Sport

Rosszul lett a verseny után, infúziót kapott a magyar ultrafutó

Két magyar ezüstérmet hozott a 24 órás világbajnokság: Bódis Tamás országos csúcsot futva lett második, illetve a magyar csapat is dobogóra állhatott. Ennek tagja volt még a kilencedikként célba érő Csécsei Zoltán, valamint a 28. Halama Levente. Utóbbi a csupasport.hu-nak elmondta, mennyire nem volt egyszerű a verseny:

A verseny végén rosszul lettem, infúziót kaptam, és az eredményhirdetésre tértem csak magamhoz

– mondta a 241,069 kilométerig jutó Halama, akit a nagy meleg viselt meg leginkább. „Emellett éjféltől hajnal négyig voltak mélypontjaim, amikor a legnehezebb fent maradni. Úgy mondanám, Grand Canyon nagyságú nehézségeim adódtak, életem legküzdelmesebb időszaka volt, hatalmas belső vívódásokkal.”

Mindezek mellett még a hasa is görcsölt, de egy pillanatra sem fordult meg a fejében, hogy feladja a vébét, mint mondta, régóta álmodtak róla, hogy dobogóra állhasson a magyar csapat, és ugyan a Himnuszt még nem hallgathatták meg, de úgy érzi, lesz még lehetőségük, hogy aranyat nyerjenek.

A nyitóképen Halama Levente a bal oldalon látható. Fotó: Facebook / 24 órás ultrafutó magyar válogatott 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik