Szórakozás

Lukács Miklós: Itt vagyok 45 évesen, és még mindig gondolkodóba ejt, ha megkérdik, mi vagyok, mi szeretnék lenni

rtl
rtl

Lukács Miklós, az RTL Reggeli című műsorának műsorvezetője volt Palik László interjúműsorának friss alanya. Peller Anna férje arról is beszélt, hogy a tévézést kis túlzással elengedte, és még szakember segítségét is kérte, hogy kicsit megtalálja a helyét ebben a szakmában.

Soha nem tudtam, mi szeretnék lenni, vagy hogy mi áll nekem jól – vagyunk ezzel így egy páran. Sok minden jól áll ugyan, de útkereső folyamatban vagyok még mindig, éppen egy szakember segítségével. Keresem, hogy mi állna nekem a lehető legjobban, attól függetlenül, hogy van néhány dolog, ami egyébként stabil.

Lukács a pszichológus segítségét amiatt is kérte, hogy múltbéli problémákat helyre tudjanak tenni..

Hiszen itt vagyok most már 45 évesen, és még mindig gondolkodóba ejt, ha megkérdezik, hogy én mi is vagyok, vagy ki vagyok, mi szeretnék lenni, mert még mindig nem döntöttem el. Ugye, kezdtem úgy, hogy kaszinóban dolgoztam annak idején, voltam utcazenész Amerikában, Los Angelesben, Santa Monicán harmonikáztam, dolgoztam rádióban, közben elvégeztem majdnem két főiskolát és egy egyetemet, egyet végül be is fejeztem. Médiában szerepeltem, közben otthon reklámokat készítek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik