Egyik legközelebbi bizalmasát, Molnár Csabát jelölte a kormányfő a monorierdői vonatbaleset miatt lemondott Szabó Pál közlekedési miniszter utódjául. A Figyelő portréja.
Megérkezett az Országos Mentőszolgálathoz (OMSZ) az a panasz, amelyet a Budai Irgalmasrendi Kórház tett; a mentőszolgálat kivizsgálja az ügyet - közölte Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője.
Megalakult a Reformszövetség, az Országos Érdekegyeztető Tanácsban képviselt kilenc munkaadói szervezet vezetői, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) volt és jelenlegi elnökeinek részvételével - jelentette be Pálinkás József az MTA elnöke.
Elengedi a pótdíjtartozások 20 százalékát a főváros közlekedési vállalata annak az adósnak, aki egy összegben, december 23-ig rendezi tartozását - közölte Kiricsi Karola, a BKV szóvivője.
Az akták közötti számarányánál jóval nagyobb mértékben kutatják a történészek és az érdeklődők az értelmiségről és az egyházakról szóló ügynöki jelentéseket - mondta Gyarmati György, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (ÁBTL) főigazgatója.
Fokozottan balesetveszélyes munkálatok miatt szombaton lezárják a gyalogosok elől a felújítás alatt álló Szabadság hidat. A gyalogosok várhatóan december 20-tól mehetnek át a hídon, akkortól jár majd újra a 47-es és a 49-es villamos is.
Lezárult a termőföld értékesítési pályázatok újabb köre, amelyben a haszonbérlők és helyben lakó gazdálkodók jutottak ismét földtulajdonhoz, az értékesítés várható bevétele meghaladja a 3,5 milliárd forintot - közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.
Igazodási pontokra, kiszámítható nemzetstratégiára volna szükségük a határon túli magyaroknak - mondta Sólyom László köztársasági elnök a Határon túli magyarság a 21. században című konferenciasorozat ötödik találkozóján.
Félpályán lezárták 25-30 autóval és traktorral pénteken a Bakonyban a 8-as főúttól Pápára vezető utat Farkasgyepű községnél; a demonstrálók a helyszínen kinyilvánították a vidéki kerekasztal megalakítását.
A főváros V. kerületében, a Kossuth Lajos utca-Szép utca kereszteződésében folyó építkezés miatt csak egy sávban lehet megközelíteni az Erzsébet hidat, és a Keleti pályaudvar felé is korlátozásokra kell számítani, emiatt nagy a dugó a környéken – közölte Pongrácz Dániel, a Fővinform ügyeletese. Az ügyeletes elmondta, hogy a forgalmi akadály miatt nagyon nehézzé vált a [...]
Az igazságügyi és rendészeti miniszter szerint nem elsősorban hivatalos levelekkel, hanem "egyenes beszéddel" kell rendezni a dunaszerdahelyi futballmeccsen történt durva rendőri fellépés nyomán kialakult vitát a két ország között.
Csökken az ügyintézési határidő, a hatóságoknak mulasztás esetén illeték- és díjvisszafizetési kötelezettségük van, és általánossá válik az egyablakos ügyintézés, ha elfogadja a parlament a közigazgatási eljárás átfogó módosítását célzó törvényjavaslatot - közölte Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter.
A 2009. évi vasúti menetrend december 14-én lép életbe, amelyben Nyugat-Magyarország egyes területeire is kiterjesztik az ütemes menetrendet - mondta Gúthyné Molnár Mária, a MÁV-START menetrend tervezési szervezet vezetője.
Sztrájkot helyezett kilátásba a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ), miután vezetői nem jutottak megállapodásra a MÁV-társaságok képviselőivel immár 58. alkalommal sem.
A Fidesz azt kéri a kormánytól, hogyha már nem hallgat az ellenzéki pártra, akkor fogadja meg más európai országok javaslatait, és a gazdaságélénkítést, az adókönnyítést helyezze előtérbe.
Bár a szocialistáknak sikerül elfogadtatniuk a parlamenttel a jövő évi adó- és költségvetési törvényeket, Lendvai Ildikó szerint az MSZP nem dőlhet hátra.
Pénteken csapadékra számíthatunk, ez zömében eső lesz, helyenként fagyott esővel, ónos esővel. Szombaton országszerte változékony, enyhe időre van kilátás, ismétlődő esővel.
Ishii Motoko japán tervező asszony tervei alapján megépülhet az Erzsébet híd díszkivilágítása. A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén megszavazta a díszkivilágításhoz szükséges forrásokat.
December 17-én kerül az MSZP budapesti párttanácsa elé a szocialisták új, 2020-ig szóló Budapest-terve - nyilatkozta a Népszavában Burány Sándor, az MSZP fővárosi szervezetének elnöke annak kapcsán, hogy a Közvetlen Kapcsolat Program (KKP) keretében kiegészítették a programot
Már jövőre új szabályok szerint gazdálkodhatnak vagyonukkal az egyetemek és a főiskolák, ha december végéig elfogadja a parlament azt a módosító indítványt, amit három szocialista képviselő jegyez - írta a Népszabadság.