Belföld

Gyurcsány tökéletes tanítványa

Egyik legközelebbi bizalmasát, Molnár Csabát jelölte a kormányfő a monorierdői vonatbaleset miatt lemondott Szabó Pál közlekedési miniszter utódjául. A Figyelő portréja.

Gyurcsány Ferenc nem kockáztatott. „Ugyanazokkal a retorikai eszközökkel, szófordulatokkal él, ugyanazokkal a gesztikulációkkal magyaráz, mint mentora. A kormányfő száz százalékig megbízható hátországa a győr-mosoni térségben” – e szavakkal jellemezték a Figyelőnek győri forrásaink Molnár Csabát, a miniszterelnök közlekedésiminiszter-jelöltjét, akit a héten hallgat meg a parlamenti szakbizottság, s kinevezése napokon belül várható.

„Jó időben van jó helyen”– tartják róla a helyi szocialista tábortól távolságot tartó győri civil értelmiségiek, s ezzel arra céloznak, Molnár nagyjából Gyurcsány Ferenccel egy időben lépett be a megyei MSZP-be. Az akkor még ifjúsági és sportminiszter Gyurcsánynak szüksége volt politikai karrierjéhez a megyei elnöki tisztségre, s ezt könnyen el is érte, Molnár Csabát pedig ifjú egyetemistaként vonzotta a baloldali eszmevilág.

Gyurcsány Ferenc és Molnár Csaba a Parlamentben. Újabb pozíció az ifjú szövetségesnek. Fotó: MTI

Gyurcsány Ferenc és Molnár Csaba a Parlamentben. Újabb pozíció az ifjú szövetségesnek. Fotó: MTI

Lobbizás

A Győr-Moson-Sopron megyei MSZP szervezetében barátkoztak össze, olyannyira, hogy miután Gyurcsány Ferencet megválasztották a Magyar Szocialista Párt elnökének, a helyi MSZP-sek számára evidens volt, hogy Molnár lép a helyébe.

Ezzel alig 29 évesen a pártban minden idők legfiatalabb megyei elnöke lett. Nem mellesleg jelenleg is a 33 éves, tanítói és jogi diplomával rendelkező Molnár vezeti a pártot a megyében, s az elmúlt négy évben számos régiós és helyi pozíciót kapott. Ezt informátoraink azzal magyarázták, hogy „Molnárra mindig és mindenben számíthat a miniszterelnök, s ő maximálisan kész a szolgálatra. Nem retten vissza a politikai csörtéktől, s kellően él benne a szereplési vágy”.

Az amúgy kiváló képességű Molnár – summa cum laude jogi diplomával, s ugyancsak kitűnő minősítésű, európai uniós ismeretekről tanúskodó oklevéllel rendelkezik, amelyet a Friedrich Ebert Alapítvány kurzusán szerzett – éppenséggel kedvelt politikus is lehetne a megyében. Forrásaink szerint azonban túlzott agilitása apasztja népszerűségét. „Mindenütt ott van, a pr-politizálás tökéletes megvalósítója, abból is politikai tőkét kovácsol, ami nem feltétlenül vagy nem elsősorban az ő érdeme” – jellemezték Győrött.

Meredeken felfelé ívelő karrierjének állomásai: 2004 – a Magyar Szocialista Párt megyei pártelnöki tisztsége, 2006 – országgyűlési képviselő, a Nyugat-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke, mely tisztséget a Nemzeti Gazdasági és Fejlesztési Minisztérium államtitkárává való 2008-as kinevezéséig tölti be, s eddig tart az év eleji kinevezés is az Új Tulajdonosi Program miniszterelnöki megbízotti posztjára. Párhuzamosan a párton belüli politikai karrierje is alakul: 2007-től a Magyar Progresszív Társaság Platform alelnöke.

Arról, hogy sorsa összefonódik Gyurcsány Ferencével, beszédes módon árulkodik az a hír, hogy miniszterré jelölését követően a Győr-Moson Sopron megyei MSZP szervezete közleményben tudatta: a maguk részéről a jelenlegi miniszterelnököt jelölik a pártelnöki tisztségre a jövő év eleji tisztújító kongresszusra, Molnár Csabát pedig országos elnökségi tagnak javasolják.

Szocialista forrásaink szerint Molnár miniszteri jelölését a parlamenti frakció nem fogadta különösebb izgalommal, nem lepődött meg, igaz, nem is ellenezte, maga az elnökség sem. „Természetesnek találták, hogy Gyurcsány az egyik szövetségesét emeli miniszteri pozícióba.” Ugyanakkor a miniszterelnöktől távolabb álló platformok képviselői nem látják kiemelkedőnek Molnár eddigi teljesítményét. „A pozícióhalmozás önmagában nem dicsőség” – érveltek a Figyelőnek.

A kormányfő a hírek szerint nemcsak a barátság okán emelte a legfelső állami vezetői szintre Molnárt, hanem mert Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter jó jellemzést adott róla – mellette dolgozott 2008 márciusától államtitkárként –, és mert az Új Tulajdonosi Program előkészítése során kellő tapasztalatokra tett szert. Parlamenti forrásaink azonban ironikusan kérdeztek vissza: miféle pozitív tapasztalatokat szerezhetett egy sosemvolt, a meghirdetésekor is komoly szakmai kritikákkal övezett, mára pedig hivatalosan is eltemetett program kapcsán?

Az örökség

Ami Molnár jövőbeni miniszteri tevékenységét illeti: kétségtelenül szerencsés politikai csillagzata is szerepet játszik abban, hogy a miniszteri székbe ül, de nem feltétlenül lesz számára kényelmes a szék.

Államtitkárként ugyanis Szabó Páltól „megörökli” a szocialisták egyik erős emberét, Puch László volt pártpénztárnokot, aki a kisebbségi kormány megalakulása óta a tárca államtitkára. Miniszterelnöki hivatali forrásaink szerint Puch változatlanul informális hatalom, és nagy népszerűségnek örvend a pártban, amelyet Gyurcsány is nyugtáz, ezért Molnár Csaba jelölése előtt kikérte az ő véleményét is.

Címkék: Belföld

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.