Szórakozás

Woody Allen visszadta Párizs varázsát

jeney-barbara
jeney-barbara

2012. 02. 02. 09:44

A Szeged24 ezúttal Woody Allen rendező és forgatókönyv író 4 Oscar kategóriában jelölt Éjfélkor párizsban című filmét vette górcső alá.

Woody Allen kétségkívül beleszeretett Európába, hiszen ismét egy karakteres városban, Párizsban forgatott. Ezt az Éjfélkor Páriszban (Midnight in Paris) első filmkockái is éreztetik, hiszen a színekkel való játszás egy egészen nosztalgikus, romantikus városképet ad. Ehhez társul még egy kis jazz Sidney Bechet szaxofon-, Stephane Wrembel gitárjátékával, illetve számos Cole Porter-szerzeménnyel. Ezt a helyet tehát csak szeretni lehet, legalábbis ezt vallja az Amerikából jött főszereplő, Gil (Owen Wilson), aki folyamatosan arról ábrándozik, hogy odaköltözik. Mivel mennyasszonya, Inez (Rachel McAdams) erről hallani sem akar, ezért a nagy csüggedtség közepette talál egy „időkocsit”, melyen eljut a számára aranykort jelentő 1920-as évekbe és olyan híres alakokkal találkozik, mint Hemingway (Corey Stoll), Salvador Dali (Adrien Brody), Gertrude Stein (Kathy Bates).

Érdekes tehát a történet, öröm látni és visszahallani ezeket a legendákat, pláne Woody Allen SZTK-keretes szemüvegén keresztül. Mégis ennél nem jelent többet, hiszen nem ismerjük ki igazán ezeket a figurákat, mindvégig kirakatból nézzük őket. Megjelennek, de el is tűnnek. Persze mellékszállnak elegendők lennének, ha a főszereplőt érő események fantasztikus izgalmakkal járnának.

Éjfélkor Párizsban (Éjfélkor Párizsban, Owen Wilson, Rachel Mcadams)Forrás: Budapest Film

De ez nem így történik, és nem is nagyon értem, mit várt Woody Allen rendező az általában mellékszereplőt játszó szépfiútól, Owen Wilsontól. Abszolút idegesítő, tesze-tosza, teljesen elveszett férfit játszik, akiből a legkevésbé nézi ki az ember, hogy intellektuel, egyáltalán író. Nem igazán érthető, hogy egyáltalán miért hoz drasztikus döntéseket a film végén, hiszen semmilyen belső változást nem láthatunk Gilen. És a legrosszabb, hogy már nem is tűnik szexinek se. Ugyanezt a jellegzetes tulajdonságát vesztette el Rachel McAdams is, nem szerethető, idegesítő és érthetetlen, hogy az általa formált Inez mért van együtt a vőlegényével. Ez a kérdés már az első 5 perc után zavaró, és megoldatlan marad. A végén a különválásuk sem érint meg egy percig sem, hiszen az volt természetellenes, hogy egymáshoz tartoztak. Woody Allen sokszor használja az elesett karaktereket a filmjeiben, de most ezekhez hiányzott a rokonszenv. Emiatt válik kevésbé izgalmassá például Marion Cotillard színvonalas játéka, mert hihetetlen, hogy egy ilyen karakteres nőnek, mint az általa játszott Adrianának Picasso és Hemingway helyett a halvérű Gil kell.

De ha eltekintünk a két színésztől, Woody Allen költészetét kapjuk. Benne van ez az aranykorban, az ezzel kapcsolatos kicsit szájbarágós üzenetben, a dalokban, a film színvilágában, a mellékszereplőkben és a filozófiájukban, de leginkább Párizs romantikus egyediségében. Ez a kettős érzés uralja az alkotást, de nem teszi élvezhetetlenné.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.