A Mahatma Gandhi Alapítványcélja, hogy a hazánkba érkező bevándorlókat, menekülteket befogadva a futballon keresztül segítsék beilleszkedni a társadalomba. Az alapítványt létrehozó gambiai születésű Gibril Deen számára nem ismeretlen ez a helyzet, ő maga is tanulni érkezett Magyarországra a kilencvenes évek elején. Ma már legtöbb játékosa is hasonló módon szerepel a csapatban.
Az alapítvány 1992-es létrejötte után két évvel kezdték a sportot felhasználni a rasszizmus elleni eszközként, de csak évekkel később indítottak csapatot a budapesti legalsóbb osztályban, amelyben azóta is szerepelnek. Nem is szerepelnek rosszul az utóbbi években, 2016-ban bajnokok is lettek, azonban rögtön vissza is estek egy nehéz idény után BLSZ IV-be. Ez persze nem szegi kedvüket, mert ahogyan a játékosok is mondják, ide azok járnak, akik szeretnek focizni.
Eredetileg ez csak egy emberjogi alapítvány volt, focizni néhány évvel később kezdtünk közösen. A sport nálunk egy eszköz arra, hogy a menekültek és a magyarok új helyzetben találkozzanak egymással. Sokat segít a játékosoknak is a beilleszkedésben
– meséli Deen egy péntek esti edzésen.
Az elnök szűkszavú, de nagy szívű ember. Akárkit megkérdez az ember a csapatból, egy rossz szava nincs Deenre, sőt rögtön jönnek a történetek: segített letelepedési engedélyt szerezni, tanácsot adott, eljárt az érdekemben, stb. A gambiai sportvezető rengeteg nagykövetséggel működik együtt, így amikor valaki Magyarországra érkezik, fel tudja venni vele a kapcsolatot.
A focin kívül egyébként ezernyi akcióban részt vesz a Mahatma Gandhi egyesület, nyelvtanárok és már Magyarországon élő bevándorlók segítik az újonnan érkezőket, de szerepelnek a csapat tagjai az afrikai kultúrát terjesztő programoktól elkezdve fesztiválokon át egészen iskolai programokig. Gibril Deen szerint ugyanis már egészen fiatalon, általános iskolában találkoznia kell a magyar gyerekeknek az afrikai kultúrával, így minél előbb elkezdve a rasszizmus elleni harcot. Miközben ezt meséli, fel is kiált:
Morina, holnap akkor megyünk az iskolába. Jössz te is, ugye?
Ez a csapat edzőjének és játékosának, Morina Kreshniknek szól. Ő a legnagyobb név a jelenlegi csapatban, ugyanis a koszovói férfi a Siófoknál is szerepelt próbajátékon. Pár évvel később, 2011-ben munka miatt jött vissza, azóta itt él magyar feleségével.
Nagyon jó ez a csapat, nagyon tetszik, hogy nemcsak magyarok vannak itt, hanem mindenféle nemzetiségű játékos. A tulajdonos nagyon jó ember, ő ajánlotta, hogy jöjjek ide focizni és jól érzem magam.
– mondja az edző magyarul. A csapatban az angol a munkanyelv, de így is van, aki magyarul szól a társaihoz. Persze mindegyik játékos vallja: a futball egy univerzális közös nyelv.
Azt éppenséggel nem lehet állítani, hogy végig nyugodt lenne az edzés, a játékosok többször összeszólalkoznak az egymás elleni játék során. Ilyenkor előfordul, hogy mindenki a saját anyanyelvén védi igazát, aztán folytatódik tovább a játék. Ilyesmi legfeljebb két-három alkalommal fordul elő egy edzésen.
Persze egy mérkőzésen hallanak ennél cifrább dolgokat is a játékosok. Deen mindenkinek azt javasolja, hogy engedje el a füle mellett a rasszista beszólásokat, míg Morina, aki megfordult már Horvátországban és Ausztriában is, azt mondja, ugyanannyira rasszista a magyar közeg, mint máshol.
Az elején, amikor nem beszéltem még annyira magyarul, sokszor úgy éreztem, hogy durva dolgokat mondanak. Most már inkább azt gondolom, hogy semmivel sem rosszabb, vagy jobb a helyzet, mint a horvátoknál, vagy az osztrákoknál.
A magyarokról egyébként jó véleménnyel van Morina, szerinte befogadó a közösség, a csapatban megforduló honi játékosokkal is mindig jól kijött. Érdekes módon nem is a bekiabálókkal, vagy az ellenfél játékosaival, sokkal inkább a játékvezetőkkel akad gondja a csapatnak.
Ha a mi játékosainkat felrúgják a tizenhatoson belül, sosem fújják le, de ha a mi játékosaink csinálnak valamit, egyből szól a síp. Sokat javult a helyzet az utóbbi időben, és hiszem, hogy eltüntethetjük a rasszizmust a pályáról
– meséli az elnök, és ezzel összecseng a csapatkapitány, Ngwem Kelle Lionel véleménye is.
Általában barátságosak velünk az ellenfelek, de a bírókkal meggyűlik a bajunk. Nagyon ellenünk fújnak, még mindig érezzük, hogy kicsit rasszista a közeg. Néha kapunk pár megjegyzést is, de ezeket igyekszünk nem meghallani. Amíg nyerünk, engem nem is érdekel
– mondja a Mahatma Gandhi középhátvédje.
A 27 éves kameruni védő tanulni jött Magyarországra, három éve a BME vegyészmérnöki karára jár. A barátai hívták ki néhány mérkőzésre, megtetszett neki a csapat, 2014 óta pedig állandó tagja is lett. Lionel is leginkább a barátságos hangulat miatt szeret a Mahatma Gandhiban játszani.
Én tanulni jöttem, van, aki a munka miatt csatlakozik, de előfordul, hogy valaki megnézi egy meccsünket, és azért akar nálunk játszani. Ezek az emberek mind szeretnek focizni, és ezért vannak itt.
Jól mutatja, hogy mennyire szoros az együttműködés a nagykövetségek és a Mahatma Gandhi között, hogy amikor szóba került a magyar élvonal, Lionel arca felragyog.
Igen, igen ismerek is pár játékost. Adamo Coulibaly jó barátom, igaz keveset beszélünk, mióta eligazolt. Foxi Kéthévoamával is jóban vagyok, csak vele is rég beszéltem, mert eligazolt távoli országokba. Mindketten nagyon jó srácok.
Lionel kiveszi a részét az iskolalátogatásokból is és látszik rajta, hogy nagyon szereti a focit. Hosszasan beszélt még az MLSZ szabályváltoztatásairól, például egészen megijedt, a másodosztályban bevezetett légiósszabálytól. Mint mondja, megérti az elvet, de úgy érzi, csak profitálhat a magyar labdarúgás abból, ha más futballkultúrákat is megismernek a magyar játékosok.
Összességében Deen víziója megvalósulni látszik: az emberek barátságos légkörben, focizva ismerkednek egymással, miközben igyekeznek beilleszkedni a magyar társadalomba. A csapatnak nincsenek nagyra törő álmai, nem is nagyon lehetnek, mivel évről évre változik a keret – néha a csapat legjobbjai elköltöznek, máskor új játékosok érkeznek Magyarországra, majd a csapatba. Az amatőrség viszont nem zavarja a labdarúgókat. Dolgoznak, tanulnak, és örülnek, mert van hol focizni.
