Belföld

Biztosítók: 340 milliárdos bevétel az első félévben

Jóval az infláció fölött, 12,27 százalékkal nőtt a magyarországi biztosító társaságok díjbevétele az első félévben. Június végéig 339,6 milliárd forintot kasszíroztak, mintegy 37 milliárd forinttal többet, mint 2004 első hat hónapjában.

A díjbevétel 59 százaléka a nem életbiztosítási üzletágakból származott ellentétben a nyugat-európai országokban érvényesülő tendenciával, ott ugyanis az életbiztosítási díjak teszik ki a díjbevétel felét, vagy még annál is nagyobb részét. A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokból (kgfb) származott a teljes díjbevétel 18 százaléka.

A díjbevétel közel háromnegyede az öt legnagyobb biztosítóhoz folyt be, amelyek közül 26,62 százalékos részesedéssel továbbra is tartja vezető helyét az Allianz Hungária Biztosító. Bár jóval a piaci átlag alatt maradó növekedése miatt piaci részesedése ugyancsak némileg zsugorodott, a második legnagyobb társaság továbbra is a Generali-Providencia Biztosító 15,49 százalékkal. Az ING Biztosító 24 százalékos növekedésével jóval a piaci átlag felett teljesített, piaci részesedése ennek alapján 11,54 százalék. A következő a sorban 10,61 százalékos részesedéssel az Aegon Magyarország, a 10,37 százalékos piaci résszel ötödik legnagyobb pedig az OTP-Garancia.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.