistálló a fölfelé futó utcában.  A bejáratot valószerűtlen sertésszobrok díszítik, boltívesek az ablakok, bordázott a mennyezet, jó erős disznószag van bent. Tamás büszkén mutogatja a malacokat, mennek a kezéhez, simogatja, pofozgatja őket. Ő csinál velük mindent, mondja, megszületni is segített nekik. Nemrég vágtak jó pár hízót, mondja, és rámutat a falon pirosló vérfoltokra, nagyon ellenállt az egyik, alig bírták kihúzni. Hátul, a másik ólban hatalmas anyakoca röfög.

A polgármester udvarából Tamás előhozza a kis traktort, rápattan, szlalomozik vele, élvezi nagyon.

– Akármekkora havat el lehet vele tolni! – kiáltja.

Fotó: Marjai János/24.hu
Fotó: Marjai János/24.hu

Elballagunk újra a templomhivatal, meg a félrecsuklott fejű, egykedvű arcú kőkrisztus előtt. A focipályával szembeni korrekt kis ház –  az egykori könyvtár – most közmunkás-melegedő. Bent ketten vannak épp, egy férfi és egy nő, a nő rögtön arrébb hurcolkodik, ő aztán nem akar benne lenni a tévében, az arcát is eltakarja. A másik közmunkást nem zavarjuk.

Erős arcú, középkorú férfiak mosolyognak ránk egy tablóról, „Horváthertelend családfői”, ez a felirata, ’93-ban készült.

Elmenne ebből a nyűglődésből, mondja a férfi, rágyújt, kilöki az ajtót, de hova menjen, az anyja öreg, nyugdíjas, nem hagyhatja itt. Növénytermesztő gépész a szakmája, de mióta a szentlászlói téesz megszűnt, nem tud elhelyezkedni, úgyhogy csinálja, ami adódik. Kérdezem, remél-e valamit a közelgő választásoktól. Hát azt, feleli, hogy marad a Fidesz. Mert, gondoljak bele: ha ez a nagy, erős párt nem tudta rendbe tenni az országot, a sok kicsinek hogy sikerülne már? Azok, különben is, csak marják egymást.

Meg nem kellenek ide mohamedánok, a Soros be akarja ide hozni őket, és mindegyik kapna az államtól  egymillió forintot – hát nem magyar embereket kéne támogatni inkább?

– Attól, hogy csak egy közmunkás vagyok, még tájékozódom a világ dolgairól.

Fotó: Marjai János/24.hu
Fotó: Marjai János/24.hu

Melyik csatornát nézi?

– Ami benne van a csomagban, a szolgálatit, a Tényeket, a Dunát. Jó helyen van ott az a kerítés, nem kell lebontani, hiába akarja a Vona.

Vona le akarja bontani a kerítést?

– Arról is kiderült, hogy az iszlám vallást akarja bevezetni, benne volt a tévében. Hopp, négy óra – mondja a férfi, felugratja könyvtár lépcsőjén a talicska kerekét, aztán rácsukja azt ajtót Horváthertelend egykori, bizakodó tekintetű családfőire.

– Tudja, miben gondolkozom? – kérdi Orsós.

Miben?

– Ahogy bejött a faluba, látott egy nagy épületet, igaz?

Igaz.

– Na, oda szeretnék egy bakancsos turistaházat. Olyan szép ez a környék. Sokan jönnek, szezonban, mikor szép a táj, nem ilyen kopár, hogy hol lehet megszállni. Mi meg küldjük őket erre-arra, ahelyett, hogy marasztalnánk. Volnának egyszerű kis szobák, konyha, tisztálkodási lehetőség. Olyan csodás helyek vannak, itt az ibafai pipamúzeum, meg az erdők. Rajta vagyunk az ügyön, csináljuk a kérelmeket, és ha sikerül, megnyugszom. Nem nagyképűségből, de amit én elterveztem, eddig bejött.

Fotó: Marjai János/24.hu
Fotó: Marjai János/24.hu

Nincsen se bolt, se kocsma.

