Szórakozás

Kim Kardashian a majmok között, sms egy Excel-táblában meg a Titanic gyémántja – ezeket a pillanatokat nem értjük a kétezres évek klipjeiben

YouTube / Kelly Clarkson, YouTube / Nelly
YouTube / Kelly Clarkson, YouTube / Nelly
Egy videóklip legtöbbször nem igényli, hogy filmes szintű cselekmény történjen benne, néha mégis egészen komoly és összetett sztorikat és vizuális látványvilágot hoznak létre az alkotók. A korai kétezres évekbeli klipeknél a digitális effektek még olyannyira gyerekcipőben jártak, hogy ma már többnyire csak nevetünk rajtuk. Nemrég viszont azt is felfedeztük, hogy Kelly Rowland egy Excel-táblázatban próbált meg sms-ezni, ezen felbuzdulva pedig kerestünk pár olyan videót, amelyekben a cselekmény egészen furcsa vagy érthetetlen fordulatokat vesz.

Kelly Clarkson a moziban

2004-ben jelent meg Kelly Clarkson Breakaway című száma, amelynek dalszövegébe még Avril Lavigne is besegített. A dal a Billboard listázása szerint a negyedik legnagyobb slágere, amihez természetesen videóklipet is forgattak (máskülönben nem szerepelne rögtön a listánk tetején). A klip mozgalmasan indul: autóban ül a négy szereplő, egy anya és három gyereke. Az első egy perc kicsit olyan, mintha egy ígéretes coming of age tinédzserfilm kezdőjelenete lenne, de hamar kiderül, hogy a legkevésbé sem ebbe az irányba megy el a cselekmény. Merthogy az autóban ülő legkisebb gyerekből a következő képkockában már felnőtt nő lesz, történetesen Kelly Clarkson, aki gyorsan még imádkozik, mielőtt kiszállna a limuzinból. És hogy hová megy? A Neveletlen hercegnő 2 című film premierjére. A terem előtt minden szögből lefotózzák, majd beül a moziba. Miközben énekel, még be is vágnak egy jelenetet a filmből, ami amúgy is központi szerepet kapott a klipben: Clarkson a következő képkockákon már egy repülőn ül, ami feltehetően légörvénybe került és rázkódik, de ez cseppet sem zavarja az énekesnőt – őt épp leköti a laptopja, amin mi mást csinálna, mint a filmet nézi, most már másodjára.

Utánajártunk a dolognak, és kiderült, hogy a film egyik betétdala Clarkson Breakaway című száma – ám ha esetleg ezt valaki nem tudta vagy elfelejtette volna, meglehetősen indokolatlannak tűnhet a klip nagy része.

Britney Spears és a Titanic

Britney Spears valamennyi klipjét reggeltől estig elemezhetnénk, annyira csodálatosak, de most koncentráljunk kizárólag az egyik videójára, mégpedig az Oops!… I Did It Again-re. Még mindig 2004-ben járunk. A történet koncepciója, hogy egy űrhajós a Marson landol, ahol szembe találja magát egy idegen fajjal, amelynek egyik képviselője történetesen a piros latexruhás Britney Spears. Az űrhajós végig nézi, ahogy az énekesnő különböző koreográfiákat táncol el háttértáncosaival, majd a klip utolsó részében jön egy jelenet, amit se akkor, se azóta nem sikerült megfejtenünk. Elhalkul a zene, és a következő történik: az űrhajós az űrlény Spears felé nyújt egy ékszeresdobozt, aki felkapja a fejét és megkérdezi, hogy ugye ez nem az, amire gondol. Az űrhajós nagyban bólogat, mire Spears ennyit mond:

De azt hittem, hogy az idős hölgy az óceánba ejtette a végén.

Ezután az űrhajós azt válaszolja, hogy ez igaz, de ő lement a fenekére, és megszerezte neki. A párbeszéd egyértelműen a Titanic című filmre utal, pontosabban a főszereplő Rose-t alakító Kate Winslet nyakláncán lévő medálra. Csak azt nem értjük, hogy egy űrlény honnan ismeri James Cameron klasszikusát, na meg, hogy egy asztronautának mégis mi keresnivalója van az óceán fenekén. A jelenet kettő perc és ötven másodperctől látható, de a klip vizuális élménye miatt javasoljuk a terjes terjedelemben való megtekintését.

