Szemmel láthatóan élvezted azt a száguldozást, amit az egyik támogatód szervezett az általa szponzorált sportolóknak. Ám míg a többiek az anyósülésen utaztak, egyedül te vállaltad be a vezetést is. Ha igaz a hír, annyira szereted a benzingőzt, hogy nemrég vettél magadnak egy komolyabb, a ralisportban is használatos autót.
Hivatalosan nem tudom megerősíteni.
Pedig úgy hírlik, egy Subaru Impreza vagy egy Mitsubishi Lancer gazdája vagy, ami egyelőre, további erőgyűjtés érdekében egy tuningműhelyben parkol.
Utóbbi.
Annyira szereted a száguldást, a vezetést, hogy kifejezett cél a versenykörülmények közti gyakorlás?
Igazából nem a gyakorláson van a hangsúly, hanem azon, hogy jól érezzem magam, és ki tudjak kapcsolni. Például, hogy szerdánként, amikor délután nincs úszóedzés, a reggeli kemény munka után 11 órától, amíg be nem zárnak, itt körözzek.
Mi kapcsol ki inkább? Maga a száguldás, a sebesség mámora vagy az a koncentráció, ami ahhoz kell, hogy az autód határait feszegesd?
Az az adrenalinsokk, felszabadultság-érzet, amit az úszóversenyeken nagy ritkán megkapok, a szürke hétköznapokon elkerül. Valahogy túl kell lendítenem magamat az egyhangúságon, amikor folyamatosan csak fölkelek, edzek, otthon vagyok, csinálom a dolgomat, tanulok, visszamegyek edzeni, eszem, lefekszem, megint felkelek, és kezdem elölről az egészet. Ki kell találnom, hol és hogyan tudom feldobni a napjaimat, és ezt az élvezetet az autózásban találtam meg. Többek között.
Ezek szerint ha kész lesz az autód, rendszert csinálsz majd abból, hogy amikor az időd engedi, kigurulsz mondjuk ide, és tövig nyomva a gázt lenyomsz pár kört?
Szerdánként, hétvégén, bármikor, amikor lesz rá időm.
A szürke hétköznapok listáján említetted a tanulást. Mit tanulsz?
Most mentem át az Óbudai Egyetemre. Gazdálkodás-menedzsment szakon vagyok elsőéves hivatalosan.
Ezek szerint megfogadtad Sós Csaba szövetségi kapitány tanácsát, miszerint „csak úszni” nem lehet, és a tanulás kiváló kiegészítő elfoglaltság?
Korábban is jártam már egyetemre, csak az olimpia és az azt körülvevő időszak kiszámíthatatlansága miatt halasztgattam. Önbevallás: utána kicsit el is engedtem az egészet. Az hiba volt. Meglehet, ha nem engedem el, és nem minden pillanatban csak és kizárólag az úszással foglalkozom, egy kicsit jobb mentális állapotban lettem volna az idén.
Ezek szerint minden jó, ami nem úszás és kikapcsol?
A „minden jó, ami nem úszás” erős túlzás. A „minden hasznos elfoglaltság, ami nem úszás” sokkal megfelelőbb. Magyarázatként csak a magammal szembeni alap elvárásomat tudom előhozni: ha jól érzem magam, akkor szeretem nagyon jól érezni magam. És ha rosszul érzem magam, akkor pedig egyáltalán ne érezzem magam rosszul.
Egy háttérbeszélgetés alkalmával azt is megosztotta velem Sós Csaba, hogy egyáltalán nem félt téged ettől a nyári, három hónapos önkéntes távolmaradástól. Mégpedig azért, mert olyan zseni vagy, mint Darnyi Tamás, aki pont ugyanígy működött, minden vb, olimpia után eltűnt 2–3 hónapra, a következő évben mégis nyert. Van benned félsz a medencébe való visszatérésed után bő egy hónappal?
Aki aggódik értem, az nem ismer eléggé.
Azt is nyilatkozta a kapitány, pillanatnyilag a szenvedés stádiumában vagy. Milyen mélyen vagy, mennyi idő alatt és milyen szenvedés árán tudod elérni a csúcsformát?
Nyilvánvalóan kell egy–két hónap. Kettő fixen kell ahhoz, hogy valami értékelhető állapotba kerüljek. De igazából már most, egy hónap után is jól érzem magam. Csinálom, ahogy tudom.
Egy deka súlyfelesleg nem látszik rajtad.
Nem vagyok hízékony. Sőt. Igazából az izom lejött rólam.
A víz alatti, feletti technikád sem hullott atomjaira?
Az szintén inkább izom kérdése. Az elernyedt izmok nem tudnak ugyanúgy funkcionálni, ezért nem tudom most olyan erőbefektetéssel, olyan koncentrációval úszni az edzéseket, ahogy korábban. Egyszerűen testből nem tudom egyelőre elvégezni a technikai elemeket megfelelően, mert kellene hozzá az az erő és megfelelő izomtónus, amit Zala Gyuri, az erőnléti edző barátom éppen visszapakol rám. Néha, amikor a szárazföldi edzés után teljesen meghalva esek be a vízbe, úgy érzem, még túl is teljesíti a feladatát. De ez az az időszak, amikor még lehet játszani, hazardírozni, amikor lehet olyan kemény szárazföldi munkát végezni, amit versenyidőszakban már nem. Ez az időszak pont arra jó, hogy visszaszokjak, visszaszeressek. Vagy nem is visszaszeressek, hanem előbb udvariasan bemutatkozzunk egymásnak, újra megismerkedjünk a vízzel és az úszással.
A „visszaszeressek” egyfajta freudi elszólás volt?
Természetesen jogos a feltételezés. Beszéltem is már erről, hogyha nem szeretem, akkor nem érdemes csinálni. Ha úgy megyek le az uszodába, hogy gyűlölöm, utálom, akkor meg végképp nincs értelme az egésznek.
Milák Kristófnak az évről évre meghatározott célt, netán a folytonos győzelmeket vagy a mindennapos örömforrást kell szeretnie az úszásban?
Nekem ez innentől kezdve már csak egzisztencia. Nekem már mindenből van egy, mindenből van kettő. Pardon, olimpiai bajnoki címből még nincs kettő. Akár abba is hagyhatnám, vagy éppen csinálhatnám 2024-ig, de akár 2028-ig is.
Fogod is csinálni a Los Angeles-i olimpiáig?
Felesleges erről beszélgetni. Most is itt vagyunk egy olyan évben, amikor betesznek februárra egy senkinek sem kellő világbajnokságot, és amikor még senki sem tudja, mikor lesz jövőre az Európa-bajnokság.
A dohai vb-ről mindenki így vélekedik?
Nem tudom, az angolszász országok felkészülésébe, pláne az amerikai egyetemi rendszerbe hogyan fér bele – szerintem utóbbiba sehogy. Kiderül majd, ki mennyire gondolja komolyan a részvételt.
Mi a terv? Elindulsz rajta, vagy ezt is kihagyod?
Egyetlen cél van. A párizsi olimpia.