– Nem is kell kocsma. Ne igyanak. Régen az emberek tudták a mértéket. Én a közmunkást is megszondáztatom. Ha én meg tudom állni, állja meg ő is. A piától csak a nyomora lesz nagyobb.

Vegyesbolt?

– Jár ide három bolt is. Volt presszó, meg vegyesbolt, de ha nincs az embereknek pénzük, tönkremegy az is.

Viszont kaptam egy emailt nemrég, hogy dohányboltot lehetne csinálni. Ilyen nemzeti trafikot. De nem találtam rá embert.

Ha lesz valaki, aki oda tud állni, csinálja.

Jaguár, gyere vissza, a fene vigyen el, kiáltja a fiatalember a birkák felé, aztán legyint. Most hajtották ki a nyájat, hat juh összesen, meglehetősen soványak, a főút mellett van egy legelő, a legelő mellett viszont egy árok, ott tűnt el Jaguár.

– Ilyen bolondos nevet ad mindegyiknek – mondja a birkapásztor édesanyja, aki a tolószékében ül az út szélén.

A fiatalember nem izgatja magát Jaguár miatt, megvan az, mondja, csak bolondozik. Ebből élnek, az állattartásból, meg az asszony egészségügyi segélyéből. Rosszul, persze, de a rosszul is jobb, mint a sehogy.

Fotó: Marjai János/24.hu
Fotó: Marjai János/24.hu

– Amíg a férjem élt, dolgozott ő is, én is, megvoltunk valahogy. Aztán az uram meghalt, én lerobbantam, most már csak ilyen ülőpásztor vagyok. – mondja az asszony. – Beszélnék az itteni helyzetről, de nem tudok indulatok nélkül. Itt házat eladni nem lehet, pedig elmennék, bárhova. Te, biztos megvan az a birka?

– Meg, csak bement árokba legelni – felel a fiú. – Volt itt jobb helyzet is, de ez a polgármester, az Orsós, valami tragédia.

Mi a gond vele?

– Nincs már olyan élet, mint azelőtt volt. Meg hülyeségekre költi a falu pénzét. Majd figyelje meg, ha bejön a tavasz, virággal rakatja végig a főutcát. Mert az kell nekünk ebben a nyomorban, a virág.

Orsós azt mondja, be szeretné indítani a falusi turizmust. Nem örülnének neki?

– Jó meg szép dolog az, csak épp tele van a környék turistaházakkal. Mi nem tudnánk mit kínálni. Se egy bolt, se semmi. Álmodozni, azt lehet. Nézze, itt kétféle ember van: aki odavan az Orsósért, meg aki utálja, mint a szart.

Fotó: Marjai János/24.hu
Fotó: Marjai János/24.hu

Maguk nincsenek oda érte.

– Mondjuk úgy.

– Csak nézze meg a falunévtáblát, az elmond mindent – teszi hozzá az asszony.

Másodosztályú állampolgárok vagyunk a saját szülőföldünkön. És nem a hollandokkal van probléma, érti.

Fognak szavazni az országgyűlési választásokon?

– Nem. Kire? Minek? Tiszta háborús helyzetet csinálnak az országban. A politikusok csak egymással harcolnak, mindenki mindenki ellen.

Itt a faluban ez a pár tucat ember ugyanúgy fenekedik egymásra…

– Nem mindenkivel lehet kijönni, tudja? Van, aki csak magának kaparja a gesztenyét, aztán a templomban lakik, mint az isten.

Maga merre látja a kiutat?

– Arra – mutat hátra az asszony, fel, a domboldalra, a temető felé.

Fotó: Marjai János/24.hu
Fotó: Marjai János/24.hu
Balavány György korábbi cikkei
vissza a címlapra

Kommentek

Veszprém, 2018. március 10.
A veszprémi Petar Nenadic (k), valamint a szegedi Alen Blazevic (b) és Thiagus dos Santos (j) a férfi kézilabda NB I Telekom Veszprém - MOL-Pick Szeged mérkőzésén a Veszprém Arénában 2018. március 10-én. A Szeged 32-31-re győzött, a csapat legutóbb 15 éve, 2003 februárjában nyert Veszprémben.
MTI Fotó: Bodnár Boglárka
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.