Bizonyítottság hiányában szerdán felmentette a Heves Megyei Bíróság a Szlávy Bulcsú meggyilkolása miatt folyó büntetőper mindhárom vádlottját - adta hírül szerdán a Heol.hu Heves megyei hírportál.
Erdésznek adták ki magukat a civil ruhás nyomozók, amikor az általuk megfigyelt területen a kábítószert termesztők beléjük botlottak - mondta el Szalai Ferenc alezredes, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Feltehetően ittas volt az a szolgálaton kívüli rendőr, aki elgázolt egy 43 éves nőt vasárnap Dunaújvárosban. Az asszony súlyos sérüléseket szenvedett, a gázoló már nincs a rendőrség állományában - közölte az MTI-vel szerdán a rendőrség.
Egymillió forintot csalt ki egy férfitől Miskolcon egy ismeretlen nő, aki arra hivatkozva kért pénzt az idős embertől, hogy cége kamionsofőrje balesetet szenvedett és neki kell állnia a mentőhelikopteres szállítás költségeit. Korábban már Szolnokon is szedett pénzt egy csaló hasonló szöveggel.
A gárdisták szerint szabad, ezért egyenruhában vesznek részt az október 23-i megemlékezéseken. A rendőrök szerint nem, ezért várhatóan előállítják azokat, akik nem veszik le felszólításra a fekete mellényt.
Országszerte háromszáz embert csapott be egy négyfős társaság életbiztosítási szerződésekkel, a csoport hat biztosítótársaságot is megkárosított összesen 300-400 millió forint értékben.
A helyszínen meghalt az a 79 éves keceli nő, akit elgázolt egy kisteherautó reggel a Kecelt Kiskőrössel összekötő út mellett. Az elsődleges vizsgálatok szerint az idős nő figyelmetlenül ment át az úton, és az érkező jármű már nem tudott megállni.
Öt embert vittek enyhe füstmérgezéssel kórházba keddre virradó éjszaka, miután egy budapesti, XVII. kerületi családi házban tűz ütött ki. Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője elmondta, hogy a tüzet két vízsugárral rövid időn belül sikerült eloltani a Baross utcai házban.
Hétfőn dönthet a Parlament Dávid Ibolya és Herényi Károly mentelmi jogáról. A legfőbb ügyész mindkét MDF-es politikust személyes adattal való visszaéléssel és kényszerítéssel vádolja. A sértettek között Csányi Sándor, Almássy Kornél és az UD Zrt. vezetője is szerepel.
Hat-nyolc röviditalért és ugyanennyi kis üveges borért több mint 560 ezer forintot akartak fizettetni két holland állampolgárral vasárnap hajnalban az Andrássy út egyik szórakozóhelyén.
Hőkamerákkal, kutyával 30 rendőr, valamint polgárőrök, tűzoltók és helyi lakosok keresnek egy 55 éves férfit, aki az Aba-bodakajtori rehabilitációs intézetből vasárnap délután tűnt el.
Ketten meghaltak a Tolna megyei Várongon, amikor leégett egy családi ház, a rendőrség nem zárja ki, hogy emberölés történt - közölte a rendőrség és a katasztrófavédelem vasárnap.
Meghalt annak a személygépkocsinak a vezetője, amely szombat déltájban egy mozdony elé hajtott Debrecen határában, a hajdúszováti vasúti-közúti átjáróban - jelentette az MTI tudósítója a helyszínről.
Leégett egy családi ház tetőszerkezete és egy melléképület a Veszprém megyei Bakonynána községben szombaton; az oltás közben egy tűzoltó könnyebben megsérült.
Kiraboltak egy élelmiszerüzletet péntek délben a főváros XX. kerületében – mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese. Sass Oszkár tájékoztatása szerint a rabló megfenyegette, majd bántalmazta a Virág Benedek utcai bolt női alkalmazottját, aki végül átadta a bevételt a támadónak.
Az étterem vezetője talált rá pénteken hajnalban arra betörőre, aki a pult mögé bújva aludt; a 40 éves hajléktalan már többször volt büntetve vagyon elleni bűncselekményért.