Videó

Michelisz: Nem vagyok egy érzelgős fajta, de a célban minden jött

Michelisz Norbert a magyar autósport történetének legnagyobb sikerét érte el azzal, hogy megnyerte a túraautó-világkupát (WTCR). Bár nem ez a hivatalos elnevezés, de nyugodtan tekinthetünk rá világbajnokként.

Michelisz drámai záró hétvége után ülhetett fel a sorozat trónjára Malajziában.

Minden tökéletesen indult Sepangban, nyerte a két időmérőt, amivel növelte az előnyét az összetettben, majd az első futamot is behúzta. A második versenyen már kicsit eltaktikázta magát csapata, majd a zárófelvonást megelőzően probléma akadt az autójával, kész csoda az is, hogy egyáltalán el tudott rajtolni. Vissza is esett a futam során a negyedik helyre, ám legnagyobb riválisán, Esteban Guerrierin is kifogott a technika, az argentin pontot sem szerzett, így Michelisz lett a WTCR királya.

Michelisz: Nehéz leírni az érzéseket, amik rajtam uralkodnak most
Volt a szezonnak olyan szakasza, amikor nagyon távolinak tűnt a bajnoki cím, de végül összejött az áhított győzelem.

A 34 éves magyar versenyzőt a hazaérkezésekor hangosan köszöntötték a szurkolók a Ferihegyen, cserébe Michelisz Norbert fáradhatatlanul osztogatta az autogramokat és állt oda a közös fényképekre. Később sajtótájékoztatón mesélt a bajnoki címről, az utolsó versenyhétvégéről és az idáig vezető útról, de egykori felfedezője és korábbi versenyzőtársa, Wéber Gábor is elmesélte, miben látta a siker titkát.

Legfrissebb videók
Olvasói sztorik