Madonna, a világ megmentője

Ugorjunk három évet előre, amikor megjelent Madonna és Justin Timberlake közös száma, a 4 Minutes, amiben még az akkor nagyon futó Timbaland is közreműködött. Ha nem figyelünk a zenére, kizárólag a cselekményre koncentrálunk, a klip teljes egészében értelmezhetetlennek tűnik. Az még egyértelmű, hogy a fekete burok elől menekülnek, ami rögtön az elején megjelenik, és elnyeli a világot. De miért volt szükség rá, hogy nagyjából két percen keresztül autókba másszanak be, onnan ki, majd fel a tetejükre? Mintha csak a High School Musicalből kaptak volna ihletet. Ezután elérnek egy boltba, ahol a sorok között végig rohanva néha egymásra pillantanak, hogy ellenőrizzék, megvan-e még a másik. Rögtön utána egy futópadon kezdenek el vonaglani, ami szintén teljesen indokolatlan. A dinamikával is vannak problémák, hiszen egyik pillanatban elidőznek egy helyen, a másikban meg eljátsszák, hogy sürgős dolguk van, merthogy közben ketyeg a digitális óra, ami előtt néha táncolnak egy kicsit. És ha már itt tartunk: az óra alapból a klip utolsó harmadáig összevissza számlálja az időt, ami nyilván a vágás miatt alakult így, de akkor is elég zavaró.

A Wikipédia szerint Madonna az MTV-nek adott egy interjút, ahol elmondta, nekik sem volt különösebb fogalmuk róla, hogy mi miért történik a klipben, de tetszett nekik, ahogy a rendező előadta az ötletet.

NSYNC és a lányok

Justin Timberlake egykori fiúbandája, az NSYNC 2000-ben mutatta be a Bye Bye Bye című klipet, amit szintén érdemes teljes egészében vizsgálni. A cselekmény szerint egy nő üldözi a tagokat, akik rettegnek tőle. A főszereplő a kezében tartja a szereplőket, akik marionettek, de rögtön az első másodpercekben ollóval elvágja a köteleket, így a bábuk kiszabadulnak a fogságából. Egy vonat tetejére esnek le, és innentől kezdve beindul az akciófilmet megszégyenítő üldözős jelenet. Néha azért megállnak egy kicsit táncolni, de olyankor egy megmagyarázhatatlan effekt torzítja el őket.

A klip különben a szakításról szól, a klip pedig olyan képet fest le, mintha ezek a felnőtt férfiak, ahelyett, hogy beszélnének az érzéseikről és lezárnák a kapcsolatot, inkább egy száguldó vonat tetején menekülnek a másik fél elől, akit gonoszként ábrázolnak.

Shakira immunis az időjárási viszonyokra

2001-ben már azért elég régóta léteztek a számítógépes effektek, és nemcsak a filmekben, de a videóklipekben is előszeretettel használták azokat. A mai technológiához képest persze ezek hagynak némi kivetnivalót maguk után, de most nem is ez a probléma. Nekem egészen idáig nem tűnt fel, hogy Shakira mennyire szabadosan kezeli az éghajlati tényezőket, hiszen elég meredek természeti viszonyok között hastáncol a Whenever, Wherever című klipjében. Mindezt már az elejétől kezdve – erre van felépítve a film. Azzal indul a videó, hogy valami hirtelen a levegőbe repül a vízből, majd leesik egy sziklára.

Ez a valami Shakira, aki annak ellenére, hogy tengerből vagy óceánból vetődött a partra, egyáltalán nem vizes.

Ha nagyon akarjuk, a haja vizes hatást kelt, de inkább csak a frizura, nem pedig az élethűség miatt. Ez még talán rendben is lenne, de lassan elkezdik csapkodni a hullámok – ám rá akkor sem esik rá egy csepp víz sem. A következő jelenetben már egy sivatag közepén táncol, majd hatalmas porfelhő közepette egy digitális lócsorda vágtat el közvetlenül mellette, de Shakira nem úgy néz ki, mint akinek a szemét vagy orrát a por egy másodpercig is zavarná.

Engedjük el ezt is, tisztában vagyunk vele, hogy ez nem valódi homok, csak utómunka. Amellett viszont tényleg nem tudunk említés nélkül elmenni, hogy a klip utolsó felében konkrétan egy hegy legeslegtetején, egy szál topban táncol. Jó, tudjuk, hogy a valóságban zöld háttér előtt áll, viszont akkor is elképesztően fura, hogy ennyire nem játszott szerepet az a szempont, hogy valósághű legyen a klip, amikor a képi megjelenítésen kezdtek el agyalni a készítők.

Selena Gomez Budapesten kémkedett

2010 volt az az év, amikor megjelent Selena Gomez Round & Round című videója, amit Budapesten forgattak. A Citadellától az Astoriáig számos belvárosi helyszínt ismerhetünk fel benne, de nem is ez a lényeges. A klip története kémekről szól, az egyik ügynök pedig Selena Gomez, de jobban belegondolva, el se lehet dönteni, hogy a jó vagy rossz oldalon áll. Az biztos, hogy a klipben minden olyan klisés eszköz megjelenik, aminél szájbarágósabban nem is üzenhetné a klip, hogy ügynökökről van szó. Távcső, lehallgató-készülék, titkos találkozók, ballonkabát, üldözés – tényleg mindent bevetettek, ami csak a kém szócikknél szerepel a lexikonban. Ha megnézzük, a legelső jelenetben sem történik más, csak ballonkabátban felvesz egy napszemüveget, hogy érzékeltesse, éppen inkognitóban van.

