Szórakozás

Sokáig eltűnt a szemünk elől Madonna lánya, miközben sikert sikerre halmozott

Stella McCartney for Adidas
Stella McCartney for Adidas
Lourdes Leon Instagram-jelenlétére 2021-ig kellett várnunk, és ha másért nem, alázó kommentjei miatt is megéri követni őt. A születésén és néhány fotón kívül szinte semmit sem lehetett róla tudni, pedig kifejezetten sok helyen tűnt fel, főleg a divatvilágban. Azt például valószínűleg ön sem tudta, hogy saját smink- és ruhakollekciókat tervezett, de könyvet is írt, emellett pedig koreográfusként is tevékenykedik néha. Nézzük, mit csinált az elmúlt években, amelyekről mind lemaradtunk.

A 24 éves Lourdes Leon január közepén hozta létre Instagram-oldalát, amiben olyan megvetően alázza szét azokat a kommentelőket, akik szóba hozzák Madonnát, hogy az már művészet. Erről bővebben már ebben a cikkünkben írtunk, utána pedig úgy éreztük, muszáj egy kicsit alaposabban is utánajárni annak, mivel foglalatoskodik Madonna lánya. Kiderült, hogy nem egy eldugott, internet nélküli, Isten háta mögötti faluban éldegél, hanem szimplán nem vettük észre, hogy ugyan felhajtás nélkül, de azért feltűnt jó pár helyen.

Madonna lányától annyira távol áll a hírnév és a sztárság minden formája, hogy Kylie Jenner személyre szóló születésnapi meghívóját még csak válaszra sem méltatta – úgy sem, hogy ezzel magára haragította az egész Kardashian-klánt. A Hollywood magazin szerint Lourdes Leon semmirekellő celebnek tartja Jennert, és elborzadt a gondolattól, hogy olyasvalakivel barátkozzon, aki szerinte nem képvisel semmilyen értéket. Közben Madonna sem gondol túl sokat a Kardashian családról, egy interjúban, egyetlen mondattal tiporta földbe Kimet:

Nincs az az isten, hogy valaha is engem egy szőrme bikiniben lássanak

– mondta, ezzel pedig arra a bizonyos bundás bikinire utalt, amit Kardashian viselt az egyik fotóján.

2020-ban főleg amiatt írtak Madonna lányáról, mert készült róla egy fotósorozat New Yorkban, a képeken pedig rajta kívül az összes barátnője maszkot (és kesztyűt) visel. Ezt már csak azért is kritizálták, mivel Madonna később bejelentette, hogy ő maga is elkapta a vírust. Gondolhatjuk azt is, hogy a hozzá hasonló sztárgyerekeknek csak megszületni volt nehéz, de a huszonnégy éves, Lolának becézett Leon kifejezetten izgalmas karakter, merthogy minél jobban igyekszik elkerülni a figyelmet és a médiaszereplést, annál kíváncsibbak a személyiségére. Már csak azért is, mert évről évre feltűnik valamilyen divatmárka kampányában, néha a kifutón, ráadásul elég meredek szettben. Aki egyszer is rákeresett Lourdes Leon nevére az elmúlt időszakban, már találkozhatott is egy-egy munkájával.

Alberto Pizzoli/Sygma/Sygma via Getty Images

1996 nagyon fontos év volt Madonna számára, mégpedig két okból: bemutatták az Evita című filmet, valamint világra hozta elsőszülött gyerekét, Lourdes Maria Ciccone Leont, akivel már javában terhes volt a film forgatása alatt. Madonna mindkét eseményt élete legfontosabb pillanatai között tartja számon. Ekkor volt harmincnyolc éves, és már évek óta vágyott az anyaságra – lánya születése azonban nem csak számára volt kiemelten fontos: a Buzzfeed olyan alapossággal és részletességgel közvetítette az eseményt, ahogy ma az amerikai elnök beiktatását vagy a királyi család babáinak érkezését sem.

Madonna tudatosan figyelt rá, hogy még véletlenül se szerepeltesse gyerekét a nyilvánosság előtt, viszont a show-bizniszbe már hétévesen bevezette lányát. Angol Rózsák néven kiadtak egy gyerekeknek szóló mesekönyvet, amiben Madonna társíróként jegyezte az akkor éppen második osztályos lányát.

A mesekönyvről úgy nyilatkozott, hogy lánya inspirálta a történetet, ami összefoglalva pár tinilányról szól, akik kiutálják iskolatársukat, mert szerintük az túl szép és túl tökéletes életet él. Később kiderül, hogy a lány magányos, és miután meghalt az anyja, még a házimunka is rászakadt otthon, amiért megsajnálják és barátkozni kezdenek vele. A könyvet a New York Times gyerekkönyv kategóriában a bestsellerei közé sorolta.

