Forma-1

„Kibaszottul szar vagyok” – Leclerc durván kiakadt az időmérő után

Andrea Diodato / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Andrea Diodato / NurPhoto / NurPhoto via AFP

A harmadik sorból indulnak a Ferrari pilótái a 16 órakor kezdődő Forma-1-es Angol Nagydíjon, miután Lewis Hamilton az ötödik, Charles Leclerc a hatodik helyen zárt a szombati időmérőn, amelyet Max Verstappen (Red Bull) nyert meg.

Leclerc nagyon frusztrált volt a hatodik hely miatt, olyannyira, hogy durván ostorozni kezdte magát.

„Bassza meg, bassza meg, bassza meg, bassza meg, bassza meg. Kibaszottul szar vagyok. Ennyi vagyok“ – hangzott a monacói pilóta kissé túlzott önkritikája.

Ha mindez lement volna a közvetítésben is, a sok kisípolás miatt így hangzott volna:

„Az idény eleje óta jó teljesítek a versenyeken, és ha visszamehetnék az időben, nem sok olyan momentum lenne, amit a versenyeim közben megváltoztatnék. Az időmérőkön – amely korábban az erősségemnek számított – ellenben az a tendencia idén, hogy ha bejutok a Q3-ba, akkor nem állnak össze a dolgaim. Vannak gondjaink, most például a Q2 közben nem volt igazán jó az autó, de ez nem lehet kifogás. Jobbnak kell lennem” – értékelt Leclerc már lehiggadva.

Az idényben eddig a két Ferrari-pilóta közül Leclerc teljesített jobban, aki 119 pontjával az ötödik helyen áll.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik