Nem valószínű, hogy az 1988-as olimpiai ökölvívótorna pontozói belegondoltak abba, hogy majdnem megfosztották a sportágat egy világklasszis bunyóstól. A szöuli játékok nagyváltósúlyú döntőjében az addig az ellenfeleit végigpofozó Roy Jones Jr. a hazai Park Szi-hunnal találkozott, és hiába volt sokkal jobb az amerikai, a végeredmény megdöbbentő volt: pontozással nyert a dél-koreai.
Ez volt az a pont, amikor az egész életét a bokszra és az olimpiai aranyéremre feltevő Roy Jones Jr. közölte, ő többé nem lép ringbe. Sírva hagyta ott a szöuli szorítót, ám otthon, a floridai Pensacolában olyan fogadtatásban részesült, mint a legnagyobb sztárok. Furcsa mód pont az az ordas nagy csalás hozta meg neki a hírnevet, ami gyerekkori álmától fosztotta meg, róla és a szégyenteljes döntőről beszélt akkor mindenki.
Az olimpia után nem is nagyon várt sokat, 1989-ben profinak állt, úgy volt vele, hogy meglovagolja a hirtelen jött népszerűséget. A nagy meccsek viszont sokáig elkerülték, ebben nagy szerepe volt az apjának is. Roy Jones Sr. nem kímélte gyermekét: már nagyon fiatalon bevonta a saját edzéseibe, és sokak szerint nem egyszer lépte túl a keménység határát, csak, hogy bajnokot neveljen a fiából. Bele is szólt mindenbe, és mivel sokáig nem érezte késznek a fiatalabb Royt, így sorra utasította vissza a komolyabb bunyókat. A túlzott kontroll miatt meg is romlott a kapcsolatuk, és bár később újra megpróbáltak együtt dolgozni, be kellett látniuk, hogy nem megy a dolog.
Közben Roy Jones Jr. sem sokat javított a maga helyzetén. Sokáig az igazán kemény ellenfelet hiányolták mellőle, neki meg volt olyan mérkőzése, amelynek a délelőttjén még lejátszott egy kosármeccset is, ami kellőképpen komolytalanná tette magát a bunyót. Mert milyen bokszmeccs az, ahol az egyik fél vígan elkosarazgat reggel, este pedig eljátszadozik az ellenfelével a ringben?
Ilyen előzmények után jutott el oda, hogy
- négy különböző súlycsoportban (középsúly, nagyközépsúly, félnehézsúly, nehézsúly) világbajnok tudott lenni.
- Második ökölvívóként tudott a középsúlyú öve után a királykategóriában is címmeccset nyerni. Ez rajta kívül csak Bob Fitzsimmonsnak sikerült – 106 évvel korábban;
- És éveken át ő volt a legjobb bokszoló súlycsoportoktól függetlenül, a stílusát, a megjelenését mindenki imádta.
Jellemző, hogy első 50 profi meccse során csak egy veresége volt, azt is magának köszönhette: a már padlóra küldött Montell Griffint ültében is ütötte, amiért kizárták. A visszavágás csattanós volt, az első menetben kiütötte Griffint és ott nem játszadozott az ellenfelével, mint tette azt oly sok korábbi riválisával, kegyetlenül összeverte honfitársát.
A hiányérzet így is megmaradt az emberekben, de erről nem Roy Jones Jr. tehet. Voltak nagy meccsei, elég csak Bernard Hopkins, James Toney, Vinny Pazienza vagy Antonio Tarver legyőzését említeni, de a bokszlegendákat mindig is az tette naggyá, hogy felejthetetlen párharcokban vettek részt. Neki ilyen vetélytárs nem adatott meg.
Aztán 2004-ben, a visszavágón kiütötte őt Tarver. Utána még rengeteg mérkőzést vívott, de jöttek a vereségel, már nem volt az a legyőzhetetlen bajnok, mint korábban, emberi lett, és idővel a túlsó sarokban is egyre szerényebb képességű ellenfelek álltak. Egy élsportolónak mindig nehéz belőni, mi a tökéletes időpont a visszavonuláshoz.
Az, hogy a Tarver elleni vereségét követően folytatta, teljesen védhető, de az, hogy utána a Glen Johnson elleni kiütéses vereséget követően sem hagyta abba, már kérdőjeles. Végül 2018 februárjában, már 49 évesen vívta utolsó csatáját a szülővárosában, Pensacolában, Scott Sigmon ellen nyert egyhangú pontozással. Kicsit méltatlan hozzá, hogy a karrierjét végül kilenc vereséggel fejezte be – 66 győzelem mellett.
Talán emiatt a plusz 14 év miatt nem fogják őt a legnagyobb legendák között emlegetni. Viszont mindenki tudni fogja, ki volt az a Roy Jones Jr.
Nyitókép: Mark Kolbe/Getty Images
