Kultúra

Kálomista Gábor visszavonul a filmezéstől

Kálomista Gábor
Marjai János / 24.hu
Kálomista Gábor
Marjai János / 24.hu
Feleségének adja át a vezetést.

A Megafilm éléről hamarosan visszavonul, a Thália Színházat azonban nem hagyja ott Kálomista Gábor, az Elkxrtuk producere – derült ki a KözTér beszélgetéséből.

A filmes elmondta, hogy nemrég ért vissza Cannes-ból, ott érett meg benne az elhatározás, hogy az aktív filmezéstől visszavonuljon. A filmkészítéssel kapcsolatos feladatokat és a Megafilm vezetését feleségére és alkotótársára, Helmeczi Dorottyára bízza, aki elmondása szerint már évek óta leveszi róla a gyártás terhét, és szakmailag rendkívül felkészültnek tartja. Döntését többek közt azzal indokolta, hogy ha az ő neve már „ballaszt” lenne a cég vagy a produkciók számára, akkor az a korrekt lépés, ha háttérbe vonul.

Hiába mondják, hogy politikai alapon senkit nem üldöznek, én nem így érzem. Vannak erre utaló jelek, főleg a színházban

– tette hozzá.

Kálomista emellett beszélt többek közt arról, hogy semennyire sem látta előre a Fidesz vereségét, de megemlítette Radnai Márkot, a Tisza alelnökét is, akit a Thália foglalkoztatott, illetve Molnár Áront is, akivel szintén sokszor dolgozott együtt.

A producer emellett kritikával illette a hazai filmtámogatási rendszert, rámutatva a források elosztásának visszásságaira és a szakmai párbeszéd hiányára.

A szakmák közt nem volt átjárás, hanem sok-sok kiskirályság épült fel. A könnyűzenében az az ámokfutás, amit Demeter Szilárd végzett, az elképesztő. 40-50 milliárd forintnál olcsóbban is meg lehetett volna oldani, hogy mindenki elküldje a Fideszt minden koncert végén

– fogalmazott meg kritikát Demeterrel szemben.

Én még abba a Fideszbe kerültem, amikor ezeket a vitákat le lehetett bonyolítani, és a vita vita volt, a kritika kritika volt, nem árulás. Nem volt semmiféle retorzió. Vagy azt mondták, hogy hülye vagy, vagy azt, hogy de jó, csináljuk. De ezekből nem volt sértődés. Kérdezitek, miért nem beszéltem erről nyilvánosan. Azért nem beszéltem nyilvánosan, mert a rendszer része voltam, és abban voltam, hogy a rendszer javuljon meg belül.

Mi lesz a jövő? – kérdezték a producert.

Teljesítményalapú, elszámoltatható, közönségalapú, politikamentes filmgyártás lesz és normatív alapon: megnézik, kinek milyen előélete van, hogy ne fordulhasson elő még egyszer az, hogy valaki besétál, producernek hirdeti magát, és különböző forrásokat mozgat meg emiatt egy ország. Ha ez lesz, akkor nekem semmi bajom nem lesz vele. Ha így lesz, a Megafilm és Dorottya kiváló filmeket fog készíteni a következő néhány évtizedben.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik