Akár már péntek délelőttre ideiglenesen helyreállhat az M1-es forgalma Nagyszentjánosnál, ahol a Győr felé vezető pályán egy hatalmas gödör keletkezett. Az autópálya-kezelő közölte, hogy a megsérült autók tulajdonosait kártalanítják.
A szocialisták kezdeményezésére összeült az Országgyűlés házbizottsága csütörtökön azt követően, hogy az alkotmány módosításáról szóló Fidesz-KDNP-s törvényjavaslatról gépi és név szerinti szavazás is lezajlott.
A szabolcsi védelmi osztag egyik szállítójárművét az éjszaka ismeretlenek feltörték Borsodban és védelmi ruhákat tulajdonítottak el. A vízügyi igazgatóság közölte: harmadfokú a készültség a Túron.
Kósa Lajos szerint az 1990-ben megalkotott, 1994-ben módosított önkormányzati választójogi törvény számos pontja idejét múlt és sérti az arányosság elvét. Az MSZP szerint nem jó a javaslat.
Kissé javult az árvízi helyzet Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A Tisza és a Bodrog még nem tetőzött, a Sajó és a Hernád torkolatában kritikus állapotok uralkodnak. Edelényben egy markológép próbálja bezárni a sérült gátat.
Csongrád teljes belterületi árvízvédelmi rendszerének rekonstrukciója 2012 elejére befejeződik. A fejlesztés várhatóan augusztusban indul, és 1,5 milliárd forint uniós támogatásból valósul meg
Az Országgyűlés csütörtökön elfogadta az alkotmány módosításáról szóló törvényjavaslatot. Emellett megszavazták a minisztériumok felsorolásáról, valamint a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló javaslatokat is.
Több mint 33 milliárd forint veszteséget okoztak a jegy nélkül utazók a BKV-nak 2009-ben, ráadásul számuk évről évre nő. Úgy tűnik, a közlekedési vállalat nem tud hatékony módszerekkel előállni, az első ajtós felszállástól és még több ellenőrtől várnak eredményeket.
Az esélyegyenlőség biztosítására a Debreceni Egyetem létrehozta a Fogyatékossággal Élő Hallgatók Ügyeinek Bizottságát, amelynek elsődleges feladata sérült hallgatók speciális vizsgafeltételeinek megteremtése.
Meghaladta a tízezret az elmúlt hét viharos időjárása miatti károkról szóló bejelentések száma az Aegon Magyarország Biztosítónál. A kár értéke már most eléri az egymilliárd forintot, a cég még 3-4 ezer bejelentésre számít.
A Braun szerdán bejelentette a Satin Pro és a Satin Hair Colour hajszárítóinak önkéntes visszahívását, ugyanis kikapcsolt állapotban is megolvadhatnak, illetve párás levegőben zárlatot kaphatnak.
Feljelentést tesz a Jobbik a Malév privatizációs ügyletei kapcsán különösen jelentős kárt okozó csalás és a számviteli fegyelem megsértése bűntettének alapos gyanúja miatt.
Minden kórházban nevezzenek ki szervátültetési koordinátort - javasolta az Európai Parlament (EP) strasbourgi ülésszakán a témakörben elfogadott szerdai állásfoglalásainak egyikében.
Az árvíz ellen 540 kilométernyi folyószakaszon védekeznek az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövizig) működési területén.
Több vasi településen is leállhatnak a falugondnoki szolgálatoknál üzemeltetett kisbuszok, ugyanis hiányzik az utolsó negyedévi benzin ára - írta a Vas Népe.
A büntetőjogász szerint elfogadható és szakszerűtlen, átgondolatlan elemeket egyaránt tartalmaz a büntető törvénykönyv (Btk.) módosítására irányuló, kormánypárti képviselők által a napokban benyújtott javaslat.
Hetvenmillió forintért új könyvtárral, számítógépteremmel bővítették 2006-ban a zalai Csömödér általános iskoláját, de ma már többen kétségbe vonják, szükség volt-e ekkora beruházásra: három év alatt harmadára csökkent az iskolában tanulók száma - írja csütörtöki számában a Népszabadság.
Ma reggel 8 órakor az olasz nyelvi, 14 órakor a mozgóképkultúra és médiaismeret, valamint a dráma közép- és emelt szintű írásbeli vizsgákkal folytatódnak az érettségik.