Poszt ITT

Kerékgyártó: Orbán már nem ura a helyzetnek

Nem biztos, hogy egészséges dolog toronyház tetején egyensúlyozni, röpülésen vacillálni szárny nélkül.

December a meglepetések hónapja volt, és a műsor azóta is folytatódik. Felejthetetlen, ahogy Orbán kényszeredetten toporog a parlamentben és zavartan figyeli a ribilliót. Olyan helyzetbe került, amibe az elmúlt évtizedekben talán soha: nem ő a helyzet ura. Forgatja a fejét, nézi az elszabadult indulatokat, olykor súg valamit Rogánnak és Gulyás Gergelynek, tőlük vár megoldást. Olykor feléje settenkedik Kósa, aki mégiscsak a rabszolgatörvény egyik beterjesztője, de a miniszterelnök nem kíván beszélni vele, ezt Kósa észleli, továbbsündörög, hogy aztán újfent próbálkozzon. Az a kép is bevésődött, ahogy Kövér László ül magányosan, se balra, se jobbra senki, dühösen, döbbenten forgatja fejét.

Vicsorgásként ható műmosolyok, zavar a vezérkarban.

Miközben úgy tűnt nekik, hogy minden a legnagyobb rendben, hirtelen homokszem került a gépezetbe, melyről azt tartották, amit Madách a teremtett világról: „Évmilliókig eljár tengelyén, míg egy kerékfogát újítni kell.”

Hát ez most nem járt el még egy évig sem a választások után. Az elbizakodottság, a hübrisz óvatlanná tette Orbánékat. Úgy vélték, most már bármit megtehetnek. Hát nem.

Egyre inkább megették a saját propagandájukat. A cinizmus keveredett a hittel. Azt hitték, bármit hazavihetnek, sajátjukként kezelhetnek, repülőgépet, közmédiát, ügyészséget, kastélyt, uniós pénzt, mindent, amihez kedvük szottyan, mindezt cserébe azért, hogy úgymond megmentik az országot.

Először inkább kínjukban, mint őszintén mondták – amikor lecsengett a rezsicsökkentés blöff –, hogy mi itt ismét a kereszténység utolsó bástyája vagyunk. Nekünk kell megvédeni Európát a migráns hordáktól. Annak ellenére migránsoznak egyre nagyobb elánnal, hogy mostanra kicsit átírva érvényes a régi vicc: „Vannak errefelé migránsok?” „Nincsenek, de igény volna rá.”

Orbán alighanem maga is elhitte, amit oly sokat hajtogatott:

  • hogy az ország kétharmada az övé, pedig tudjuk, a szavazni hajlandók szűk fele választotta őt
  • hogy a határon túli magyarok tényleg leginkább sporttámogatásokra vágynak
  • hogy a központosítással minden gond megoldható
  • hogy Paks gazdaságos lesz
  • hogy az európai politika kétosztatúvá vált.

Orbán szerint minden arról szól, hogy a migránsellenesek és a migránspártiak harcolnak egymással, és majd ő menti meg hazánkat a migránsáradattól. Hiszi, hogy 2030-ig ő lesz hatalmon és ő lehet az európai megújulás vezére.

Fotó: Szabó Tímea / Facebook

És vele hisznek a leghűségesebb szavazói.

Csakhogy egyre többeknél repedezik ez a hit. Egyre több egykori fideszes csúcsértelmiségi és hétköznapi ember is megfogalmazza erősödő kételyeit. Az állami intézményekből, a fideszes sajtóból egyre több a kiszivárogtatás, mert a rendszer kiszolgálói közül egyre többekben felvetődik: mi van, ha ennek vége lesz?

Mint amikor néhány náci a háború vége felé zsidókat kezdett bújtatni, hogy a bukás után és az elszámoltatás során majd igazolják őt. A mostani videószivárogtató tán arra játszik, hogy majd mondhassa: én már akkor nem értettem egyet velük.

Maga Lázár János is kibeszél mostanában. Ő cinikus és hatalomvágyó, viszont okos. A „2020 után születettek ne vásárolhassanak dohányterméket” felvetése is nyilván fricska volt az őt füstbiztossá száműző Orbán felé.

Lázár a minap egész nyíltan beszélt a makói városi tévének, ilyeneket:

  • „vitatható a túlóratörvény… nem biztos, hogy ez a munkavállalók széles körének a támogatását elnyeri”
  • „nem szabadott volna erőszakot alkalmazniuk fegyveres biztonsági őröknek a választott képviselőkkel szemben”
  • „sok fideszes lebecsüli az elmúlt hetek eseményeit, pedig nem lehet tudni, hol van ezeknek a tüntetéseknek a határa.”

Szavai úgy is értelmezhetőek, hogy bejelentkezett: élek, velem lehet majd tárgyalni Orbán bukása után, hiszen Fidesz lesz, én meg mégiscsak tizenegy évvel fiatalabb vagyok nála, s csak nem marad 2030-ig.

Vajon mi lesz Magyarországgal? Ezen tépelődhetnek az ifjú Fidesz-vezetők, hiszen ők is látják, hogy a művelt világ röhög rajtuk. A svájci televízió félórás kabarét készített Orbánról, az USA-ban népszerű tévés viccmesterek élcelődnek rajtunk. Kevésbé mókás, hogy diktátorokon kívül alig néhányan akarnak találkozni a magyar miniszterelnökkel. Lassan úgy röhögnek Orbánon, ahogy mi a felnyírt hajú észak-koreai diktátoron, és úgy sajnálkoznak rajtunk, ahogy mi sajnálkozunk az elnyomott, becsapott észak-koreai népen.

Orbán, Kövér és még néhány „öreg” fideszes viszont tényleg végzetesen bedőlt a saját propagandájuknak. Ha valaki azzal hülyíti a népet, hogy képes repülni, és ezt beveszi a tömeg, akkor szerencséje van, de ha már maga is elhiszi, és leugrik a tízedikről, hogy megmutassa repülési tudományát, akkor bizony szörnyethal.

Orbán ma fönt egyensúlyozik a toronyház tetején. Szimpatizánsai tömegéből pedig egyre többet kiabálják:

Mutasd meg nekik! Repülj!

A nem fideszesek dermedten figyelik a mutatványt, attól félnek, közös hazánkat is magával rántja a miniszterelnök az olyan szövegekkel, gondolatokkal, hogy mi fejlődünk a leggyorsabban az Unióban, mi vezetjük a V4-eket, parádés nálunk az oktatás, az egészségügy, hamarosan hozzánk emigrálnak a fejlett nyugati országok polgárai, simán lehülyézhetjük a szövetségeseinket, beleharaphatunk a nekünk ajándékot nyújtó kézbe, megkínozhatjuk a határainkon a menedékkérőket, a törvényeket a saját képünkre formálhatjuk, elüldözhetjük legjobb egyetemeink egyikét, fölösleges beruházásokba nyomhatunk annyi pénzt, amennyit csak akarunk.

Nektek meg, bő ötven százalék, kuss! S ha netán az utcára mentek, akkor leleplezünk benneteket, „hülye, pattanásos kiskamaszok, elsőéves bölcsészek”, „buta, tehetségtelen, ellenszenves, a magyarok elsöprő többsége által gyűlölt nyikhajok”, „szánalomra sem méltó, idióta surmók gyülekezete”, „béna, retardált, szerencsétlen balfasz ellenzék”, „botcsinálta elmebeteg ellenzék”, „agresszív köcsögök”.

Onnan, a toronyház tetejéről ilyennek látni az ország nem fideszes felét.

Tán érdemes megfontolni Lázár szavait, s nem próbálgatni a nem létező szárnyat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik