Sport

Berecz Zsombor: A balatoni kikötőkben több egó szorult az emberekbe a kelleténél

Korábban a témában:

A brit Ben Ainslie 2003-ban, 2007-ben, és 2011-ben, honfitársa, Giles Scott 2015-ben nyerte meg a finn dingi előolimpiát. Nemzetiségükön kívül közös bennük az is, hogy egy évvel később olimpiai bajnokok is lettek.  Az idei előolimpia győzteseként, 2018 világbajnokaként mennyire nyomasztja a nyilvánvaló esélyesség terhe?

Egyáltalán nem teher ez. Sőt, pont e sorminta miatt eleve úgy álltam neki a versenynek, hogy mindenképpen nyernem kell, mert aki számít, az rajthoz állt. A lélektani hadviselés fontos állomásának éreztem, hogy a regnáló olimpiai bajnokot is legyőzzem.

Mire kell felkészülni Tokiótól 60 kilométerre Enoshimában?

A verseny előtt majd három hétig edzőtáborozott a helyszínen. Milyen benyomások érték?

Enoshimában, a 2020-as olimpia vitorlás számának helyszínén, hasznos tapasztalatokat gyűjtöttünk, mert úgy alakult, hogy a létező összes időjárási viszonyt átéltük. Ami a legnehezebb lesz, az a 32-33 fokos hőmérséklet, amit az ehhez társuló közel 90 százalékos páratartalom miatt negyven felettinek érzel. Állsz egy helyben és patakokban folyik rólad a víz. Ez a többieknek is jelentős kihívást jelentett.

Hogy készültek a nagy melegre?

Hála istennek kaptunk előtte infót arról, mire számíthatunk, bár a valóság felülmúlta a képzeletet. Az első hetet gyakorlatilag légkondis helyeken éltük túl, csak vitorlázni mentünk ki. Amikor pedig a szállás és a klub között biciklivel közlekedtünk, magunkra vettük a direkt erre a célra kitalált hűtőmellényeket.

Mit kell elképzelni hűtőmellény címen: kabátot zsebekkel, amiben jégakkuk vannak?

Lényegét tekintve igen. Különböző hőmérsékletű akkukat tehetsz bele. A tapasztalatok alapján a 21 fokosat használtuk. Negyven percig működik, utána szépen felolvad, beteszed egy 17 fok alatti hűtőtáskába és negyed órán belül már visszafagy, újra funkcionál. Inkább a két futam között használtuk és kifejezetten hasznosan működött.

És a szél?

Kis szél, nagy szél, tájfun – mert az is megérkezett a verseny előtt –, mindent megtapasztaltam. A széljárással, szélerősséggel, a hullámzással kapcsolatban úgy látom, nekem az lesz a legjobb, ha minden lesz. A mezőnyben ugyanis többen is specialisták. Akadnak kisszeles, nagyszeles versenyzők, nekem az az egyik erősségem, hogy viszonylag stabilan teljesítek bármilyen körülmények között.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Az átlagember vitorlázás címen a szórakozás részt látja: emberek ülnek a hajóban, gyönyörködnek a tájban. Mekkora fizikai igénybevétel egy-egy finn dingi futam, pláne ilyen időjárási körülmények között?

Ötven- hatvan percen át egyedül küzdesz az elemekkel.

Színtiszta fizikai meló, gyakran percekig – például amikor pumpálnod kell a szelet – 180 fölötti pulzussal. Eközben folyamatosan figyelned kell a szelet, az ellenfeleket, tizedmásodperc alatt kell döntened a taktikáról.

Az előolimpián több versenyzőtársammal előfordult, hogy a második futamra vagy nem tudott kijönni, vagy ha ki is csúszott, a verseny alatt hányt, eleredt az orra vére.

A 2020-as olimpia egyik magyar favoritjaként mekkora stábbal tud kiutazni az olimpiára?

Terveim szerint négy fővel. Az edző, a fizioterapeuta elengedhetetlen, de egy szakács is jó lenne és természetesen a csapatvezető.

Az angol címvédőnek, Giles Scottnak mekkora stáb segít?

Nem lehet összehasonlítani, mert a britek nem csak egy-egy, hanem rendre valamennyi olimpiai számban kvalifikálnak, ezért mindig nagy csapatban gondolkodnak. 15-20 fő alkotja a brit háttérstábot. Ők a maximális támogatást adják meg minden versenyzőjüknek.

Ez nem masszív hátrány?

A négy főnek is örülnék. Extra motivációt ad, hogy még fájóbb nekik, amikor kis stábbal is elkenjük a szájukat.

Marad az angol Paul Hobson az edzője?

Ez kérdéses, mert kicsit feljebbről „lecsatlakoztatták rólam”. Három héttel az előolimpiai kiutazás előtt, egy közös edzőtáborozásunk után jelezte, sajnálja, de nem tudja tovább folytatni. Ezért nem jött velem Enosimába.

Túl nagy konkurenciát jelent, ezért Angliából „csatlakoztatták le”?

Itthonról semmiképp. De továbbra is remek viszonyt ápolunk.

Amikor kerestük, feltűnt egy Hobsonra kísértetiesen hasonlító úr, aki épp a klub aulájában kávézott.

Csak a véletlen műve lehetett.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

A különbség a sport- és a nagyvitorlázás között

Öt-, hatezer olyan vitorlázót tartanak számon Magyarországon, aki indul versenyen is. Ehhez képest a sportág messze nincs annyira elismerve, támogatva, mint a hagyományos olimpiai sikersportágaink, amelyek közül nem egy messze nem mozgat meg ekkora tömeget. Mi ennek az oka?

Jól mutat az 5-6 ezer igazolt magyar vitorlázó, de jelentős részük csak a Kékszalagon indul. Aki effektív aktív, éves szinten több versenyen is rajtvonalhoz áll, az nem több, mint 4-500 fő. Ennek a tizede tud valóban vitorlázni. A vitorlázás eggyel bonyolultabb annál, mint hogy elindulsz a rajtkőről, rajtvonalról és végigúszod vagy végigevezed a távot. Az ilyen sportok egyértelműek a nézők számára: az erősebb, a gyorsabb nyer. A mi sportágunk kevésbé érthető. Ezért nem is közvetítik. Meg azért sem, mert a nagy távolságok miatt nehezen, vagy csak rendkívüli költségek mellett vihető képernyőre. Ha mégis megtenné az MTV, akkor hiába szakad meg az ember a hajóban, a televízió néző lassú, számára tök eseménytelennek, unalmasnak tűnő versenyt lát: siklik a hajó a vízen, egy faszi meg veszettül dolgozik a fedélzeten. A tévénézők 99 százalékának fogalma sem lenne arról, mi miért történik a fedélzeten, ki áll az első, a második helyen épp.

Épülnek a kikötők, egyre több nagy hajó van a Balatonon is, de egyre többen járnak vitorlázni az Adriára is. Így akár az értők száma is növekedhetne.

A kettő ég és föld. A kikötők ugyanis nem vitorlássportolókkal telnek meg. A Balatonon jobb esetben turizmusról, szórakozásról beszélhetünk.

Ők nem látják, nem ismerik, nem érzékelik a sportvitorlázás apró részleteit. El sem jutnak odáig, hogy megértsék, hogyan megy körbe az ember egy pályán. De érthető okokból nem is feltétlenül kíváncsiak rá. Mert a szimpla hétvégi kicsúszáshoz, ahhoz, hogy jól érezd magad a vízen, nincs szükség nagyobb tudásra, mint hogy biztonságosan elmenj A-ból B-be.

Tavaly még Alsóörsön versenyzett, idén váltott. Mi ennek az oka?

Kényszerből. A klubot a semmiből, közösen hoztuk létre évekkel ezelőtt, de az idei esztendőre már nem sikerült megállapodnunk a vezetőséggel.

Miért nem?

Azokkal a feltételekkel, amit elém raktak nem tudtam aláírni a szerződést. Kénytelen voltam eljönni. Nem volt könnyű. Jelenleg Csopakon, a Procelero SE-ben vagyok, egy kishajós klubban, ahol nincsen egy darab nagy hajó sem. A feleségem is ebben a klubban dolgozik és az ügyes bajos dolgaimat is ő intézi.

Mivel tud hozzájárulni az egyesület egy-egy versenyévadhoz?

A vitorlázás eszement pénzbe kerül. A klubomban azt a nagyvonalú felajánlást kaptam, hogy megveszik a felszerelésemet az olimpiáig. Az olimpiai programom többi forrásának egy részét a Magyar Vitorlás Szövetség állja, a fennmaradó negyven százaléknyit kalapozzuk.

Mekkora a költségvetése egy évben?

Túl sok.

Hozzávetőlegesen?

Az idei pályafutásom legdrágább éve, nagyjából 70-80 millió forint. Jelentős költséggel jár a felszerelés, nem beszélve az utaztatásáról. 280 napot vagyok külföldön és vízen. Muszáj mennem az időjárás és a szél után. Napidíja van az edzőnek, ott a szállás, az étkezés…

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Világbajnokként, olimpikonként részesül Gerevich-ösztöndíj támogatásban?

Igen, a vb-arany után emelkedett is a havi apanázs, de ez a sport kicsit drágább annál, minthogy az megoldja a problémát. Arra elég, hogy az itthon maradó családomat távollétemben megetessem.

A vb-arany után járt jutalom?

Egyszeri kétmillió forint.

A Magyar Olimpiai Bizottság mint potenciális aranyesélyest támogatja?

Eszmei téren mindenképp, és megteszik, amit megtehetnek, de nincs sok lehetőség a kezükben. A vitorlázás nincs ott a 16 államilag támogatott kiemelt sportág között. Nagyjából a 30. hely körül karistolunk, miközben rengeteg olyan sportág van előttünk, amelyik évek óta nem képes eredményt felmutatni, eddig még nem szerzett kvótát az országnak Tokióra sem. Reménykedünk benne, hogy amit idáig letettünk az asztalra, az elég lesz arra, hogy körön belülre kerüljön.

A magyar vitorlázást lelkes családok tartják fent

Minek kell több állami forrás egy olyan sportágra, amelyben épp ön szolgáltatja a bizonyítékot: képes javarészt piaci alapon is helytállni és eredményeket is felmutatni?

Nincs itt piaci alap.

A sporteredmények, amelyeket a magyar vitorlázás elér, gyakorlatilag mind egyéni kezdeményezés, pár lelkes család gyakran erőn felüli összefogásának a gyümölcse.

A magyar piac nem termeli ki a vitorlázáshoz, az élsporthoz szükséges forrásokat, szponzorokat, mecénásokat, mert nem származik belőle bevételük, ablakon kidobott pénzként tekintenek rá.

Miért nem?

Amit elmondtam, azért. Magyarországon nem sportként, hanem státuszszimbólumként, jobb esetben egészséges szórakozásként, vagy turizmusként, ingatlanberuházásként tekintenek a vitorlázásra. A sport része nehezen közvetíthető, ezért széles körben nem népszerű, csak az élvezi, aki csinálja. Ez az oka annak, hogy itthon nagyon kevés olyan nagyhajós klub van, amelyik támogatja a gyerek-, és a sportvitorlázást. Márpedig ahhoz, hogy valaki jó sportvitorlázó legyen, gyerekkorban kell elkezdenie, és jószerivel a vízen kell élnie évekig.

Amikor megérkeztünk, idilli kép fogadott minket. Egy 195 centis, napszítta hajú, atlétákat megszégyenítően kidolgozott testű laza, mezítlábas, rövidnadrágos, napszemüveges srác, a pazarabbnál pazarabb jachtok, nagyvitorlások árnyékában két futam között éppen pecázással tölti az időt – Berecz Zsombor, akár egy amerikai filmben valamelyik hollywoodi sztár. Hol tartana, ha valamelyik amerikai vagy brit tengerparti nagyvárosban látja meg a napvilágot és ott szeret bele a sportágba?

Látom mivel járna. Ég és föld a különbség, de igazából nem érdekel.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Nem vonzza az élet, hogy a jobb lehetőség érdekében külföldre menjen, vagy skippernek álljon valamelyik nagyhajóra, pont úgy, mint ahogy számos sikeres kollégája teszi?

Az Amerika Kupán, vagy a Volvo Race-en megfizetik őket valóban, de az már egy következő szint. A nagyhajózás igazából azoknak az embereknek a privilégiuma, akik üzletileg, egzisztenciálisan annyira beértek, hogy megtehetik: meghívják magukhoz a világ legjobb vitorlázóit és tisztességesen megfizetik őket. Az nekik hobbi. Aprópénz. Ami másoknak egy egész életet jelent, azt egy hét alatt durrantják el gyakorlatilag úgy, hogy nem fáj nekik.

Ezért nem is gondol bele a mi lett volna kezdetű kérdésbe?

Inkább azért, mert magyar vagyok és szeretnék tenni valamit a magyar vitorlázásért. Valóban jól néz ki, hogy itt ülünk a Balaton partján a nagyhajók tövében, de ebben sokkal több van. A vitorlázásnak sajnos még nincs meg a megfelelő kultúrája itthon. Külföldön, akik megengedhetik maguknak a nagyhajót és beállnak a kikötőbe, nem csak magukra gondolnak. Hajlandóak benyúlni a pénztárcába és tesznek az adott vitorlás közösségért. A baj az, hogy Magyarországon ez nem divat. Kevés pozitív példa van rá, de legalább van, hozzá kell tennem, nincsenek rendesen megszólítva ezek az emberek, cégek. Érzésem szerint a balatoni kikötőkben kicsit több egó szorult az emberekbe a kelleténél.

Az a szűk réteg, amely velük szemben a sportvitorlázásba nőtt bele, próbál tenni érte – feltéve, ha hagyják –, de soha nem lesz olyan tehetősek, hogy bármilyen nagy dolgot, reformot véghezvigyen a hazai vitorlázásban.

Ezen a felfogáson szeretnék kicsit változtatni. Ha a magam és a hasonlóan tehetséges sporttársaim eredményei okán esetleg bekerülne a kiemelt sportágak közé a vitorlázás, akkor több forrás jutna a gyerekre, a sportvitorlázásra is.

Egyike azon kevés magyar vitorlázónak, aki sikeresen feszegette a családi finanszírozás korlátai közül és nevet szerzett magának külföldön is. 

Az elmúlt tizenvalahány évben főállásban sportoló, vitorlázó vagyok. Gyakorlatilag ez a munkám. Minden tudásom, tapasztalatom ebben van. Teljesítménykényszerben élek, mint sokan mások, csak nekem a víz, a hajó a fő terepem. Ha itt nem teljesítek, nincsenek szponzorok, és akkor se edzés, se versenyzés, vagy csak utóbbi, de felkészületlenül, ami meggátolja azt, hogy sikeres légy. Oda a karrier.

Ha egy mondatban kellene megfogalmazni, mi a szépsége a vitorlázásnak, mit mondana?

Ami kint van, a tengereken, a nagy versenyeken, azt nagyon szeretem. De az a munka. Ott nem tudom úgy élvezni a vitorlázást, mint most itthon az országos bajnokságon, a barátaim között, akiknél nyilván jobb vagyok, mert tízszer annyit töltök vízen, mint ők, vagy ha csak úgy kicsúsznék a családommal. A szépsége a vitorlázásnak nekem itthon van. Egyedül itt nem érzem a teljesítménykényszert.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Hogyan lett vitorlázó Berecz Zsombor?

„Családom nagy része kötődött a vízhez. Nagyszüleimnek Gárdonyban volt nyaralójuk, már édesapám is a vízen töltötte a nyarat. Én horgászattal kezdtem, azóta is szenvedélyem. Édesapám mellett álltam és lestem az úszót napestig. Amikor elég érettnek bizonyultam hozzá, szüleim beírattak a Velencei-tavi Vízi Sportiskola nyári táborába. Különösebb cél nélkül, csak azért, hogy szabad levegőn legyek, a vízen, jó társaságban töltsem a nyarat. Amikor beültem a hajóba már éreztem, hogy jó helyen vagyok.

Minden tábor végén van egy kis verseny, ahol bemutathatod, mit tanultál az egy-két hét alatt. Elég jól mentem elsőre, így a VVSI visszahívott a következő évre is. 12 évesen, a leigazolásomat követő fél évvel később második lettem a magyar bajnokságon. Onnan kezdve zsinórban nyertem az ob-kat. Külföldre nem jártunk sokat, mert a gyakorlat szerint minden anyagi kiadás a családot terheli. Csepp a tengerben, amivel a szövetség támogatni tud. A lehetőségeikhez képest próbálják a maximumot adni, de akik mostanában 17, 18 év alattiak és külföldön edzőtáboroznak, versenyeznek, azok szinte kivétel nélkül csak a családi kasszára hagyatkoznak. Ezeknek a gyerekeknek még nincs, nem is lehet szponzoruk.

Nálunk is eljött a fordulópont, amikor kiürült a kassza. Döntenem kellett, hogy a vitorlázásban folytatom, vagy feladom és más karrier felé fordulok. Előbbit választottam, bár a profi pályafutás, mint álom szertefoszlani látszott. Elhelyezkedtem egy hajóépítő műhelyben, hogy legalább vízközelben legyek. 21 éves koromban egyfajta utolsó próbálkozásként hála istennek a családom összefogott és elküldött egy kvalifikációs versenyre, ahol ugyan utolsó előtti helyen, de sikerült kvalifikálnom az országot a 2008-as olimpiára. Oltári mázlim volt. Teljesen felkészületlenül, versenysúly mínusz tíz kilóval érkeztem Pekingbe. Ugyan fizikailag messze nem álltam készen a versenyre, de jókat tudtam húzni a pályán. Ez a jó a vitorlázásban, hogy nem egyértelmű. Úszásban vagy atlétikában otthagyod az ellenfeledet, és kész. Itt állandóan változik a környezet, és ha a szél fordulását időben és jól reagálod le, okos vitorlázással előnyre tudsz szert tenni még úgy is, ha alapvetően lassabb vagy.”

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.