Úgy gondolom, hogy ez az elismerés nemcsak nekem szól, hanem a sportpszichológus kollégáimnak is. Magyarországon öt évvel ezelőtt sikeresen elindult a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán a sportpszichológus szakképzés, és másik két kollégám – Imre-Tóváry Zsuzsanna és dr. Fischer Miklós – szintén itt képezte magát, ma már ott is tanítanak. Az elismerés a sportpszichológia fejlődésének szól és annak a munkának is, amely a szemléletünk elterjesztésére vonatozik – mondta a Sport24-nek dr. Lénárt Ágota. – Hazánkban a minőséggel soha sem volt baj, a mennyiséggel igen. Most már több mint negyven sportpszichológus dolgozik, a felét oda is merem engedni az olimpiai és a válogatott keretek mellé. Azt hiszem, rendeltetésszerűen használni kellene minket.
Mitől függ ez?
A Magyar Olimpiai Bizottsággal folynak majd tárgyalások arra vonatkozóan, hogyan tudjuk a munkánkat és az együttműködést kiterjeszteni, ennek a szervezeti kereteit felállítani. Érdekes a sportpszichológia „karrierje”. Ez idáig egy-egy sportoló rendre elmondta, az ő életében mit jelentett a munkánk, de igazi áttörésről nem beszélhettünk. London végre az eredmények tekintetében is közel, testközelbe hozta az emberek számára azt, mit is jelent valójában a mentális felkészülés. Peking után csak azt tudtam mondani, eléggé elkeseredve, hogy ez kevés, tovább kell lépni. Aki akarta, elhitte, hogy ez jó, aki akarta, nem. Most a sportolók eredményein, valamint az általuk elmondott élményeken keresztül mindenki számára egyértelmű, hogy fejben ugyanúgy kell készülni, mint testben.
Hogy nézett ki a gyakorlatban egy nap a londoni olimpián?
Az olimpiai faluban történt munka előtt itthon is nagyon sokat dolgoztunk. A MOB által felkért pszichológusok és sportpszichológusok segítették a sportolók munkáját. Ez nem volt kötelező, de nekünk az a véleményünk, hogy az alaptechnikákat jó lenne minden sportoló számára megtanítani. Ezek módszereket jelentenek, nem kell mélylélektani dologra gondolni. Kint végig a faluban laktam, szó szerint éjjel-nappal elérhető voltam. Akikkel itthon is dolgoztunk, azokkal ott ugyanúgy folytattuk, de voltak, akik ott jelentkeztek, és így próbáltunk megoldásokat találni a problémára.
Sokan jelentkeztek?
Sokan ott szembesültek azzal, hogy olimpián vannak, és ez azért egy másik világ. Általában a verseny előtti esték a kritikusak, hiszen akkor még egyszer át kell gondolni, mi szükséges a megfelelő teljesítményhez. Ilyenkor nagyon sokan kértek segítséget. Jó esetben sokat lehet lendíteni még ekkor is, de általában azt valljuk, hogy az otthoni felkészülés szerves folytatása legyen a kinti munka. Ez kevésbé stresszes és sokkal biztonságosabb.
Talán Berki Krisztián esetében volt valóban testközeli az élmény a laikusoknak is, hiszen a selejtezőt elrontotta, fel kellett állnia a padlóról.
A selejtező után Krisztián végiggondolta, mik azok a lépések, amiket javítani, módosítani kell. Két-három nappal később ültünk le, amikor ő a maga oldaláról már megtette az eddig ismert módszertani tudásával a legtöbbet saját nyugalmáért. Még csiszoltunk rajta egy kicsit, hogy a hétvégi döntőben minden rendben legyen. Hiába, hogy egy másik gyakorlatot vitt a vasárnapi döntőbe, az elrontott mozgásnak az élménye áttevődik a másik feladatra is. Fontos volt, hogy az elrontott gyakorlatot kijavítsuk, hogy ne legyen üzenete a döntőre.
Nemrég Fejben dől el címmel megjelent egy kézikönyv, amit magukkal vittek a sportolók. Volt értelme?
Egyrészt nagyon sokan elolvasták, ami azért volt jó, mert akik még nem dolgoztak sportpszichológussal, és segítségért folyamodtak, valamennyire képbe kerültek. Nem kellett elölről kezdeni a munka felépítését. Szerencsére a nagyközönség is belekóstolhatott abba, mi a titka annak, hogy valaki odaérjen egy olimpiai dobogóra, és kihozza magából a maximumot, jó volt tehát a könyv időzítése. Szándékosan rengeteg példát tettünk bele, és a sportolók saját maguk mondták el benne élményeiket és azt, nekik mit jelentett ez a fajta munka. A címet – Fejben dől el – a sajtó ihlette, amely folyamatosan „magyar betegségről” beszélt az elmúlt években egy-egy kudarc után. Rosszul felkészült versenyző van, magyar betegség nincs. Persze fejben ugyanúgy kell készülni, és ez az üzenet, ezzel az eredménysorral, úgy gondolom, a köztudatba is sikeresen átment.
