Belföld

Csalók éltek vissza az AEGON nevével

Az AEGON Magyarország tudomására jutott információ szerint a cég két volt üzletkötője – az AEGON nevével visszaélve – vélhetően nagy összegű csalássorozatot követett el.

A biztosító a birtokába jutott dokumentumokat átadta a rendőrségnek, és feljelentést tett. A közlemény szerint jelenleg tart a nyomozás, amelynek lezárásáig a pénzintézetnek nem áll módjában további információval szolgálni. Ugyanakkor az AEGON Magyarország az üggyel kapcsolatosan ágazati szintű egyeztetést is kezdeményez, mert álláspontja szerint meg kell fontolni, milyen esetleges jogszabály-változtatásokra lehet szükség az ügyfelek védelme érdekében.

Az AEGON Magyarország közölte, hogy ügyfeleinek és tisztességesen dolgozó kollégáinak védelme érdekében számos olyan intézkedést tett, amely a további visszaéléseket megakadályozhatja.

Az AEGON Magyarország – a PSZÁF elvárásaival összhangban – azonnali hatállyal új utasítást ad ki, amely az eddigieknél jóval alacsonyabb összegben limitálja az ügyfelektől készpénzben átvehető összeg nagyságát. A biztosító felhívja a figyelmet arra, hogy üzletkötői csak a szerződéskötéskor vehetnek át készpénzt, azt követően a társaság kizárólag postai csekken vagy banki átutaláson keresztül fogadja el a befizetéseket.

Az AEGON megszigorította a nyomtatvány-elszámolási rendszerét, valamint fokozott ellenőrzést folytat a hálózatában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik