Magyar Péter miniszterelnök szombati sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy és egy vitnyédi menekülttábor előkészítésén dolgozott. A tervek szerint az osztrák határ közelében hoztak volna létre tábort, többmilliárdos költséggel, gyorsított átalakítással. A projektet el is kezdték megvalósítani, a helyszínen élő kárpátaljai menekülteket kiköltöztették. Magyar úgy látja, hogy a Fidesz ezzel egy kulcsfontosságú, kampányalapú témában tévesztette meg a választókat, az ügy súlya a kegyelmi botrányhoz mérhető. A kormányfő jelezte: a felelősök nevét nyilvánosságra hozzák.
A kormány honlapjára ki is tették a táborral kapcsolatos döntések idővonalát. Eszerint: 2024. június 13-án született döntés az Európai Bíróságon Magyarország ellen, amelyben kötelezték Magyarországot, hogy fizessen 200 millió euró átalányösszeget, és a késedelem minden egyes napjára 1 millió euró összegű kényszerítő bírságot amiatt, hogy nem teljesítette a bíróság egyik ítéletét.
Július 7-én kormányülésen tárgyalták a döntés miatt tervezett válaszlépéseket. Egy munkacsoportot hoztak létre Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter irányítása mellett. A testület tagja volt Tuzson Bence igazságügyi miniszter, Pintér Sándor belügyminiszter és Bóka János, aki az európai ügyekért felelős miniszter volt.
Július 25-én újra foglalkozott a kérdéssel a kormány. Itt arról volt szó, hogy a kiskorú menekültek és az egyéb sérülékeny csoportba tartozók esetében rendes menekültügyi eljárás indul, őket nem tranzitzónába, hanem fő szabályként nyílt befogadó állomásra küldik. Az Orbán-kormány szerint „a menedékkérőket a magyar-oszttrák határ közvetlen közelében, nyílt táborban (vagy olyan zárt táborban, amelyet bizonyos időszakokban lehetséges elhagyni) szükséges elhelyezni”.
Az augusztus 21-i kormányülésről készült dokumentumban az állt, hogy „2026-ra szükséges a migrációval kapcsolatos politikai konfliktust kiélezni”. Ugyanakkor
a kormány felhatalmazta a belügyminisztert a vitnyédi ingatlan kapcsán olyan beruházások megvalósítására, amelyek célja annak alkalmassá tétele menekültek fogadására.
Augusztus 30-án a témában belügyminisztériumi egyeztetés zajlott. Eszerint Pintér Sándor legfeljebb három hónapot látott indokoltnak arra, hogy a vitnyédi menekülttábor felújítása befejeződjön, de jelezte azt is, hogy ezt megelőzően is alkalmassá kell tenni az ingatlant menekültek fogadására. Rendelkezett konténerek és sátrak helyszínre telepítéséről, fertőtlenítésről, továbbá orvosi, felcseri és rendőri konténerek telepítését is utasításba adta. A munkákra több kivitelezőt kért, hogy párhuzamosan épülhessenek a tábor részei.
Az irat szerint a helyszínen Ukrajnából érkezett száz fő menedékes tartózkodott, akik nem voltak hajlandók elmenni, ügyükben egyeztetést kezdeményeztek Vécsei Miklós miniszterelnöki biztossal és Pál Norbert kormánybiztossal.
Szeptember 11-én már részletes költségvetési tervek voltak az intézmény megindítására, amelynek összegét közel hárommilliárd forintra kalkulálták, és jogszabályi tervezetek kapcsán elvi döntéseket hoztak. A kormány döntött arról is, hogy ha a Brüsszelbe küldött migránsokat visszaküldik Magyarországra, őket is nyílt befogadóállomásokba küldik.
Miközben ezeket a döntéseket meghozták, és épült a menekülttábor Vitnyéden, mások mellett Menczer Tamás és Gyopáros Alpár is azt állította, hogy nem terveznek menekülttábort Vitnyéden. Gulyás Gergely pedig arról beszélt, hogy diákok nyári táboroztatása lesz ott.
Magyar Péter az ügyről egy videót is kitett, amelyben úgy fogalmazott, hogy „Orbánék minden magyart át akartak verni. Belehazudtak a saját szavazóik szemébe is”.
