Ülök a rendelőben. Iszonyú tömeg, dühöng az influenzajárvány.
Sőt, nem árt ellenőrizni azt sem, vajon megértette, megjegyezte-e apuka, anyuka a teendőket. Vagyis visszakérdezni.
Van, aki felírja, van, aki szépen elismétli, s olyan is akad, aki izgalmában összekeveri, mit is kell tennie.
– Majd kommunikálom a gyereknek – szól egy anyuka, és nehezemre esik nem elmosolyodni.
– Rendben – válaszolom –, de azért inkább csak beszéljen vele arról, hogyan jöhet mihamarabb rendbe.
Vannak divatos kifejezések, melyeket sokan nem a megfelelő helyen használnak.
Ilyen a kommunikáció is.
Mit is jelent a szó?
A communicatio latin eredetű, a communio (közösség) szóból ered. Minden élőlény kommunikál. A kommunikáció mai értelemben információcsere, közlés, tájékoztatás. A kommunikáció a technológia fejlődésével új aspektust nyert: ezzel jelöli a technológia a jelátvitelt, vagyis a gépek közti kapcsolatot, és természetesen szoros kapcsolatban áll az újságírással és a marketinggel.
Tehát a kommunikáció fontos. Fontos, hogy beszéljünk egymással, és még fontosabb, hogy meg is értsük, amit mondanak, és meg is értessük magunkat.
Ha végiggondolod, mi van és mit szeretnél másképp, s mindezt el is tudod mondani, akkor van rá remény, hogy segítséget kapsz a dolgaid megoldásához, ami, lássuk be, jólesik az embernek. Nekem legalábbis mindig elemi szükségletem volt társakra lelni.
Nem vagy egyedül, még akkor sem, ha olykor végtelenül magányosnak érzed magad. Mindig jön segítség, megértés, ha nem is mindig onnan, ahonnan számítasz rá.
De ehhez beszélgetni, kommunikálni kell, és meghallgatni azt is, amit a másik vagy mások mondanak, kommunikálnak.
Mindig szerettem beszélni, beszélgetni, nagy hangsúlyt fektettem arra, hogy amit elmondok, érthető is legyen. Néha vissza kell kérdezni, mert a másik, akivel megosztasz valamit, egészen biztosan nem ott tart, ahol te, hiszen más élmények, más tapasztalatok érték, más következtetéseket von le, és ez félreértésekhez, félrehallásokhoz vezethet.
Sok kedvenc könyvem van, majd egyszer erről is szeretnék írni, de most nem ez a lényeg, hanem az, hogy az egyikben – Marlo Morgan: Vidd hírét az Örökkévalónak – az szerepelt, Vagyis nézd a történést az ő szempontjából, amennyire csak tudod.
Persze, rohanó világban élünk, sok az információ, és úristen, le ne maradjunk valamiről, mert akkor megbélyegeznek (bár sosem sikerült kiderítenem, milyen ez a bizonyos bélyeg, szerintem a felületes jól informáltság nem azonos sem a tudással, sem az empatikus viselkedéssel).
Mindenki kerül nehéz, vagy akár örömteli helyzetbe, amit szeretné megosztani az övéivel. Nem tudom, észrevetted-e, ha elmondasz valamit, általában rengeteg tanácsot kapsz, mit kell, kellene tenned. Vagyis más helyében az emberek nagyon bölcsek, miközben a saját életükben ugyanúgy bizonytalankodnak, mint te vagy én. Ráadásul Ez az igazi segítség, nem az észosztás.
És ha valaki neked mesél, és mondjuk nem érted pontosan, amit mond, nem szégyen kérdezni, visszakérdezni, mert a tiszta beszéd az, aminek kapcsán megértesz valamit és reagálni tudsz.
És akkor nem beszéltünk még arról, hogyan kommunikáljunk a gyerekeinkkel, és hogy ez milyen hatással lehet rájuk.
Írtam sokszor, hogy napi örömet okoz a munkám, főleg az, hogy sok gyerek vesz körül. Mindez természetesen felelősség is, de szeretem azt gondolni, ha jól, érthetően beszélek, hatni tudok szülőkre és gyerekekre egyaránt, és ez boldogsággal tölt el.
Olyan régen vagyok a pályán, hogy már a valaha volt betegeim hozzák a gyerekeiket, mondhatni az „unokáimat”, és Büszke vagyok rá, hogy vannak idézhető mondataim, amik másoknak is jelentenek valamit.
Sokat tanultam és tanulok ma is a rendelőben, a szülőktől és a gyerekektől is. Mesélek egy példát, szívet melengető.
Figyelem régóta, ahogy egy-egy betegem tanul, fejlődik. Ahogy a pici, tehetetlen újszülöttből egyre több mindent tudó, megtapasztaló emberke lesz. És mindig elámulok azon a csodán, amit a gyerekek jelentenek. Tudom, manapság az a trendi, hogy fejlesszük a gyerekeket, és okos játékokkal meg okos mindenfélével árasszuk el őket.
Ugye nem baj, ha ezt másképp gondolom?
Merthogy az élet másképp írja a maga történeteit.
Van egy kód, a túlélés, az emberré válás, a boldogulás kódja. Nem mondom, hogy ingerszegény környezetben nem nehezebb, de még ott sem lehetetlen, mert a kód viszi a gyereket, hajtja, és erőt ad, mondjuk, hogy megtanuljon járni akkor, amikor annak eljön az ideje.
Hosszú időn át a sport volt életem meghatározója. Rengeteg klasszissal találkoztam, családon belül és azon kívül is. Magam sem voltam lusta. Ám mi mindannyian sehol sem vagyunk, az összes bajnokok kitartása, szorgalma és lelkesedése nem ér fel egy járni tanuló baba elhivatottságához. Feláll, elesik, de újra és újra nekiveselkedik, megy, csinálja, míg a dülöngélésből stabil járás nem lesz. Hogy mi a dolgod? Biztosítani teret és lehetőséget, időt és balesetmentes helyszínt mindahhoz, amire a baba gyúr. És megcsinálja, és tudja aztán egész életében. mert, lehet, kicsi, és még sok mindent el kell elsajátítania ahhoz, hogy egyedül boldogulhasson az életben, de már ilyen apróságként is lehet a tanítód.
Kommunikáció és mellette persze metakommunikáció is, akad bőven megfigyelnivaló.
Ha megismered a kisbabát, olyan világ nyílik meg, aminek a létezéséről addig fogalmad sem volt.
Tanulsz testbeszédet, hangok, gesztusok jelentését, feltétlen szeretetet és bizalmat. Nekem ezt jelenti, hogy egész nap gyerekekkel töltöm az időmet. Ez a munkám. Mint ezt egy négyévesforma épp a napokban találóan megkérdezte:
Doktor néni, neked az a dolgozásod, hogy játszol velünk?
Mindannyian tanulni jövünk a Földre, más-más életfeladattal, más és más körülmények közé, abban azonban egészen biztos vagyok, ha jól figyelsz, ha nyitott szívvel vagy jelen, a kicsi sok mindenre megtaníthatja a nagyot, akár még helyesen kommunikálni is, mert a lényegnek szívből kell jönnie, és szívig kell hatnia.
Kiemelt kép: Thinkstock