Kevin Mazur/WireImage/Getty images

A sikeres koprodukció után hét évvel Madonna úgy döntött, eljött az idő a következő közös projektre. A kétezres évek elején a sztárok szokás szerint ruhakollekciókhoz és parfümökhöz adták a nevüket, ami természetesen Madonnánál sem maradt el. 2010-ben hozta létre Material Girl néven a saját junior márkáját, méghozzá a Macy’s áruháznak. Lánya rögtön a kampány arca lett, emellett anyja kinevezte kreatív igazgatónak is. Tizennégy évesen így Leon már nem egyszerűen csak szerző, de egy márka kreatív arculatáért is felelős volt, aminek ráadásul saját sminkkollekciót is tervezett. Azt is mondhatnánk, hogy ahogy Paris Hilton feltalálta a szelfit, Leon volt az előfutára annak a marketingstratégiának, hogy ma már minden, magát valamire tartó hollywoodi sztár létrehoz egy saját sminkes márkát. A Material Girl annyira népszerű volt, hogy még 2019-ben is jöttek ki új kollekciók.

Még 2016-ban Stella McCartney megláthatott valamit Leonban, mivel felkérte, hogy szerepeljen a parfümreklámjában olyan feltörekvő hírességekkel karöltve, mint Elon Musk barátnője, az énekes Grimes, vagy Az éhezők viadalából ismert Amandla Stenberg, hogy együtt furikáznak egy vízzel megtöltött, pink vintage cabrióban. A kampánnyal együtt elindult Leon modellkarrierje is.

Szuper buli volt, Madonna is velünk volt, de azért tartotta a távolságot. Lolával végig táncoltunk. Általában nem beszélek a személyes dolgaimról, de ez tényleg egy jó este volt.

Ezt Timothée Chalamet mondta Andy Cohennek 2017-ben, aki arról kérdezte, emlékszik-e még arra az estére, amikor összefutottak egy szórakozóhelyen. Chalamet ebben az évben robbant be a köztudatba a Szólíts a neveden című filmmel, és ugyanekkor alkottak egy párt Leonnal. A kapcsolatukból (ahogy általában a magánéletüket féltő sztárok esetében) a külvilágnak csak annyi látszódott, hogy együtt szerepelnek néhány képen, amiken összekarolva sétálnak.

A kevésbé ismert, de annál menőbb MadeMe divatház és a Converse közös kollekciójához Leont kérték fel modellnek, ezután rövidesen kipróbálta magát a kifutón is. A Gypsy Sport 2018-as divatbemutatóján kagylós láncokban és egy szétszaggatott farmerben vonult végig. Nem is kell olyan alaposan megnézni a képet, hogy látszódjon Leon lábán a szőr. Nem arról van szó, hogy megfeledkezett volna a borotválkozásról, hanem anyjához hasonlóan ő sem válik meg a szőrzetétől, ezt a tényt az alábbi kép is alátámasztja:

Feltűnt a Miu Miu kampányában is, 2019-ben pedig elmerészkedett egy nyilvános eseményre, a divatvilág legfontosabb díjátadójára, a CFDA-gálára. De lehet, hogy mi sem hinnénk el, ha nem lenne róla fotó:

John Lamparski/WireImage/getty images

Leont egyre több márka akarta szerepeltetni a reklámjaiban, Paris Hilton egyik kedvenc melegítőmárkája, a csodálatos Juicy Couture is lecsapott rá, idén pedig ismét visszatért egy Stella McCartney-kampányba – de most nemcsak modellként: a koreográfiáért is ő volt a felelős. Igen, mégpedig azért, mert Lourdes Leon tánc- és performansz-művészetet tanul egy chicagói egyetemen. Ezt olyan komolyan veszi, hogy 2019-ben például fellépett az Art Baselen, a világ legjelentősebb kortárs művészeti vásárán:

Cindy Ord/Getty Images

Ez pedig már Madonna Instagram-oldala, mivel azért ő is szereti néha megmutatni a lányát. Ezen a fotón például:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Madonna (@madonna) által megosztott bejegyzés

Itt pedig féltestvére mellett támasztja az asztalt:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Madonna (@madonna) által megosztott bejegyzés

Az biztos, hogy Leon nagyon is jó kapcsolatot ápol a szüleivel, ugyanis bal kezére a „mom”, azaz anya, jobb kezére pedig a ‚dad”, vagyis apa feliratokat tetováltatta. Apja, Carlos Leon egyébként jelenleg színészként tevékenykedik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik