2005 első negyedévében a legnagyobb növekedést a biztosító társaságok közül, a viszonylag kis bázisú kisebb cégek tudták elérni - olvasható ki a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) idei első negyedéves adataiból.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének csütörtökön közzétett állásfoglalása értelmében mégsem kerülnek a legmagasabb díjat jelentő M4 kategóriába azok az autósok, akik elmulasztották a március 30-án lejárt 90 napos határidőt, és nem mutatták be időben a kártörténeti igazolásukat.
Az ING holland pénzügyi csoport a várakozásokon felüli 1,941 milliárd euró adózott eredményt jelentett az első negyedévről a tavalyi 1,13 milliárddal szemben.
Az Északi-sarkot fedő állandó jégtakaró, amely megmarad a meleg nyári hónapokban is, sokkal gyorsabb ütemben fogy, mint ahogy a tudósok azt korábban gondolták. A 21. század végére akár jég nélkül is maradhat nyárra a sark.