Poszt ITT
Soft cuddly tabby cat lying in its owner's lap enjoying and purring while the owner is reading a book. Focus on the cat; warm, cozy, domestic atmosphere

Gyarmati Andrea: Szorgalom és lustaság

Gyarmati Andrea
Gyarmati Andrea

Úszó-dokinéni. 2017. 12. 16. 10:00

„Figyelj, ez nem fog összejönni. Mondd, hogy buta, mondd, hogy ügyetlen, mondd, hogy rossz a térlátása, vagy rosszul áll a szike a kezében, de ebben az országban nincs ember, aki elhiszi neked, hogy a Gyarmati Andrea lusta."
Korábban a témában:

Valamikor az érettségi táján, vagyis nem tegnap, érdekes riportot hallottam a rádióban.Mindig is szívesen hallgattam rádiót, sokkal gyakrabban tettem ezt, mint amennyit televízióztam. Így alakult, és mivel a munkám miatt ma is sokat ülök autóban, amíg egyik betegtől eljutok a másikig, tájékozott rádiós vagyok. Gyakran megérint egy-egy mondat, mindig is szerettem ezeket a magvas, számomra fontos ideákat továbbgondolni, adott esetben a családommal, a barátaimmal megvitatni.

Néha azt éreztem, még a hozzám közelállók is elcsodálkoznak, mi mindenen vagyok képes elmélkedni.

Ez az egész talán annak is köszönhető, amit akkor és ott az érettségi idején hallottam a rádióban. Nevezetesen azt mondta egy híresen okos ember (Hegedűs Géza bácsi), hogy muszáj az agyunkat is edzeni, különben megbutulunk.

Könnyű mindez fiatalon, amikor kitalálod, mi szeretnél lenni majd, ha nagy leszel, és teszel is érte sokat. Tanulsz, képzed magad, vizsgázol és diplomázol. Ez eddig rendben is lenne. Mindez feltétele, hogy az lehess – bármi –, ami lenni szeretnél.

Ám mi van később, amikor már nem kell vizsgára készülnöd, mit tehetsz azért, hogy jó karban maradjanak az észbeli képességeid is?

Gyakorolni és még többet és többet gyakorolni szorgalmasan, nem ellustulni, mert ha ellustulsz, ellustul a gondolkozásod is, és akkor nagy a gáz. Így mondta akkor az okos bácsi a rádióban. Mindegy, mit csinálsz, de mint az izmaidat a konditeremben, a szellemedet is edzeni kell, és ő a maga részéről naponta megtanul egy új latin memoritert, és azt mantrázza. “Azta…”, gondoltam már akkor és azóta is, és akkor kezdtem, ha nem is latint és memoritereket, de verseket megtanulni. Úszás közben nagyszerű alapot jelentett a monotónia legyőzésére és bizonyos versek még ritmust is szolgáltattak a tempózás alatt.

Másrészt sokat, sokfélét tudtam annak idején idézni, és ettől igen műveltnek tűntem.

Szóval igyekeztem, miképpen egész életem során, sőt, fontos volt, hogy ha már megtanulom ezt vagy azt a verset, akkor azt pontosan is tudjam.

Támadt azért ebből néhány grimbusz, mert amikor komoly edzés zajlott jelentős oxigénhiánnyal, nem igazán maradt másra esély, mint az erőlködésre, ám ha kevésbé megterhelő, de hosszú távot kellett úszni alapozás gyanánt, jól jöttek a versek. Mindaddig, míg el nem akadtam, mert az nagyon bosszantó volt. Így aztán megkértem Anyut, aki az edzőm is volt, legyen nála az aktuális költő kötete, hogy kisegítsen, ha bajba jutok.

Young woman swimmer in blue pool water
Fotó: Thinkstock

Szóval, mondjuk az 5000 méter pillangó ötös levegővel és Toldival jól megfért egymás mellett.

Minek kell pontosan tudni a sorokat? – kérdezték sokan, akik hallottak erről a szokásomról. Mert maximalista vagyok, amire akkoriban igen büszke voltam. Azt gondoltam, ha csinálom, akkor én azt a magam képességeihez mérten a legjobban szeretném… és mindezt ma is így gondolom, pedig már elég sok év telt el azóta.

Vagyis mindaz, amibe ma szívesen belekötnek, és amit sokan helytelenítenek, az az én életemben, igaz, kicsit megváltoztatva az eredeti definíciót, mindig pozitív volt és jó felé vitt. Sőt, ha valami nem sikerült, és akad azért ilyen is, vigasztalásnak ott volt mindig az „én a magam részéről megtettem érte mindent”, amibe azért elég rendesen bele lehetett kapaszkodni.

Maximalistának lenni a definíció szerint azt jelenti, hogy csak akkor vagyok szerethető, ha mindent jól csinálok. Ez állítólag a maximalizmus lényege, de én nem így gondolok erre, hanem úgy, hogy kihozni magamból a maximumot. Ez a lényeg.

A szeretet is úgy néz ki az én olvasatomban, hogy nem az a lényeg, szerethető vagyok-e, hanem az, hogy akkor tudom  magamat elfogadni, néha szeretni is, ha megteszek mindent. Mondhatjuk: általában és nagy vonalakban elég szorgalmas vagyok.

Meglehet, ez is a sport hozadéka, vagy fordítva: azokból lesz sikeres sportoló (vagy bármiben sikeres ember), aki alapadottsága vagy neveltetése folytán is a szorgalmasok közé tartozik.

Úgy alakult egyszer, hogy azt gondoltam, két szakvizsga több mint egy, és elindultam egy második szakvizsga irányába.

Nem kevés mérlegelést követően a gyerekgyógyász szakvizsga megszerzése után az ortopédiát választottam.

Érdekelt is, no, nem elsősorban a műtéti, inkább a terápiás része, és úgy gondoltam, összehozva az úszómúltamat, a gyerekgyógyászatot és a gyerekek ortopéd műtétei kapcsán létrejövő helyzetet, van mit keresnem ezen a területen. Vagyis az úgynevezett konzervatív kezelés, mozgatás érdekelt.

Így jutottam el – ma úgy mondjuk, rezidensnek –, már nem frissen végezettként, hanem némi tudással és egy szakvizsgával a tarsolyomban az Ortopéd Klinikára.

Emberileg szuper tapasztalás volt. Rengeteg barátot szereztem, míg ott dolgoztam, olyanokat, akik komoly műtétekkel segítettek a betegeken. Szakmailag azonban nem éreztem magam a helyemen.

Van egy mondás, ismertem régen, de az értelmét itt fogtam fel igazán. A belgyógyász, a sebész és a patológus másképpen gondolkozik. Kissé eltúlozva: „A belgyógyász (s ilyen a gyerekgyógyász is) mindent tud, de semmit sem csinál. A sebész mindent csinál, de semmit sem tud. A patológus meg mindent tud és mindent csinál is, de minek.”

Vicces, de azért van némi alapja. Esetemben akkor ez azt jelentette, állandóan ellenvetéseim voltak egy-egy tervezett műtét kapcsán, ha úgy véltem, a gyerek nincs teljesen jól belgyógyászatilag, vagyis nem tanácsos a műtőasztalra engedni.

Surgical team performing cosmetic surgery in hospital operating room. Breast augmentation at medical clinic. Breast enlargement, enhancement. Mammaplasy
Fotó: Thinkstock

Magyarul, ezek a kisgyerekek sok műtét után képesek járni, állni, normálisan mozogni, és a műtéteket tervezetten szoktuk elvégezni. Vagyis nem akut bajról van szó, mint vakbélgyulladás esetén, és nem életmentő operációkról, ahol nincs mese, számít az időfaktor.

A főnököm kemény ortopéd sebész volt, nem foglalkozott olyan apróságokkal, mint hőemelkedés, piros torok vagy nátha. Én voltam a szálka a szemében, mert szóltam, hogy ez hátráltatni fogja a műtét utáni gyógyulást, és nem tetszett neki, hogy esetleg át kellett írni miattam (persze nem miattam, hanem a gyerek állapota miatt) az általa megálmodott műtéti programot.

Morgott is rendesen, ami úgy szólt: kellett nekünk pont egy ilyen nagyszájú gyerekgyógyász, aki ortopédiát akar tanulni, és aki állandóan más szempontokat vesz figyelembe, amikor „a belszervileg negatív status műthető, operálható” szöveget kell beírni. Én meg nem írtam meg az engedélyt, ha szakmailag kifogás vetődött fel.

Szóval nem volt zavartalan a kapcsolatunk. Nézőpont akad sokféle az orvostudományban is, hát a miénk nem volt azonos.

Aztán történt valami, ami ennyi év után is vicces számomra, gondoltam, elmesélem a történetet.

Mire hozzám eljutott a hír, szinte az egész klinika ezen röhögött.

András ugyanis azt találta mondani többek jelenlétében, hogy az a baj a Gyarmati Andreával, hogy lusta.

János, aki a másik kollégám volt, jó barátom, azt felelte: „Figyelj, ez nem fog összejönni. Mondd, hogy buta, mondd, hogy ügyetlen, mondd, hogy rossz a térlátása vagy rosszul áll a szike a kezében, de ebben az országban nincs ember, aki elhiszi neked, hogy a Gyarmati Andrea lusta.”

Jóval később végül is megkedveltük egymást az ortopéd sebésszel. Amikor a fiam lovagolni szeretett volna, András, aki nagy lovas volt, segített, és egyszer, míg vártuk a gyerekeinket a lovardában, megbeszéltük az ügyet, békét kötöttünk.

„Sokat dühöngtem azon, hogy megvétózol gyerekgyógyászként egy-egy műtétet, de komolyan sosem gondoltam, hogy lusta lennél”, ezt mondta, miközben a gyerekeink együtt csutakoltak le egy lovat. Mire én: „A magad szempontjából igazad volt, hiszen olykor eléggé összekutyultam a műtéti tervet.”

Nos,  hogy van-e értelme ennek a mesének, nem tudom, de annyit igen: jó, ha tudjuk, mindig érdemes a másik nézőpontjából is megvizsgálni életünk történéseit.

Kiemelt kép: Thinkstock

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Closeup portrait of a beautiful redhead woman using smartphone
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.