Poszt ITT
Man aiming shotgun in forest

Helló, nem a vadászok tehetnek Semjén Zsoltról!

Balavány György
Balavány György

2018. 03. 21. 16:06

A vadászellenesség ugyanolyan nyers és ostoba gyűlölködés, mint a többi. Köztük ugyanúgy akad jó arc meg büdös bunkó, mint a horgászok vagy a bélyeggyűjtők soraiban. Vélemény.
Korábban a témában:

Nem túl jó a vadászat sajtója, hazai és nemzetközi trend a radikális belvárosi állatvédők és vegánhipszterek által keltett közhangulat, melynek keretében

  • minden vadász gyilkos, hiszen
  • a vadászat másról sem szól, mint védtelen állatok lemészárlásáról,
  • és nemcsak a kéjért, hanem a pénzért is,
  • vagyis nyereségvágyból és aljas indokból és előre kitervelt módon elkövetett, rohadék mocskos szemét mészárlásról beszélünk, és tegyük hozzá, hogy
  • az úgynevezett vadgazdálkodás csupán humbug, ami a kéjgyilkosság legalizálására szolgál, hiszen

csak hagyni kéne a természetet békén, szabályozná az magát szépen.

Ja, és rohadt náci, aki másként gondolja.

Halkan jegyzem meg, ebbe a szemléletbe halt bele egy spanyol lány nemrég, aki terítékfotókat töltött fel az instára, míg a radikális belvárosi állatvédők és vegánhipszterek el nem kezdték üldözni azzal, hogy kinyírják, mert egy szemét gyilkos, majd amikor nem bírta tovább és végzett magával, ezek a radikális belvárosi állatvédők és vegánhipszterek harsányan ünnepeltek.

Gyűlölködő állatvédők miatt ölhette meg magát a spanyol vadászlány
Már két éve zaklatták folyamatosan a 27 éves nőt.

Ugyanitt a természettel való harmónia, világbéke és az univerzum összes gyógyító energiája kapható.

Ez a szemlélet horgadt föl újra a médiában és közösségi portálokon Semjén rénszavas-, bocsánat, jávorszarvas-, bocsánat, mégis rénszarvasbotránya nyomán. Jó, Semjén tényleg megtestesíti mindazt, amit az emberek utálnak a vadászatban, és erre még büszke is, sőt meghirdeti, hogy eztán majd jegesmedvére lődöz, ráadásul Bayer Zsolt társaságában,

miközben a jegesmedve baromira veszélyeztetett, tehát védett faj.

A felhorgadás nyomán egy pszichológus menten odanyilatkozott, hogy a vadászatnak van ám valamiféle lélektana, ti. azért „lődöz valaki védtelen állatokra”, mert

  • lelkileg sérült,
  • nem ismeri a szorongást és
  • az agresszióját akarja kompenzálni,

vagy ilyesmi, szóval felrajzolódott a vadász pszichológiai profilja, mondom, a vadász, ismétlem, „a” vadász, mint olyan, pszichológiai profilja.

Group of men in a row going away through rural field at sunset during hunting season in countryside
Fotó: Thinkstock

Mármost csak Magyarországon megközelítőleg hatvanezer vadász van, aki egyáltalán nem tehet Semjén Zsoltról, ellenben tudja, hogy melyik faj védett, melyik vadászható ill. vadászandó. De nincs közös pszichológiai jellegzetességük, sem ideológiájuk. A vadászok közt ugyanúgy akad jó arc meg büdös bunkó, mint a horgászok vagy a bélyeggyűjtők közt.

Nem kéne tehát néhány barom miatt egész csoportokat megbélyegezni.

Inkább a vadászellenességnek van lélektana, ami nem túl izgalmas, lévén ugyanolyan, fóbiákból és tudatlanságból gyúrt differenciálatlan és nyers gyűlölködés, mint az összes többi. A vadászok kéjgyikos voltáról beszélni hasonló ahhoz, amikor a papok pedofil voltáról, a cigányok tolvaj, a zsidók harácsoló, a muzulmánok terrorista voltáról van szó.

Ugyanakkor érdemes tudni, hogy a vadászatra miért van szükség. Azért, mert a biodiverzitás és a fajegyensúly fenntartása szinte mindenhol, ahol jelen van a civilizáció, emberi beavatkozást igényel. Különösen Európában, ahol minden erdő és egyéb vadélőhely „mesterséges”, őserdők jószerével nincsenek. Minden élőhelynek véges a természetes eltartóképessége, és ha egy vagy több faj túlszaporodik, az

  • az élőhely pusztulásával,
  • a táplálék fogyásával,
  • beltenyészettel, degenerációval
  • és járványos betegségek felbukkanásával jár.

Van az ökológia  nevű tudomány, amiről a radikális belvárosi állatvédők és vegánhipszterek tudnak a legkevesebbet, és ennek vannak olyan gyakorlati alkalmazásai, mint a vadgazdálkodás. Ez a túlszaporodásra ritkítással, az állománycsökkenésre megtartó gazdálkodással reagál. Ennek és csak ennek keretében folyik vadászat Magyarországon, legalábbis legálisan.

És akkor most leplezzük le a borzasztó tényt: a vadászok  csakugyan szeretnek vadászni. Azért, mert vadászni jó. Ennyi a lélektani ok.

De a vadászat nem az ölésről szól. A vadászat együtt lélegzés a természettel, amiben nyilván benne van a zsákmányszerzés izgalma ugyanúgy, mint a horgászatban. A vadat fel kell kutatni, becserkészni, és egyáltalán nem biztos, hogy sikerül elejteni.

Young red deer standing in forest in autumn. Watch tower in background
Fotó: Thinkstock

És amikor sikerül, a vadászok, az igaziak, megrendültséget és részvétet éreznek.

A vágóhídon elpusztított állat védtelen és esélytelen, de a vad pont nem.  Azért sem, mert a vadászathoz  hozzátartozik, hogy legyen esélye a vadnak a menekülésre. Ezért tilos például az éjjellátó céltávcső és az automata fegyver használata.

Vegyük még hozzá, hogy természetes elhullással, vagyis

  • elöregedésssel,
  • betegségben vagy
  • ragadozó zsákmányaként

sokkal többet szenved az állat, mint ha vadász ejti el. Az elöregedés például többnyire úgy néz ki, hogy a vad már képtelen rágni, ezért éhen hal. Ha kutya vagy sakál kapja el, az  csak belerág, jóllakik belőle, és hagyja rángva kivérezni.

Szóval a kutya ne egyen vadat.

Nekünk viszont sokkal több vadhúst kéne ennünk! Nemcsak azért, mert sokkal egészségesebb, mint a háziállatok húsa, hanem azért is, mert a vadgazdálkodás ökológiai lábnyoma elenyésző a haszonállattartáshoz és a nagy táblás növénytermesztéshez képest.

Magyarországon nemhogy kevesebb vadász kéne, hanem sokkal több, a jelenlegi kétszerese lenne ideális. 

Tehát a radikális belvárosi állatvédők és vegánhipszterek sokat használnának a fenntarthatóság nemes ügyének, ha felhagynának a vadászok alázásával, az uszítással és a gyűlöletbeszéddel.

Még akkor is, ha némely puskás barbár tényleg visszataszítóan viselkedik.

Kiemelt kép: Thinkstock

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.