YouTube, Instagram, Google – csupa olyan fogalmak, amelyek Észak-Koreában értelmezhetetlenek. Akad ugyan pár szerencsés kiváltságos, akiknek engedélyezték az okostelefon-használatot, de ők is csak korlátozottan férhetnek hozzá ezekhez a platformokhoz. Mégis akad rengeteg észak-koreai sztár, akik ezeken a felületeken értek el hatalmas sikereket – csak épp nem odahaza, hanem az ellenséges Dél-Koreában.
A legismertebb influenszer Kang Na-ra, akinek több mint 350 ezer feliratkozója van a YouTube-on és több mint 130 ezren követik az Instagramon, továbbá olyan márkák szponzorálják, mint a Chanel vagy a Puma. Kang Na-ra már nem csak Dél-Koreában ismert, a világsajtó is felkapta a nevét, több riport is készült róla korábban.
Beszámolóikkal betekintést engednek a zárt állam működésébe, akár úgy, hogy nyíltan mesélnek Kim Dzsongun diktatúrájáról, akár csak a napi rutinjukat mutatják be, vagy csak a szlenget villantják fel. Úgy lettek sztárok, hogy nem csak a showbizniszt kellett megtanulniuk, de az internethasználatot is. Vannak, akik politikai tartalmakkal vonzzák a nézőket, mások egyszerűen csak szórakoztatnak. Akár úgy, hogy bemutatják, miként sikerül asszimilálódniuk egy idegen kultúrában.
A dél-korai showbiznisz eleinte kihasználta a menekülteket
Az észak-koreai sztárok jelenléte friss jelenség, hisz maga a disszidálás is csak az utóbbi 20 évben indult be. 1998 óta több mint 33 ezer ember szökött át Észak-Koreából Dél-Koreába, a csúcsév 2009 volt, amikor 2914-en hagyták ott a diktatúrát és költöztek délebbre. Ők nem kevesebbet kockáztatnak, mint hogy például a kínai szexkereskedelem csap le rájuk, esetleg elkapják és visszaküldik őket Észak-Koreába, ahol kínzás, börtön vagy akár halál is várhat rájuk.
Kang is szembenézett ezekkel a veszélyekkel, ő 2014-ben, tinédzserként menekült délre, és csatlakozott anyjához, aki már korábban otthagyta Észak-Koreát. Amikor átszökött, további nehézségekkel is meg kellett küzdenie: kezelnie kellett a kulturális sokkot, a kapitalista társadalmat és nem utolsósorban az ellenszenvet, amit az országban éreznek az északiakkal szemben. Sokan nem is tudnak hamar boldogulni, 2020-ban például a disszidensek közel 10 százaléka munkanélküli volt, miközben az országos átlag 4 százalékon állt. Kang sem találta kezdetben a helyét, a fordulópont az volt, amikor csatlakozott egy iskolához, amely az észak-koreai disszidenseket látja el tanácsokkal az országba érkezés után.
2010-től kezdtek megjelenni Dél-Koreában azok a műsorok, amelyeket összefoglaló néven „defector tévének” hívtak, és észak-koreai disszidensek meséltek magukról és osztották meg korábbi tapasztalataikat.
2011-ben a dél-koreai Channel A indított egy műsort, ami részben talkshow, részben tehetségkutató, részben szépségverseny volt. A Now On My Way To Meet You volt az első olyan próbálkozás, ami nem csak arról szólt, hogy milyen nukleáris kísérleteket hajtott végre Kim Dzsongun, vagy milyen szegénységben élnek az északiak.
A műsor készítőinek szándéka szerint végre el lehetett szakadni a szokásos formáktól, és lehet szórakoztató formában is beszélni Észak-Koreáról. A producerek javítani akarták a megértést a két ország polgárai között, de sokat kritizálták ezeket az adásokat, amiért félrevezetők voltak, ugyanis sztereotip és szenzációhajhász módon mutatták be a disszidenseket.
Nehéz kérdés, hogy lebontják-e az előítéleteket vagy inkább megerősítik azokat. A helyzet az, hogy többnyire egyszerre csinálják a kettőt. Minden bizonnyal arra törekszenek, hogy információkat közvetítsenek Észak-Koreáról, de közben hajlamosak bizonyos előítéletek megerősítésére is
– mondta Christopher Green, a Sino-NK online magazin társszerkesztője.
Ezt támasztja alá, hogy a műsorban szereplők 70 százaléka nő volt, márpedig az az egyik legerősebb sztereotípia, hogy az észak-koreai nők szépek, és a legjobb partnerek a dél-korai férfiak számára. Volt több műsor is, ami talán károsabb volt, mint hasznos.
Eleinte csak erősítették a sztereotípiákat
A Love Unification például észak-korai nők és dél-korai férfiak társkereső műsora volt, ami a kritikusok szerint inkább azt üzente, hogy a gyenge észak-koreai nőket az erős dél-korai férfiak védelmezik.
A CNN idézi Park Hyun-sunt, az Ewha Womans University szociológiaprofesszorát, aki szerint a műsorok karikatúraként, „éretlen” módon ábrázolják az észak-koreai embereket, ráadásul általánosítanak, és mivel rossz sémát használnak, a komplett észak-koreai népet lenézik.
Az alapvetően megszűrt észak-koreai hírek mellett a disszidensek történetei jelentették az információforrást, viszont ezt fogyasztható formába kellett önteni, egyfajta infotainmentként átadni a nézőknek. Ezek a műsorok – bár hihetetlen szabadságot és publicitást adtak az észak-koraiaknak – erős vitákat váltottak ki a disszidens közösség körében. A műsorokban gyakran használnak rajzfilmes grafikákat, zavaros képi és hangi elemeket, például gyászos zenei aláfestéssel mutatják be azokat a részeket, amikor a disszidensek felidézik a múltjukat, így aztán sokszor megalázó szerepben találták magukat az észak-koreaiak, akik teljesen ki voltak szolgáltatva a műsor íróinak.
A közösségi média adja meg az igazi teret az érvényesüléshez
A disszidensek, bár hálásak Dél-Koreának, hogy befogadta őket, egyfajta küldetésüknek is érzik, hogy lebontsák az észak-koreaiakról kialakult sztereotípiákat a déliek fejében, hogy hosszabb távon még közelebb hozzák egymáshoz a két ország polgárait.
A Now On My Way To Meet You-ban mutatkozott be Eunhee Park, aki 2012-ben menekült el Észak-Koreából; később a saját csatornájával, a „Liberty 21”-gyel ért el sikereket, ma már járja a világot, és előadásokat tart a disszidálásról, az észak-koreai menekültek érvényesüléséről vagy éppen a közösségi médiás karrierről. A TEDx-en az észak-koreai nők életéről tartott előadást. Az ő célja is elsősorban az, hogy ne tupírozza fel, de közben ne is döngölje sárba az észak-koreai életet, reális képet akar festeni az országáról:
Azt gondolják, hogy az észak-koreaiak mind Kim Dzsongun kutyái.
Park szerint a dél-koreaiak csak nagyon felületesen ismerik Észak-Koreát, ráadásul rengeteg sztereotípia él az észak-koreai emberekről, amelyeket nehéz úgy lebontani, ha a tévés szerkesztők máshogy gondolkodnak.
Így aztán a disszidensek közül idővel egyre többen kezdtek a YouTube felé fordulni, hogy valóban teljesen szabadok legyenek, a saját hangjukon, saját szavaikkal beszéljenek a közönségükkel
A 2011-es Now On My Way To Meet You mellett a 2015-ös Moranbong Club volt a másik vezető műsor, ezek felkerültek később a YouTube-ra is, így a sztárok már ott is jelen lehettek. Kang, kihasználva növekvő népszerűségét, 2017-re létrehozta saját csatornáját, amin tovább tudták követni azok, akik a tévéműsorokban megkedvelték. YouTube-videóiban a két Korea közötti különbségeket igyekszik bemutatni, például, hogy milyen szépségnormák vannak, mire buknak a férfiak itt vagy ott.
Észak-Koreában, ha nagy a melled, az nem jó!
– mondja nevetve az egyik videójában, amelyben az is elhangzik, hogy (többek között a push-up melltartók és a mellimplantátumok alapján) tudatosult benne: Dél-Koreában pont ennek az ellentétje igaz.
A korábban említett Kang Na-ra ezzel szemben elég kényes, kemény témákat is érintett a videóiban, például mesélt arról, hogy miket hoznak magukkal a disszidálók:
Kang Na-ra csatornája hamar népszerű lett, több ügynökség is harcolt érte, később videóproducereket is fel tudott fogadni, és rengeteg hirdető kereste meg, hogy a videós reklámozza a termékeit az Instagramon. Nincsenek megélhetési gondjai.
Most már van rendszeres keresetem. Megvehetek bármit, amit akarok, és akkor pihenhetek, amikor csak kedvem szottyan.
Lee Pyung 2015-ben kezdte a streamelést, eleinte nem hitt abban, hogy bárkit is érdekelne, amit mond. Majd elmesélte, hogyan szökött meg Észak-Koreából, és hirtelen iszonyatosan sokan kezdték követni. Pyung a külsejével is feltűnést keltett: több mint 180 centi magas (nem olyan alacsony, mint amilyennek tartják az észak-koreaiakat), ráadásul tele van tetoválásokkal, és divatos ruhákat visel, ezek sem éppen a sztereotípiákat erősítik. Pyung tehát már személyében is alkalmas volt arra, hogy lebontsa az előítéleteket. Miután mesélt a disszidálásáról, hónapról hónapra tízezrekkel nőtt a követőinek száma. Egy másik YouTube-sztár, Son Bom-hyang disszidálási történetét több mint 6,6 millióan nézték meg.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Kang Eun-jungnak közel 180 ezer feliratkozója van, Jun Heónak több mint 270 ezer – bár ő bezárta a csatornáját, Park Su-Hyangnak pedig 45 ezer követője van. A legmenőbb youtuberek ma már hetente két–háromezer dollárt (mintegy 800 000–1,1 millió forintot) keresnek csak a hirdetésekből.
Ha szenzáció kell, akkor eltűnnek az ellentétek
A youtuberek a saját sorsuk alakítása mellett azt is szeretnék elérni, hogy közelebb hozzák egymáshoz a két Koreát. Hiába menekültek, nem felejtik el a hazájukat, a politikai hatalomról függetlenül vagy azon felemelkedve segítenének a koreai népnek. Erre pedig tökéletes terep a szórakoztatóipar, hisz – bár leegyszerűsíti a képet – fogyasztható formába önti azt a tartalmat, amit máskülönben aligha néznének meg a dél-koraiak.
Imádták Dél-Koreában Kim Dzsongun állítólagos szeretőjét
Kim Dzsongun kedvenc lánybandája, a Moranbong énekese Szöulba utazott a téli olimpia előtt, hogy megnézze a helyszíneket, ahol fel fognak lépni. Hjon Szongvolt a biztonsági szolgálat mellett újságírók hada követte, szinte minden mozdulatáról beszámoltak egy olyan országban, amely az utóbbi években saját stílust teremtett (K-Pop), és rengeteg pénzt is öl a zeneiparba. Az északiak vezető zenekara mellett az is fontos volt a hírérték szempontjából, hogy Hjon Szongvol korábban állítólag Kim Dzsongun szeretője volt. Látható, hogyha elég erős a bulvárvonal, a híroldalak képesek meghaladni a nukleáris fenyegetés/szociális válság/diktatúra kategóriákat.
Az észak–dél közeledés másik jele volt az a sorozat, ami ugyanúgy egy észak-korai és egy dél-koreai ember szerelmét boncolgatja, mint a Love Unification, de a tévéműsorral ellentétben nem erősíti, hanem gyengíti az előítéleteket: a Crash Landing on You-ban egy dél-koreai lány véletlenül lezuhan Észak-Koreában, majd összetalálkozik egy észak-koreai fiúval, és egymásba szeretnek.
A sorozat tipikus K-drama, de sok elismerést kapott a határ déli oldalán túl is többek között azért, mert minden addigi filmnél hitelesebben mutatta be az országot. Ez annak köszönhető, hogy az írói csapatban helyet kapott egy észak-koreai disszidens is.
Kwak Moon-wan ráadásul nem csak szimpla menekült volt, 2004-ig az észak-koreai Legfelsőbb Gárda parancsnokságánál szolgált, egy olyan elit biztonsági erőnél, amely Kim Dzsongun családját védte. Annyira megbecsült személy volt, hogy még a tengerentúlra is kirendelték, márpedig ez csak néhány kiválasztottnak adatik meg. Egy alkalommal az egyik szöuli kávézóban elmesélte, miket látott, miközben Kim Dzsongun családját kísérte, ez pedig visszajutott a vezetéshez. Tudta, hogy ennek beláthatatlan következményei lehetnek, ha hazatér, ezért úgy döntött, hogy disszidál. Az egész családját hátrahagyta, ma is egyedül él Dél-Koreában.
Csak egy árnyékom van, amikor felkel a nap. Ilyen az életem Dél-Koreában
– mondta Kwak.
A film minden idők egyik legsikeresebb tévés műsora lett Dél-Koreában; A szerelem siklóernyőn érkezik címmel a Netflixen is megnézhető. A sorozat hiteles képet adott Észak-Koreáról, de egy picit jobban árnyalta a képet, mint kellene, sokan azt vetették Kwak szemére, hogy néhány tényt túlságosan jó színben tüntetett fel. A 19 éves, észak-koreai disszidens, Chun Hyo-jin szerint a dráma több ponton is eltér a valóságtól, de szerinte még így is az eddigi lehető leghitelesebb film Észak-Koreáról, többek között azért, mert nem akar ítélkezni.
A fiatalok már nem tudják, milyen volt a „nagy” Korea
„Úgy gondolom, hogy ha a YouTube-on keresztül tájékoztatom az embereket az észak-koreaiak nehézségeiről, az hasznos lehet az észak-koreai népem számára” – mondta Kang Eun-jung, aki 2008-ban menekült el Észak-Koreából, és 2019-ben indította el YouTube-csatornáját. Az influenszer elmondása szerint számára a YouTube az egyik módja, hogy folyamatosan emlékeztesse magát, ki is valójában, és honnan jött, persze ezzel párhuzamosan a disszidálók tapasztalatait is meg szeretné osztani.
A két ország közötti megosztottságot egyre nehezebb áthidalni, hisz a társadalom öregszik (így természetesen a tv-nézők is), és egyre kevesebben vannak, akik még emlékeznek az 1940-es évekre, amikor Észak- és Dél-Korea még egy ország volt.
Kang Eun-jung nézőinek többsége ötvenes vagy annál is idősebb, míg Kang Na-ra rajongói többnyire a harmincas éveiket tapossák – ami még magasnak is számít a közösségi médiában. A dél-koreai fiatalok ugyanakkor szinte semmit sem tudnak a demilitarizált övezet túloldalán élő társaikról, csupán azokkal a hírekkel találkoznak, amivel a média bombázza őket. Márpedig az ország közbiztonsága, a politikai berendezkedés vagy a katonai erőfitogtatás hangsúlyozása nem teszi szimpatikusabbá az észak-koreaiakat.
Kang Na-ra a legismertebb észak-koreai celebként igyekszik tenni az ügyért. Neki is érdeke, hogy minél több feliratkozója legyen, de számára ez többről szól: minél több tinédzser és huszonéves dél-korai feliratkozót szeretne, hogy a fiatalok még jobban tisztában legyenek a másik országgal, és akár hosszú távon lépéseket tegyenek a két ország esetleges újraegyesülése érdekében.
Miért ne mehetnék vissza a szülőhazámba, mielőtt meghalnék? Ha több fiatal akarja Korea egyesülését, akkor miért ne történhetne meg?
