Forma-1

Figyelmeztették Leclerc-t, hogy vigyázzon, mit beszél

Dan Istitene / Formula 1 / Getty Images
Dan Istitene / Formula 1 / Getty Images

Charles Leclerc számára sokáig álomszerűen alakult hazai versenyhétvégéje a Monacói Nagydíjon, aztán egy csapásra megváltozott minden: a futam első felében csapata kétszer is kihívta kerékcserére a pole-ból induló monacóit, a második alkalommal azonban olyan rossz ütemben, hogy várnia kellett a csapattársára, ami miatt visszaesett a negyedik helyre. Innen már nem tudott előrébb furakodni, és mivel Max Verstappen elcsípte a harmadik pozíciót, így kilenc pontra nőtt a holland címvédő előnye az összetettben.

A cserbenhagyás nem a megfelelő szó. Hibák előfordulnak, de most egyszerűen túl sok volt belőlük

– mondta a futam után Leclerc, aki aztán hosszasan fejtegette, hogy a monacói pályán a versenyzőknek a többi helyszínhez képest jobban a csapatuk megérzéseire kell hagyatkozniuk, most viszont nem kapta meg azt a segítséget, ami a győzelemhez kellett volna. De szereti a Ferrarit, és bízik benne, hogy erősebbek lesznek ettől – tette hozzá.

Kapcsolódó
„A Ferrari annyira alkalmatlannak bizonyult, hogy Charles Leclerc a rádióban sikoltozott"
Nem kímélte a Monacói Nagydíj után a nemzetközi sajtó a Ferrarit.

Leclerc őszintesége nem aratott osztatlan sikert. Az 1996-ban világbajnok Damon Hill például a Sky Sportsnak nyilatkozva beszélt arról, hogy meg kellene válogatnia a monacóinak, mit nyilatkozik.

Addig kritizálhatod nyilvánosan a csapatodat, amíg annak nem lesznek PR-következményei. A Ferrari nem az a csapat, amely hagyja magát. Ha egy versenyző vitába keveredik a Ferrarival, mindig a Ferrari nyer. Épp ezért ott oda kell figyelni, mit mond az ember

mondta Hill.

A leglátványosabb lépése a Ferrarinak az volt, mikor 1991-ben az alulteljesítő csapatot nyíltan kritizáló Alain Prost szerződését már az év közben felbontották.

A Ferrari számára az idei év nagyszerűen indult, Leclerc az első három futamból kettőt megnyert, egyszer második lett, miközben a monacóival együtt öt alkalommal szerezte meg a pole-t. Azonban Melbourne óta valami félrement, Leclerc már csak egyszer állt azóta dobogóra négy futamon, Max Verstappen így megelőzte, idő közben pedig megérkezett a nyakára a Monacóban győztes Sergio Pérez is.

A szezon a jövő héten az Azeri Nagydíjjal folytatódik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik