Belföld

Sólyom nemzetstratégiával segítené a határon túliakat

Igazodási pontokra, kiszámítható nemzetstratégiára volna szükségük a határon túli magyaroknak - mondta Sólyom László köztársasági elnök a Határon túli magyarság a 21. században című konferenciasorozat ötödik találkozóján.

A Lemaradásban? – oktatás, képzés, képességfejlesztés a határon túl című konferencia szünetében az államfő elmondta, hogy szorgalmazza a szórványban élő magyarság számára iskolák, kollégiumok létrehozását, és felhívta a figyelmet a felnőtt- és a szakmunkásképzés fontosságára is.

A diákcsere és az oktatók magyarországi képzése is nagy segítséget nyújtana a határon túli magyaroknak, például abban, hogy szülőföldjükön és az anyaországban is használható tudásra tegyenek szert – tette hozzá Sólyom László.

Az oktatást nem fenyegeti veszély

A köztársasági elnök kitért arra: a 90-es évekre helyreállt egy olyan oktatási struktúra, amelyben az óvodától az egyetemig lehetségessé vált, hogy anyanyelvükön tanuljanak a határon túli magyarok.

“Ezt nem fenyegeti veszély, bármilyen hírek érkeznek” – mondta, hozzáfűzve, hogy a Kárpát-medencei magyarok döntő többsége már az Európai Unióban él és ez garanciát jelent számukra.
Sólyom László hangsúlyozta: a politikai villongások nem azt jelentik, hogy a lakosságon belül is hasonló feszültségek lennének tapasztalhatóak.

A romákkal kapcsolatban elmondta, hogy demográfiai és etnikai kihívást jelent integrálásuk. Például kérdés, hogy milyen iskolába, magyar vagy román, magyar vagy szlovák tannyelvűbe járjanak a határon túl élő roma gyermekek.

Biztos anyanyelvi tudás kell

A kétnyelvűségről szólva hangsúlyozta, hogy a kisebbségi oktatásnak nem a szegregáció a célja, a kétnyelvűség szükséges a határon túli magyarok boldogulásához, inkább az oktatás minőségéről kell beszélni. Igen gyakorinak nevezte, hogy az iskolából kikerülő diákok egyik nyelven sem tudnak rendesen, pedig “a biztos anyanyelvi tudás az, amire egy másik ismeretanyag is felépülhet”. Ehhez megfelelő tankönyvek is kellenek.

“Nem kell az az iskola, amely élhetetleneket képez” – folytatta Sólyom László a felnőtt- és szakképzés helyzetéről szólva. Szerinte alapvetően fontos a szórványban élők felnőttképzése, tanfolyamok szervezése.

“Az oktatás sorsdöntő tényező minden közösség fennmaradása szempontjából”, sok az azonosság a magyarországi és a határon túli magyarok problémái között – hangsúlyozta a köztársasági elnök.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik