Szórakozás

Gáspár Győző: Attól félek, hogy újra megpróbálom eldobni az életem

lifetv
lifetv
Ismét a zárt osztályon van, de a hétvégén kijött koncertezni.

Néhány héttel ezelőtt Gáspár Győző a LifeTV reggeli műsorában járt, ahol arról beszélt, újra bevonul majd a pszichiátriára, ugyanis depressziós, szorongó és pánikbeteg. Akkor Ábel Anita elviccelte a problémát, mondván, Gáspár egyáltalán nem néz ki betegnek. Bocsánatot is kellett kérnie az azt követő napokban, hogy komolytalanra vette a figurát.

Kapcsolódó

A Blikk megszólaltatta Gáspárt, aki arról beszélt, ugyan a zárt osztályon van már egy ideje, de kijött koncertezni a hétvégén.

Sokan meglepődtek, hogy koncerteztem a hétvégén, de én ebből élek, ezért jöttem ki két hét után egy kis időre a pszichiátriáról. Legutóbb akkor volt rohamom, amikor Beával a minap a Sztárban Sztárt néztük. Olyan érzés ez, hogy bele tudnék halni. Halálfélelmem van, a kezem is lebénul, még egy sms-t sem tudnék írni, hogy segítséget kérjek. Hiába értem el sok mindent és mondta nemrég az édesapám is, hogy koncentráljak arra, amim van: szép ház, család, gyerekek. Én ilyenkor egyszerűen nem tudok semmitől boldog lenni, még a családom sem érdekel. Pedig Bea csodálatos feleség, mindenben segített és támogatott akkor is, amikor más asszony már rég feladta volna. Aki nem élt még át ilyet, az nem tudja, milyen érzés ez. Nem olyan, mint egy betegség, amire beveszek egy gyógyszert és elmúlik. Ezt sokan nem értik meg, engem pedig rettenetesen bánt, hogy nagyon sokan csak nevetnek rajtam vagy éppen bántó véleményeket írnak, holott ez nem játék.

A showman fél attól, hogy újra megpróbálja elvenni saját életét.

Attól félek, hogy újra megpróbálom eldobni az életem. Volt már két kísérletem, szedtem be túl sok gyógyszert, próbáltam felvágni az ereimet. A legutóbbi pánikrohamom is olyan erős volt, hogy azt kértem a Jóistentől, vegyen el engem

Figyelem!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik