Belföld csatatér

Totális ellenzéki patthelyzet van a Belvárosban

Nem tisztult a kép a fideszes botrányok ellenére sem, Hollik Istvánt nehéz lesz megfogni, pláne megosztottan.

Egész kevés jelölt indul a budapesti 1-es választókörzetben (Vár+Belváros), mivel a kamupártoknak itt kevésbé sikerült áttörniük. Azonban a Fidesz-KDNP jelöltje, Hollik István ellen ez még nem lesz elég, ha az ellenzék győzni akar a kormánypárti jelölt ellen, itt is szükséges lenne egy erős jelölt.

Ellenben a Közös Ország Mozgalom (KÖM) kutatása szerint fej fej mellett állnak az ellenzéki jelöltek a Budapest 1-ben – írja a Hír TV oldala.

A KÖM egyenként is megmérte, ki hogyan szerepelne Hollik ellen. Az MSZP-P-s V. Naszályi Márta 59:41 százalékos arányban alulmaradna, az együttes Juhász Péter 39, az LMP-s Csárdi Antal 38, a momentumos Fekete-Győr András 37 százalékot kapna, ha egymaga mérkőzne meg Hollikkal. Megmérték a jobbikos Losonczy Pált is, nála 24 százalék jött ki.

Forrás: Közös Ország Mozgalom

Az ábra kattintásra nagyobb lesz.

Ha senki sem fog visszalépni, akkor ugyan több lesz az ellenzéki pártokra leadott voks, de Hollik így is simán, 42 százalékkal nyerhet. Ebben az esetben V. Naszályi 18, Csárdi 13, Fekete-Győr 10, Juhász 9, Losonczy 8 százalékkot szerezne. A visszalépés márpedig nem lesz egyszerű, a KÖM korábbi vitáján se derült ki, kinek az indulása lenne üdvös.

Mindenben egyetértenek, csak abban nem, hogy ki lépjen vissza
Vitáztak a belvárosi ellenzéki jelöltek.

A szemtől szembeni küzdelmet úgyis megvizsgálta a KÖM, hogy feltételezte, nincsenek bizonytalan szavazók, mindenki elmegy voksolni. Fekete-Győr és Csárdi is 51 százalékot szerezne és nyerne így, V. Naszályi pedig döntetlenre jönne ki Hollikkal. Juhász 49, Losonczy 40 százalékot kapna.

Ha a pártlistákat nézzük, ott 31 százalék Fidesz-szimpatizáns, míg 9 százalékon áll az MSZP-P és a DK, a Jobbik, az LMP, ám a Momentum csak 6, az Együtt 3 százalékot kapna.

Alapvetően elmondható, hogy kormányváltó a hangulat a körzetben, bár nem döntően: 54 százalék váltaná le Orbán Viktorékat, 34 százalék marasztalná. A közpénzek felhasználását is megkérdezte a KÖM: 40 százalék szerint rosszabbul használják fel, mint egy éve, 18 százalék szerint jobban. Magyarország 24 százalék szerint jobban teljesített az utóbbi egy évben, 34 százalék szerint viszont romlott a gazdasági helyzet.

Az adatfelvétel február 5 és február 28 között zajlott le, 999 véletlen mintavétellel kiválasztott megkérdezett személyes, otthonukban történt megkérdezésével. A terepmunkát a Közös Ország Mozgalom megbízásából a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet végezte.

(Kiemelt kép: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik