Persze, egyenes következménye lett volna annak, ami az öltözőt terheli, de a csapat végül kibrusztolta azt, hogy legalább a hírnév ne sérüljön, ha már a körülmények nem idézik a néhány évvel ezelőtti kiváló állapotokat.
Az Atletico Madrid elleni győzelem körülményein természetesen lehetne hosszasan csámcsogni, az átlagos magyar néplélek nyilván azt domborítaná ki, hogy a spanyolok, miután megmutatták, nem a legjobb felállásban is képesek elmenni öt góllal, a világ négy égtája felé dobálták a labdát – errefelé ugyanis semmi sem jó igazán. Az sem, hogyha a Veszprém egy, a mérkőzés megnyerése iránt legalábbis kevés érdeklődést mutató vetélytársat győz le.
Tény, nem a legjobb csapattal jöttek, nem kértek időt akkor sem, amikor mindenki más kért volna, hogy nem volt kétperces kiállítás az első félidőben – viszont az is tény, hogyha mindenáron le akarták volna adni a partit, akkor nem jönnek vissza 23-25-ről 25-25-re a hajrában, illetve nem egyenlítenek még húsz másodperccel a vége előtt; megdumált meccset nem a dudaszó pillanatában dobott góllal szokás megnyer(et)ni.
Ezen tehát túl is kell lépnünk, mégpedig azzal a támadhatatlan megállapítással: ahhoz, hogy az Atletico elleni szituáció egyáltalán előállhasson, a Veszprémnek aratnia kellett néhány igencsak parádés győzelmet (Kielcében, Berlinben és itthon a Medvegyi ellen), mert ha úgy állt volna, mint az Európa-bajnok dánok második legjobb csapata, a Silkeborg (amely nullpontosként még az utolsó körben is szorongatta amúgy a Berlint idegenben), akkor nagyjából senkit nem érdekelt volna, mennyire motiváltan kézilabdáznak a spanyolok.
A lényeg nem ez, hanem hogy miként lehet igazán méltóvá tenni a veszprémiek szezonját. A csapat jelen állapotában ugyanis arra még alkalmas, hogy eljusson a nyolc közé, ám utána garantált a bukás, akár a Kiel jön szembe, akár a Barca, akár esetleg megint az Atletico. Legalábbis ha azt nézem, mit tudnak kipréselni magukból momentán. Nyilvánvaló, hogy az Eb kifacsart jónéhány kulcsjátékost (Vujin, Allilovic és Illyés akkumulátorai merültek le a leginkább) – miként az is, Terzic sérülés utáni bizonytalankodása, továbbá Iváncsik Tomi kiesése sem lendített a szekéren.
Ugyanakkor kár kerülgetni a forró kását: a csapat mentális állapotát egyértelműen az anyagi gondok kezdték ki, mégpedig súlyosan. Ha jól tudom, tavaly sem volt teljesen flott minden, ám akkor még ott volt Dejan Peric a maga tekintélyével és kisugárzásával (nagyjából a Nap energiájával egyenértékű), aki még kezelte a helyzetet az öltözőben. Ő most nincs, viszont olyan sincs, aki képes lenne a cséká szerepét csak megközelítőleg úgy alakítani.
Márpedig amikor egy ilyen multikulturális közösséget kellene összefogni, miközben az egyre drámaibb csúszások miatt nyilván tapintható a feszültség – szóval oda az edző mellett tényleg kell egy igazi, hamisítatlan vezérbika.
Persze, Veszprémben meglennének ürü nélkül is, ha minden parádésan menne financiálisan – ám jelenleg csak a baj van. A főtámogató MKB-ről sejthető, a honi nagybankok közül őket kapta leginkább oldalba a válság-végtörlesztés páros, nem véletlen, hogy nemrég vezérváltás történt.
Az is tudható, hogy manapság a legszebben előkészített szponzorációs ajánlatra is igen egykedvűen mondanak nemet még olyan cégek is, amelyeknek pedig elvileg beleférne, hogy adjanak; a válság az ok, persze, arra mindent rá lehet fogni.
Mivel Veszprémből lehetetlen vonatkozó infót nyerni – az anyagi gondokkal kapcsolatban is igen jól zár a klub, még csak az ilyesmit megpedző nyilatkozat sem hangzott el senkinek a szájából –, nem tudható, mennyire drámai az, hogy a még mindig jórészt foghatatlan Digin mennek a csapat messze legértékesebb BL-meccsei; mindenesetre ez is jó alap egy szponzornak, hogy csupán vonogassa a vállát, sajnos.
Hivatalos szám nincs, annyi sejthető, a Veszprém nagyjából 3 millió euróból gazdálkodhat, vagy legalábbis szeretne, miközben az európai elit 9-10-ből hoz össze olyan csapatot, amilyet csak akar. Itt már lemaradás van – ami pláne nehezen hidalható át, ha a fizetésekkel meg elmaradás van.
Ez a közösség elvben alkalmas arra, hogy a vasat is átharapják a játékosai, és csodát tegyenek, mert a fontos meccseken az az ötezer ember bele tudja hajszolni őket a legvadabb győzelmekbe is (Veszprémben ráadásul fontos meccsekre tervezhető egy 15-20 milliós bevétel, mert a drága jegyet is megveszik – kevés olyan magyar klub van bármely sportágban, amely százmilliós nagyságrendű éves jegyárbevétellel kalkulálhat a főkönyvben!!!).
Most egyértelműen az a feladat, hogy 1. győztesen megvívjá a nyolcaddöntőt, ez a könnyebbik feladat; 2. a menedzsment oldja meg az anyagi gondokat. Uraim, ne áltassuk magunkat: ha már egyszer ott ül a díszpáholyban Navracsics Tibor, a kormány második embere – aki veszprémi –, akkor igenis ki kell használni ezt.
Ez a csapat tényleg nem csak a Veszprémé, a megyéé, hanem az egész országé jóformán. Oda lehet állni mögé, na.
