Szórakozás

Földes Eszter az iskoláséveiről: Rendszeresen megvertek, megaláztak

A színésznő a napokban, egy hasonló ügy kapcsán, saját történetét mesélte el. Neki is van tapasztalata az iskolai zaklatásban.

Földes Eszter kiakadt, mert négy taxiból egy se vitte haza
Egy órát ácsorgott az utcán három hónapos kisfiával.

11-12 éves koromban engem is rendszeresen terrorizált néhány lány az iskolából, megvertek, megaláztak. Nekem nagyon jó volt a kapcsolatom a szüleimmel. Nem voltak tabuk, lehetett bármiről beszélgetni velük, ahogy most is, és bízhattam bennük. De hallgattam arról, ami velem történik sokáig, mert szégyelltem. Egyedül akartam megoldani. Büszkeségi kérdést csináltam belőle. Végül persze minden kiderült, mert elég komoly viselkedészavart okozott nálam, depressziót, és átkerültem egy másik iskolába

– kezdte közösségi oldalán Földes Eszter, aki azt is elmondta, hogy a rossz emlékek, még egy évtizeddel később is szorongást okoztak benne.

10 évvel később találkoztam egyikükkel véletlenül. Egy ruhaboltban állt a kasszában. Leizzadtam, görcsbe szorult a gyomrom, ahogy megláttam. Azt se tudtam, hova nézzek, megbénultam. Végül odaálltam a kasszához, lehajtott fejjel, hátha nem ismer fel. Felismert..kitörő örömmel fogadta a találkozásunkat. Mondta, hogy szuper, hogy bekerültem a SzFE-re, már akkor lehetett tudni, hogy színésznő leszek, és ha lesz kedvem, megihatnánk egy kávét valamikor. Bennem mély szégyenérzet volt. Rosszul voltam, remegtem. Ő viszont látszólag felszabadult volt. Mintha semmi nem történt volna. Sose kértek bocsánatot…

A teljes bejegyzés IDE kattintva olvasható.

Kiemelt kép: MTI/ Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik