Sport

„Ha nem a magyar csapatért küzdök, biztosan kiszállok”

A magyar csapat nagyszerűen szerepelt a franciaországi 24 órás ultrafutó világbajnokságon: Bódis Tamás egyéniben lett ezüstérmes országos csúccsal, és a magyar csapat is a dobogó második fokára állhatott fel. Tagja volt az ezüstbrigádnak Csécsei Zoltán is, aki 264,95 kilométert teljesített a 24 óra alatt, de ahogy Halama Levente, úgy ő is megszenvedte a versenyt.

Bódis Tamás óriási magyar csúcsot futott
Világbajnoki ezüstérem lett a jutalma.

A verseny után hetvennyolc kilóról felment nyolcvanháromra a súlyom, mert a szervezetem elkezdte raktározni a vizet, majd egyik éjszaka nagyjából félóránként ébredtem fel. Nem szoktam álmos lenni, de most voltak nehéz pillanatok a versenyen, ráadásul a bal Achilles-ínam is nagyon fájt, mindennel megpróbáltam csillapítani, de ha nem a magyar csapatért küzdök, biztosan kiszállok

– mondta a csupasport.hu-nak Csécsei , aki az első száz kilométert élvezte, utána azonban neki is kedve támadt sétálni, mint a mezőny nagy részének, de a csapat eredményessége miatt nem tehette meg.

A mostani volt egyébként a 14. kétszáz kilométer feletti futása, ezek közül csak egyet adott fel.

Kiemelt kép: Facebook / 24 órás ultrafutó magyar válogatott

Ajánlott videó

Olvasói sztorik