Kezdek félni. Fordulni látszik a trend, amiben eddig bíztam, hogy a magyarok elkötelezett uniópártiak. Persze még most is azok, de olvad a tábor: a Publicus Intézet szerint az elmúlt öt hónapban tizenhárom százalékkal csökkent az Európai Uniós tagságot inkább előnyösnek tartók száma Magyarországon.
A Fidesz az aljas propagandájával araszoltatja kifelé hazánkat a közösségből.
Orbán célja a néppárt, sőt, az egész EU megreformálása. De vajon van ennek realitása? „Álljunk ki Brüsszel ellen!”, mondta a minap a Kossuth Rádióban, ahol Brüsszel alatt az unió hatalmi struktúráját, mechanizmusát értette, melynek eredményeként négyszázalékos növekedést értünk el, s ebből három százalék az uniós támogatásokból származott.
Olyan ez, mint amikor az osztályban egy folyton rosszalkodó kölyök egyszer csak előáll azzal, hogy szervezzék át a tanítást, majd ő megmondja, hogyan: eztán lehessen üvöltözni az órákon, az erősebbek verhetik a gyengébbeket, a tanároknak meg kuss, csak akkor szólhatnak, ha ő és néhány renitens cimborája megengedi.
Mire a tanárok és az osztálytársak meghúzzák a vállukat, és kihajítják a kölköt az osztályból.
Persze mielőtt kipenderítenék a Fideszt a néppártból, pár minutummal a kizárás előtt bejelentik: „Mi lépünk ki!” (Mint Woody Allen: „Ma reggel megtudtam, hogy a menyasszonyom az éjjel megszökött egy cirkuszi állatidomárral. Azonnal szakítottam vele.”) És teli szájjal üvöltik majd, hogy elég a néppártból, a sorosista, migrációpárti balliberális befolyás alatt álló erők diktatúrájából.
Csakhogy ezzel az urak asztalától, ahol a cupákos húsokat és a dús mártásokat szolgálták föl, átülnek a cicaasztalhoz, ahol a maradékot kóstolgatja a nem túl népes társaság. Magyarországnak nem lesznek többé befolyásos néppárti barátai, könnyebb lesz ellenünk szankciókat hozni, a támogatások is jelentősen csökkennek majd.
És lesznek egyéb cifraságok is:
A Fidesz elszigetelődött a korábbi pártcsaládjától, sőt, az uniótól is, a V4-ek többi tagja egyre inkább Nyugat felé kacsingat Orbán háta mögött, az USA pedig (főleg a CEU, és az orosz barátság okán) gyanakvóan figyeli a magyar miniszterelnököt.
Rohanunk a katasztrófa felé, az oroszok ölelésébe.
Persze, lehet mondani, hogy Putyinnak többet ér egy uniós állam barátsága, de talán még többet ér, ha leszakít magának egy uniós országot. Sok pénzt költött eddig is Oroszország az uniószkeptikus szélsőségesek támogatására, az unió bomlasztására.
Kormányfőnk már csak arra számíthat, hogy a májusi választások után jelentősen megerősödnek az uniókritikus erők, akár annyira, hogy átvehetik a vezetést az EU egész rendszerében.
Az előrejelzések azonban egyelőre szerencsére nem ezt mutatják.
Ráadásul Orbán másik nagy reménységére, Olaszországra (olasz–magyar tengely? Evviva Mussolini?) hamarosan komoly gondok várnak, az olasz populista kormány intézkedései most kezdenek „beérni”, a gazdaság zsugorodik, olyan recesszió közeleg, amire 2014 óta nem volt példa, és akkor Salviniéknak annyi.
(Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)
Az olasz válsággal és a brit kilépéssel valószínűleg erősödni fog az Európai Egyesült Államok eszménye, mely elől, mint ördög a tömjénfüsttől, menekül az önállóságát hangsúlyozó Orbán.
A Fidesz által kívánt önállóság persze abban áll, hogy küldjétek a pénzt, de jó sokat, mi meg azt teszünk vele, amit akarunk: egy részét ellopjuk, a másik részéből presztízsberuházásokat hajtunk végre, persze a cimborák végzik ezeket a munkákat is jelentősen túlárazva, a független médiát felszámoljuk, a politikai ellenfeleinket ellehetetlenítjük.
De ez nem megy így sokáig. Az unióban egyre erősebbek azok a hangok, hogy álljon fel egy tudósokból, szakértőkből álló testület, s folyamatosan vizsgálja a tagállamokat, különösen az alábbi szempontok alapján:
- független-e az igazságszolgáltatás
- milyen mértékű a korrupció
- hogyan működik a média.
És ez a grémium aztán osztogathat sárga és piros lapokat a tagállamoknak, jöhetnek a támogatásmegvonások.
Jól tudja ezt a Fidesz, s bár nem mondom, hogy ezt akarja,
Nem kellene hagyni!
Újra és újra fel kell hívni a figyelmet a veszélyre, hiszen a Fidesz-sajtóban folyamatosak az EU elleni kirohanások, a kommentelők egyre keményebben követelik uraiktól, hogy fordítsanak hátat a „zsarnoknak”, hozzák létre a független, virágzó, unión kívüli Magyarországot.
Arról persze nem beszélnek, hogy ez mivel járna: a határok lezárásával, a vámok bevezetésével, a pénzügyi források elapadásával, az unióban dolgozó ötszázezer magyar helyzetének elbizonytalanodásával, az orosz ölelés fojtogatóvá válásával, és a sort hosszan lehetne folytatni.
Cserébe viszont nem kellene Orbánnak uniós pária léttel szembesülnie folyton, hanem az orosz, török, azeri, brazil, kínai és a többi zsarnok barátjával lapogatnák egymás hátát. És a két-hárommillió Fidesz-hívő, akit évek óta hergel, boldogan kiáltaná: „Végre függetlenek lettünk!”
Ne legyenek illúzióink, Bennünket jóval kevesebb szál fűz az unióhoz. Távozott egy százalék az uniós GDP-ből, na, és? Cserébe könnyebben építhetjük az egyesült Európát, megszabadultunk a legfőbb kerékkötőnktől.
Mi, magyarok pedig színes transzparensek alatt, új szövetségeseink zászlóit lobogtatva indulnánk a keleti sztyeppék felé, hogy tanuljunk orosz barátainktól és testvéreinktől, a türk népektől. Ismét bevezetik a kötelező orosz nyelvtanítást, a választásokon egyetlen pártra lehet majd szavazni, a kiváltságosok narancssárga útleveleikkel háromévente baráti országokba is elutazhatnak.
Izajás könyvének 5.20. szakasza jut eszembe: „Jaj azoknak, akik a rosszat jónak mondják és a jót rossznak. Akik a sötétséget világosságnak teszik meg, s a világosságot sötétségnek.”
Kiemelt kép: Emmanuel Dunnand / AFP