Azonban, ha ismételten nem a zenére, hanem csak a cselekményre koncentrálunk, hamar meg lehet állapítani, hogy a történet értelmezhetetlen.

Nem derül ki, hogy mi történik, hogy ki üldöz kit, hogy egyáltalán mi Selena Gomez indíttatása. Az egyetlen, amit biztosan tudunk, hogy a parlament elég jól néz ki a háttérben.

Kim Kardashian cameója

Kim Kardashian még jóval azelőtt szerepelt egy videóklipben, hogy meghatározó részévé vált volna a popkultúrának. 2007-ben válogatták be a Fall Out Boy Thnks fr th Mmrs klipjébe, aminek története finoman szólva is elég szokatlan. A klip egy olyan világot mutat be, ahol a majmok kezében van az irányítás, az emberek pedig az ő alattvalóik. Legalábbis valami ilyesmi koncepció járhatott a fejükben, amikor megálmodták a cselekményt. A banda éppen egy klipet próbál felvenni, a stáb mind majmokból áll, akik irányítják őket, és megalázóan bánnak a tagokkal, akiknek egyre csak fogy a türelmük.

A videóban odáig elmennek, hogy az egyik majomnak nagyon bejön a gitáros Pete Wentz, akit ezért – annak akarata ellenére – fogdos és puszilgat, de olyan jelenetek is láthatók, amelyben az egyik tag visszaszól a majom rendezőnek, ezért büntetésből azonnal kidobják az egész csapatot a stúdióból. Érdekes, hogy egyedül a biztonsági őr nem majom, hanem ember. Végül megérkezik Kardashian is, aki azt a karaktert alakította, akire minden egyes klipben szükség volt ebben az időben. Igen, az ügyeletes jó nőt játszotta, akinek csókolóznia kellett Wentz-cel, de még azelőtt, hogy ez megtörténhetett volna, az egyik majom elcsábította Kardashiant. Ha nem látta a klipet, javasoljuk, hogy tekintse meg, és próbálja megfejteni a cselekményt:

A The Pussycat Dolls szabálya: tánc nélkül nincs klip

Milyen szép idők voltak még, amikor létezett Nicole Scherzinger formációja, a The Pussycat Dolls. A lánycsapat Wait A Minute klipje 2005-ben jelent meg, amiben – meglehetősen progresszíven – olyan dolgokról énekeltek, hogy egy nő nem tartozik semmivel az udvarlójának akkor sem, ha az ajándékokkal halmozza el. A zenében Timbaland is közreműködött, és a videóban is tiszteletét tette, hogy egyfajta macska-egér harcot vívjon a PCD tagjaival. A klip egy metrómegállóban sejtelmesen indul, a lányok teljes álcában adnak körbe egymás között egy mp3-lejátszóhoz hasonlító eszközt, miközben Timbalandet követik. A metróra felszállva viszont nekivetkőznek, és tánccal kezdik szórakoztatni az utasokat egy jó darabig.

Később kellő mennyiségű füstgép segítségével létrehozott ködben egyszer csak feltűnnek, de akkor már az utcán vagyunk. Megállítják a forgalmat, és kiszállítják a taxiból Timbalandet, hogy ismételten megpróbálják táncolva leküzdeni. Itt már nincs álca, és nem is teljesen érthető, miért kergetik, de Timbaland a vége felé bepipul, és visszaszól Scherzingernek, aki a többiekkel együtt az autóra felmászva, majd a motorháztetőn ülve legyint rá. És vége a videónak, mi azonban a második megtekintés után sem igazán tudtuk értelmezni a látottakat; hátha önnek sikerül:

Az Excel-táblás sms

Biztosan sokaknak ismerős jelenet, amikor egy házibuli végéhez érve kezdenek felcsendülni a kora kétezres évek szokásos popslágerei. Ilyen esetekben Nelly és Kelly Rowland duettje, a Dilemma legalább egyszer biztosan bekerül a lejátszási listába. A klip cselekménye egyébként önmagában teljesen megállja a helyét, egy szerelmes történet, Gucci kalappal és luxusautókkal – csak a szokásos. A vicces momentum kicsivel a harmadik perc után látható, mégpedig akkor, amikor Kelly Rowland úgy akar üzenetet küldeni, hogy a szöveget egy Excel-táblázatba írja be. Ennek az okát a legkevésbé sem értjük. Ebben az időben valószínűleg kevés embernek volt Excel a telefonján, de még ha volt is: ki az, aki előbb nyitja meg azt, mint az üzenetek funkciót? És végül: bár lehet az Excellel – trükkös megoldással – sms-t küldeni, de… minek?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik