Belföld

Mégsem buknak Malus 4-be a kötelezősök

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének csütörtökön közzétett állásfoglalása értelmében mégsem kerülnek a legmagasabb díjat jelentő M4 kategóriába azok az autósok, akik elmulasztották a március 30-án lejárt 90 napos határidőt, és nem mutatták be időben a kártörténeti igazolásukat.

Nagy kő eshet le a bónusz-igazolásukat késedelmesen vagy eddig még nem bemutató autótulajdonosk szívéről a felügyeleti állásfoglalás nyomán. A hatályos kormányrendelet értelmében ugyanis a biztosítók kötelesek azokat a szerződőket M4 kockázati osztályba sorolni, akik biztosítóváltásukat (vagy autóvásárlásukat) követően 90 napon belül nem igazolják érvényes bónusz-besorolásukat az új biztosító felé.

A probléma az év végi tömeges átszerződések miatt több tízezer autóst érintett, érdekükben az Union Biztosító fordult a felügyelet felé, hivatalos állásfoglalást kérve. A csütörtökön nyilvánosságra hozott szakmai vélemény értelmében a megkésett autósok 90 napon túl is benyújthatják igazolásukat, a biztosítók a felügyelet ajánlásának megfelelően utólag is módosíthatják az ügyfél javára a szerződést és a díjat – legkésőbb a következő biztosítási besorolási időszakig.

Kérdés persze, hogy a biztosítók mennyire veszik magukra nézve követendőnek a PSZÁF állásfoglalását, miután az abban foglaltak nem kötelező érvényűek. A felügyelet ugyanis nem jogalkotó, csak jogalkalmazó, és elvileg a biztosítók akár milliárdos pluszbevételtől esnek el, ha mégsem tartják a kormányrendeletben előírt szigort, vagyis nem sorolják a legdrágább csoportba az érintett ügyfeleket.

A felügyelet hivatalos véleményét az alábbiakban közöljük:

“A Felügyeleti Tanács véleménye szerint az ügyfelek jogos érdekeinek védelme akkor biztosítható, ha a biztosító az ügyfél bonus-fokozatát az esetlegesen 90 napon túl bemutatott kártörténeti igazolás valós tartalmának megfelelően állapítja meg.
A kormányrendelet nem nevezi a 90 napos határidőt jogvesztőnek, azt csak átmeneti hátrányos jogkövetkezményként szabja meg. Az igazolás bemutatását követően a szerződés osztályba sorolásának az igazolás adattartalma alapján, visszamenőleges hatállyal kell történnie. A rendelet több bekezdése is a jogalkotó azon akaratát mutatja, hogy a szerződő besorolása – átmeneti szabályok beiktatása mellett is – a biztosítási időszak egészére és az igazolás adattartalma alapján történjék.

Az alkotmányos jogok érvényesülését leginkább biztosító értelmezés szerint a biztosító az ügyfél bonus-fokozatát az esetlegesen 90 napon túl bemutatott kártörténeti igazolás esetén is, az igazolás tartalmának megfelelően, visszamenőleges hatállyal – de legkésőbb a következő biztosítási besorolási időszakig – állapítja meg.

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló kormányrendelet szerint a biztosítási szerződés megkötését a biztosítási kötvény vagy a biztosító által kiállított igazolólap tanúsítja. Azt, hogy az ügyfél megfizette díjrészletét az adott időszakra, a befizetés tényét egyértelműen és beazonosíthatóan alátámasztó, illetve a biztosító által kiállított bizonylat igazolja.

Ezek alapján megállapítható: a jármű üzembentartója a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási fedezet meglétét a felsorolt dokumentumok bármelyikével szabályszerűen igazolhatja, ha azok megfelelnek az előírt tartalmi követelményeknek.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete ellenőrzései során kiemelt figyelmet fordít arra, s akár szankció alkalmazásával is kikényszeríti, hogy a biztosítók időben, a jogszabály szerinti tartalommal állítsák ki az igazolólapot.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik