Belföld

A kis biztosítóknak megy most jobban

2005 első negyedévében a legnagyobb növekedést a biztosító társaságok közül, a viszonylag kis bázisú kisebb cégek tudták elérni - olvasható ki a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) idei első negyedéves adataiból.

Az Erste-csoport biztosítója több, mint háromszorosára, az egy évvel korábbi 231 millióról 901 millió forintra, a K&H Életbiztosító 582 millióról 2,39 milliárd forintra növelte díjbevételeit.

A vezető biztosítók rangsora változatlan, továbbra is összesen 75 százalékos piaci részt tudhat magáénak az Allianz Hungária, a Generali-Providencia, az ING Biztosító, az Aegon és az OTP Garancia.

Öt biztosító társaság díjbevétele nem érte le az egy évvel korábbit, tíz viszont a negyedéves, átlagosan 13,08 százalékos növekedés felett teljesített s így piacot nyert – Az öt biztosító közül a német családi tulajdonú Arag Jogvédelmi Biztosító Rt-nek – immár 6,5 millió forintra – zsugorodott a díja, mivel a tulajdonosok 2003 végén úgy döntöttek, hogy a magyarországi leánycéget kivezetik a piacról.

A Groupama Biztosító 2005 első negyedévi, 2,74 milliárd forintos díjbevétele 31 százalékkal maradt alatta az egy évvel korábbinak. A biztosító társaság 2004 nyarán gyökeresen új üzletpolitikát határozott el, és a gépjármű-biztosítások értékesítését preferáló addigi stratégia helyett kiegyensúlyozottabb portfólió felépítése mellett döntött. A 2002-2003-ra jellemző gyors gépjárműpiaci térnyerés komoly veszteséget okozott a társaságnak, tulajdonosának így 2004-ben 1,8 milliárd, 2005-ben újabb, több, mint 900 millió forint tőkét kellett juttatnia a társaságnak.

A Magyar Exporthitel Biztosító Rt. (Mehib) 12 százalékos díjbevétel-csökkenése több, már előkészített, de 2005-ben díjat hozó üzlet miatt következett be – mondta az MTI-Econewsnak Szakács Tibor, a Mehib Rt. vezérigazgatója. A biztosító 2004 első negyedévében 180,2 millió, 2005 első három hónapjában 157,5 millió forint díjbevételt realizált.

Két társaság, az AHICO és a QBE-Atlasz a vagyonbiztosítási piacon veszített részből, az AHICO-hoz a 2004 első negyedévi, 5,05 milliárd forint helyett idén több, mint 19 százalékkal kevesebb, 4 milliárd forintnyi díj folyt be. A QBE-Atlasz díjbevétele hasonló okból csökkent több, mint 400 millió forinttal, a 2004. első negyedévi 2 milliárdról 1,59 milliárd forintra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik