Sport

A remeklő korelnök

Horog László
Horog László

2011. 12. 19. 10:20

Az örökifjú Sille Tamás elmúlt 42 éves, csapatának kulcsembere, legjobb barátja pedig egy világsztár, Zygmund Pálffy

November 23-án volt 42. esztendős, minden jel arra mutat, nem fog rajta az idő. Sille Tamás, a Sapa Fehérvár AV9 védője a csapat plusz-mínusz listáján – az adott és a kapott gólokat tekintve – az élen áll, nyolccal több lőtt, mint kapott találatnál volt a jégen. A hátvéd a nyáron igazolt a koronázó városba, ahol előzőleg hat szezont töltött, 2000-től 2006-ig, majd Skalicán, Csíkszerdán és Budapest Starsnál szerepelt.

 

– Amikor a nyáron szerződtették, aligha gondolta bárki is, hogy egy veterán lesz a gárda egyik legjobbja. Ön gondolta?

– Reméltem, hogy a csapat hasznára leszek. A korábbi években is szinte minden nyáron beszéltem Ocskay Gáborral – akit nagyon tisztelem, becsülöm, elképesztő, mennyit dolgozik a fehérvári és a magyar jégkorongért, érdemei elévülhetetlenek -, végig tartottuk a kapcsolatot, de különböző okok miatt a visszatérésemre nem került sor. Amikor kiderült, hogy a Stars nem indul a bajnokságban, a felnőtt csapat megszűnik, felgyorsultak az események. Előzőleg, a tavaszi, budapesti világbajnokságon sokat beszélgettünk, már akkor felmerült, hogy visszatérek, ám az egyikünk sem tudta, milyen szerepben. Én elsősorban játszani szerettem volt, bár nem vagyok fiatal, de öregnek sem érzem magam. Mivel fizikálisan nincs problémám, s a játékkal sincs különösebb gond, nem gondolkodtam a búcsún. Hét évesen kezdtem a dunaszerdahelyi halastavakon – magyar családban születtem a Csallóközben-, harmincöt éve művelem, nem egyszerű egyik napról a másikra abbahagyni.

– Pedig másfél éve majdnem elbúcsúzott.

– A szlovéniai, B-csoportos vb-n nem tudtuk kiharcolni a feljutást, az egyik szlovák, extraligás élcsapat, a HK Poprad hívott, másodedzőként számítottak rám. Jan Jasko – akivel már Fehérváron is együtt dolgoztam – lett a vezetőedző, ő invitált segítőnek. Azonban minden képlékeny volt, nem mertem belevágni, bizonytalan volt a helyzet Poprádon, nem volt stabil a háttér. Közben a Starsnál jelezték, számítanak rám játékosként. Beszéltem Ocskay Gáborral is, de nem volt biztos, ki lesz a vezetőedző, s milyen kerettel képzeli el a munkát, így a biztosat, a budapesti lehetőséget fogadtam el. A magyar válogatottban közel 130-szor szerepeltem, valószínű a 150 már nem jön össze, de a kapitány, egyben klubedzőm, Kevin Primeau többször jelezte, számít rám. Kilenc világbajnokságon vettem részt magyar színekben, ha sérülésmentes marad a szezonom, hívnak, szeretnék ott lenni áprilisban, Ljubljanában is, a Divízió1-es vb-n.

– Az ezredfordulón érkezett először Fehérvárra, hat szezont húzott le, öt aranyérmet nyert. Melyikre emlékszik legszívesebben?

– Az elsőre, 2001 tavaszán. Előző idényben a gárda be sem került a fináléba, nagy értéke volt az aranyak, a Dunaferrt győztük le nagy csatában. Tizenhét évesen mutatkoztam be a Csehszlovák felnőtt bajnokságban, megfordultam a Slovan Bratislavában, Trencsénben, a Skalicában, de bajnoki címet nem szereztem. Hat év után hívott a Skalica, új vezetőség került hatalomra. Hazatértem, ugyanis ott él a családom, sok volt a nélkülük eltöltött idő. Három év következett Szakolcán, majd hirtelen elküldtek.

– Miért?

– A mai napig nem mondták meg, egy évvel korábban is felmerült, hogy megválnak tőlem, akkor maradtam, de pár hónappal később felbontották a szerződésemet. Vannak, akikre haragszom, de akadnak, akikre szeretettel gondolok. Ilyen Zygmund Pálffy, aki talán a legjobb barátom. A tavalyi szezont kihagyta, idén visszatért, s gárda erőssége, lassan 40 éves, de még mindig világklasszis. Úgy gondolom, az EBEL-ben sincs olyan játékos, mint ő. Nem véletlenül volt nagy sztár az NHL-ben is, a New York Islanders, a Los Angeles Kings és a Pittsburg Penguins színeiben.

– Ha már EBEL, azaz az osztrák liga. Jobb, vagy rosszabb a színvonal, mint korábban gondolta?

– Erre számítottam, a Skalicával szerepeltünk osztrák élklubok ellen, megmérkőztünk a Béccsel, a Klagenfurttal, a Graz gárdájával. Tudtam, hogy erős liga, nem mérhető a MOL Ligával, ahol két szezont töltöttem. Viszont a szlovák bajnokságnál nem jobb, úgy gondolom, hasonló erősségű a két pontvadászat.

– A magyar válogatott korábbi kapusától, a 40 éves Disztl Pétertől anno azt kérdezték, meddig szerepel még? Közölte, sokáig, ugyanis megítélése szerint még van három jó éve, meg négy rossz. Ön mit válaszolna a karrierjét érintő kérdésre?

– Nem tudok ennyire frappánsan válaszolni, mint a híres kapus. Nem tervezek előre, lépésről lépésre szeretnék haladni. A nyáron úgy jöttem ide, hogy Ocskay Gábor közölte, nem biztosíthat stabil helyet a felnőtt csapatban, nincsenek előjogok, mindenkinek meg kell harcolni a helyéért. Úgy jöttem ide, próbálok segíteni a fiatalok nevelésében, felmerült, ha úgy alakul, a farmban segítek a vezetőedzőnek, akár a kispadnál, akár a jégen. Azonban az EBEL-es csapatból nem lógok ki, így egyelőre itt képzelem el a folytatást. Amíg számítanak rám, ott akarok jégre lépni. A búcsún még nem gondolkodom. Az álmom, hogy a nagyobbik fiammal egy csapatban szerepeljek, de kevés az esélye, hogy megvalósul. Timót 16 éves, a Skalica ificsapatában csatárt játszik, vezeti a pontlistát az ifibajnokságban, az U17-es, szlovák válogatott erőssége.

– Tehát biztosan többre viszi, mint az apja?

– Nagyon bízom benne. A kisebbik fiam, Tomi 14 hónapos. Arról még korai lenne nyilatkozni, hogy hokis lesz, mint az apja, meg a bátyja. Bár erre utaló jel, hogy mindent úgy fog, ballal, mint a hokiütőt. Akár vállfa, vagy mini, fából készült ütő kerül a kezébe.

 

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

smoking sign in coffe shop
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.