Szórakozás

Bódi Sylvi speciálisan védi magát mobilja elektromágneses sugárzásától

Arról posztol, hogy örül, hogy nem tud posztolni.

Bódi Sylvi lassan már két hete él egy szigeten közel nomád körülmények között, ahonnan újra bejelentkezett egy sztorival. Egyrészt, hogy beköltözött a bungalójába egy kígyó, másrészt, hogy nem tudja használni a telefonját.

Nem elég, hogy a világ vége után vagyok kettővel, még a telefonom is bemondta az unalmast… A megérkezésem utáni első reggel úgy döntött, hogy ő itt pihenni akar és azóta nem lehet bekapcsolni. Egy pillanat erejéig bosszúságot éreztem, hiszen megszoktam, hogy van telefonom és ezen keresztül tudom a családommal, barátaimmal tartani a kapcsolatot… plusz Nektek is szeretek beszámolni az élményeimről… és részben munkaeszközöm is az internet. Aztán nemcsak hogy gyorsan elengedtem a dolgot, hanem el is mosolyodtam, mert eszembe jutott, hogy ismét megvalósult amire gondoltam… »Kérj és megadatik.« Valószínűleg az Univerzum megérezte, hogy én tiszta szívből szeretnék leszakadni a saját telefonomról, s valóra váltotta ezt az óhajomat…

– írta Bódi Sylvi, aki a mobilok veszélyeire is felhívta a figyelmet és habár nem árulta el a titkát, de elmondta, hogy ő védekezik.

Nem elég hogy a szervezetre egészségtelen elektromágneses sugárzást bocsát ki a mobiltelefon (mondjuk én ezt megoldottam speckó védelemmel), de a legújabb kutatások azt is kimutatták, hogy a kütyükből (laptop, mobil, tablet stb.) áradó kék fény retina károsodást is okoz.

Annak azonban örülhetünk, hogy a gallyra ment telefon ellenére, Bódi Sylvi azért megoldotta, hogy tudjon Instázni.

Abban azért bízom, hogy ha majd újra visszatérek a civilizációba, sikerül majd életet lehelni bele és legalább a telefonban tárolt fényképeimet vissza fogom kapni. Szerencsére van laptop is nálam, így nem vágtam magam teljesen el az online világtól, de mivel ezt csak naponta kétszer kapcsolom be, így sokkal kevesebb időt töltök a virtuális világban és én ezt nagyon élvezem.

Kiemelt kép: YouTube/Lia T

Ajánlott videó

Olvasói sztorik