Sport

Polgár Judit komoly elismerést kapott

NRÜ
NRÜ

A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) megalapításának századik évfordulója alkalmából elismeréssel díjazta a világ sakkéletének elmúlt száz évben leginkább meghatározó alakjait és szervezeteit. A FIDE 100 Awards keretében összesen 18 kategóriában adtak át elismeréseket. Az egyes kategóriákban a saksszövetség illetékes bizottságai jelölték az arra méltónak tartott játékosokat és szervezeteket, egy-egy kategória nyerteséről pedig szavazással döntöttek.

A legjobb női sakkozó kategóriájában tíz jelölés érkezett, a jelöltek mindegyike korábbi világbajnok. A nyilvános szavazás három éllovasa Polgár Judit, Noa Gaprindashvili és Vera Menchik volt. Közülük került ki díjazottként a zsűri egyöntetű döntése alapján

Polgár Judit, aki már 15 évesen kiérdemelte a nagymesteri címet, és az egyetlen női sakkozó, aki a sportág történelme során bekerült a világ top 10 játékosa közé.

A Magyar Szent István-renddel kitüntetett sakkozó, nemzetközi nagymester, nyolcszoros sakkolimpikon a nyílt kategóriában, kétszeres női sakkolimpiai bajnok, a nyílt kategóriában kétszeres olimpiai ezüstérmes, nyílt kategóriában egyéni Európa-bajnoki bronzérmes, magyar szuperbajnok, U14 és U12 korosztályos ifjúsági világbajnok a fiúk között. Hét alkalommal kapta meg a női Sakk-Oscar-díjat, közte az évszázad női sakkozójának járó Oscart is. 2021-ben beválogatták a World Chess Hall of Fame-be.

A legjobb férfi játékosnak járó díj három esélyese Magnus Carlsen, míg a legjobb női sakkedzőnek négyszeres sakkvilágbajnok – 1996 és 1999 között – Polgár Zsuzsát választották.

Polgár Judit egyébként más téren is sikert aratott, hiszen a napokban ért véget Budapesten az általa megálmodott és 10. alkalommal megrendezett Világsakkfesztivál. Az inspiráló sakkprogramok két napon át három helyszínen zajlottak, és a helyszínekre több mint hatezren látogattak el, ami rekord. Az online is követhető  programokhoz, a közösségi szimultánhoz és a 4. Oktatási konferenciához több mint negyedmillióan csatlakoztak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik