Foci

FIFA-elnökválasztás: Ginola is indul, de van egy kikötése

A korábbi francia válogatott David Ginola is készen áll arra, hogy harcba szálljon a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöki posztjáért, de szerinte meggondolatlanság, hogy nem halasztják el a február 26-ra kiírt választást.

 A 111 éves története legkomolyabb krízishelyzetét átélő FIFA végrehajtó bizottsága kedden közölte, hogy nem módosít a dátumon, így az eredetileg tervezett időpontban rendezik meg a tisztújítást.

Nagyon sokan kértek fel arra, hogy pályázzak az elnöki posztra, ez pedig olyan kihívás, amelynek büszkén nekivágok. Ugyanakkor úgy vélem, most a legfontosabb a választás elhalasztása, józan előkészítése és lebonyolítása lenne

– írta közleményében Ginola, s hozzátette, a FIFA jelenleg nem hiteles, nincs meg a tekintélye és felhatalmazása arra, hogy tisztújítást tartson, amikor több nemzetközi és belső nyomozás zajlik a szövetség vezetői ellen.

A 48 éves Ginola az idén májusban rendezett elnökválasztáson is indulni akart, de nem tudta megszerezni a hivatalos jelöltséghez szükséges támogatást öt FIFA-tagországtól.Eddig Ali bin al-Husszein jordán herceg, valamint a trinidadi David Nakhid adta le a szükséges számú ajánlást és nyújtotta be hivatalos pályázatát a FIFA elnöki posztjáért. Mellette Michel Platini az UEFA elnöke, FIFA-alelnök, valamint az Ázsiai Labdarúgó Szövetség (AFC) elnöke, a bahreini Salman Bin Ibrahim Al-Kalifa sejk, az időközben hat évre eltiltott dél-koreai Csung Mong Jun, a nigériai Segun Odegbami, a játékosként világbajnoki bronzérmes brazil Zico és a libériai Musa Bility jelezte az elmúlt hetekben, hogy versenybe száll a posztért, míg a Nemzetközi Sakk Szövetség (FIDE) elnöke, az orosz Kirszan Iljumzsinov, valamint a korábbi svájci válogatott játékos, Ramon Vega úgy fogalmazott, hogy fontolgatja az indulást.

A korábban legnagyobb esélyesként számon tartott Platini helyzete nem egyszerű, mivel – Joseph Blatter FIFA-elnökkel együtt – október 8-án felfüggesztette őt tisztségéből a nemzetközi szövetség etikai bizottsága, ezzel egyben 90 napra eltiltva a labdarúgással kapcsolatos mindenfajta tevékenységtől.

Az elnöki posztra a hivatalos pályázati határidő jövő hétfő. Ezt követően az ad hoc választási bizottság ellenőrzi a jelöltek feddhetetlenségét. Ez azonban nem végezhető el olyan személyek esetében, akik az eltiltásukat töltik. Platini januárban lejáró felfüggesztéséig – amely 45 nappal meghosszabbítható – ezért a FIFA illetékesei nem foglalkoznak a pályázatával, melyet egyébként még nem is nyújtott be. Amennyiben viszont a február 26-án esedékes tisztújításig az eltiltás érvényét veszti, az ad hoc választási bizottság dönt a jelentkezés elbírálásáról.

A 79 éves Blattert – aki 17 éve áll a FIFA élén – szeptember 25-én hallgatta ki a svájci szövetségi rendőrség korrupció gyanújával, néhány nappal később pedig napvilágot látott a sajtóhír, amely szerint a játékosként háromszoros aranylabdás Platinivel szemben is nyomoz a svájci államügyészség. A vizsgálat azzal összefüggésben indult, hogy Platini kétmillió svájci frankot kapott Blattertől 2011 februárjában. A FIFA-elnök utóbb értékének megfelelő kompenzációnak nevezte az összeget, amelyet – mint mondta – tanácsadóként kapott Platini. Az UEFA-elnök úgy kommentálta a kifizetést, hogy 1998 és 2002 között elvégzett munkájáért kapta meg késedelmesen a neki járó pénzt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik