Poszt ITT
Budapest, 2015. február 6.Más médiumok újságírói várakoznak a Hír TV irodáinak, valamint a Magyar Nemzet, az MNO és Lánchíd Rádió szerkesztőségének otthont adó budapesti épület halljában 2015. február 6-án, miután lelkiismereti okokból benyújtották a fel-, illetve lemondásukat a négy szerkesztőség vezetői. A hírt az mno.hu internetes portál tette közzé.MTI Fotó: Illyés Tibor

Ne legyünk naivak, a kegyelmi pillanat a Hír Tv-ben nem fog sokáig tartani

Zsolt Péter
Zsolt Péter

szociológus. 2015. 10. 12. 17:23

A sajtó a maga szabadságát Angliában már 1791-ben elérte, nálunk csak 1989-ben. Legalábbis azóta meghalni érte többet nem kell. De ne gondoljuk, hogyha a sajtószabadság jogilag garantált, és ha még az értékek a helyükön is vannak, nem kell minden egyes kormány alatt, minden egyes tulajdonosnál, minden egyes évben, minden egyes szerkesztőségnek, sőt minden egyes újságírónak megvívnia a kisebb-nagyobb harcát, hogy elmondhassa azt, aminek igazságáról amúgy meg van győződve. Néha a körülmények válhatnak olyanná, hogy ez a harc kilátástalan. Értsük meg ezeknek az újságíróknak a nehéz helyzetét, mert egy olyan struktúrában kell élniük, melyet nem ők teremtettek. (Picit egyébként sokan mégis.) Most tényleg egy kegyelmi pillanat van a Hír TV-ben, az újságírók szabadon dolgozhatnak, legjobb tudásuk szerint. De ez nem fog sokáig tartani.

A napokban több érdekes információ is megjelent a Hír TV-ről, melyek lényege, hogy korábban kézi vezérlés alatt álltak, ám most a szabadság szigete, és megújulva új lendülettel, új műsorokkal növelik nézettségüket. Hogy az új arculat óta mik a nézettségi mutatók, és hogy lesz-e elegendő hirdetőjük, arról még pontos adatokat nem találtunk.

A Hír TV-vel kapcsolatos politikai érzületekkel átitatott indulatok arról szólnak, hogy most aztán végre kiderült, hogy milyen „mocskos módon kézi vezérelték az újságírókat”, míg a Hír TV kormánybarát volt. A másik végletből felemlegetésre kerülhetnek, hogy na de Simicska 180 fokos fordulatot követelt a csatorna dolgozóitól, és akinek gerince volt, az azonnal távozott, és most már megérdemelten láthatjuk, olvashatjuk, hallhatjuk őket kormányközeli fórumokon. Akik az elmenők pártján állnak, utalhatnak pl. Kovács Andrea riporterre, aki korábban is tudott azért keményen kérdezni, és aki most az állami csatornán látható.

Aki a maradókat élteti, az azonosulhat Tarr Péterrel, aki a Hír TV vezérigazgató helyetteseként adott legutóbb interjút a Kreatívnak. Kicsit félreérthető volt számomra az a megjegyzése, hogy munkatársai közül senki nem ment el, hiába csábították őket. Talán nem az egész csatornára, csak a saját szerkesztői részlegére gondolt. Szóval mindezek a reakciók, azaz az elmenőkkel és a maradókkal szimpatizálóké is hordoznak erkölcsi érveket, de nem sokat segítenek egy tárgyszerű elemzésben.

Még csak arra sem kérem az olvasót, hogy legyen egy kicsit empatikus az újságírókkal, mert micsoda világ az, ahol az ember szakmai munkája Simicskától vagy a Fidesz által odaküldött engedélyt adó emberektől függ? Ha viszont érdeklődésüket nem a „ki a gerinces” vita felé fordítjuk, vagy ez a hályog nem túl vastag, csak legalább fátyolszerű, akkor átláthatunk rajta, és egy jóval érdekesebb dolgot vehetünk észre.

Észrevehetjük, hogy a történet lényege nem a coming out, mely szerint amíg Simicska és Orbán Viktor között béke volt, addig a Hír TV pártvezérlet alatt állt, hanem az, hogy ezt a kormányzat most tagadja.

Ez önmagában is reményt keltő. Nem mintha hihető volna a tagadás. Azaz nem az reményt keltő, hogy hátha nem igaz, hogy irányították az újságírókat, hanem az, hogy ezt utólag is úgy érzik, muszáj eltitkolni. Hogy miért is gondolom így, mindjárt visszatérek rá, de először hadd érveljek amellett, hogy miért nem hihető, hogy a Hír TV mai munkatársai mind hazudnak.

Miért találnának ki többen összehangoltan olyan hazugságot, hogy korábban megmondták nekik mit kérdezhetnek, kit hívhatnak be, amikor rájuk ez igen rossz fényt vet?

Az értekezleteken elmondtam mindenkinek – mondja Tarr az újjáalakulás után –, hogy felejtsék el az öncenzúrát, a régi reflexeket, és próbáljanak meg szabad, független újságíróként viselkedni.

Uram isten, a „régi reflexek” nem a szocializmusra értendők, hanem a 2010 utáni időszakra. Milyen gyorsan alakulhattak ki reflexek, amik aztán pár év alatt már régiekké is váltak? Azt ugyanis végképp nem feltételezem, hogy a szocialista időszak alatt a Hír TV munkatársai ne lettek volna autonómok, autonómiájukat azután veszítették el, amikor az általuk hatalomba juttatni kívánt párt győzött. Azzal, hogy szakmai autonómiáját fel kellett adnia aligha fog előállni valaki, ha nem igaz. Történetesen ezzel egy újságíró saját korábbi hiteltelenségét árulja el.

Szóval a hír igaz, a Hír TV munkatársai külső és belső cenzúra alapján működtek, nem az érdekességeket, a konfliktusokat, a társadalmat érdeklő dilemmákat tárták föl, vagy pontosabban ezekről bármikor lemondtak, ha megkérték rá őket. Mert azért aki visszaemlékszik a beszélgetős vagy tényfeltárós műsorokra, éppenséggel nem találhatta volna ki, hogy nem mernek kérdezni bármit, bárkitől. Az meg, hogy kit hívnak be és kit nem azért nem volt árulkodó, mert már a rendszerváltás óta több csatorna beszűkítette érdeklődését az általa preferált politikai iránynak. Hogy a probléma mélyebb, hogy valójában pártcsatornaként funkcionáltak, miközben ennek ellenkezőjét hirdették, ahhoz a mostani megszólalás kellett.

Kovács Zoltán kormányszóvivő válasza viszont valahogy úgy hangzott, hogy a kormány hisz a demokrácia értékeiben és a szólásszabadságban, és visszautasítja ezeket a vádakat. S nem az az érdekes, hogy hiszünk-e a kormánynak, hanem, hogy ők hisznek a demokrácia értékeiben és a szólásszabadságban, és ezt a viselkedést nem tartják helyesnek.

Nyugodjunk meg, ha a Jobbik nyeri meg a következő választást, akkor ők hivatkozva a nép demokrácia iránti szkepszisére nem fognak pironkodni. Tegyük hozzá, nem is volna más lehetőségük, mint a képviseleti demokrácia logikájának kétségbevonásával pozíciókat szerezni, mert kétharmaduk azért biztos nem volna, hogy legalább ezt a legitimitást fenntartsák. A sajtószabadság fölöslegességét is bátran bevállalnák, és ha kiderülne, hogy valamelyik médiumot kézi vezérlik, arra azt mondanák, hogy épp azért kapták az emberektől a politikai felhatalmazást, hogy megregulázzák a sajtót.

Mindezt csak azért festettem fel, hogy kicsit örüljünk annak, hogy ma még az értékek terén nincs gond. A kormány általi visszautasításnak ez a lényege, a hatalom számára is fontos értékek miatt kell cáfolni azt is, ami egyébként igen valószínű, hogy úgy történt.

Továbbmenve immár a Hír TV-sztorin, újabb örömünk lehet, hogy jelenleg a szabadság szigete – ha igaz –, és Simicska sem akarja megmondani, mit lehet kérdezni és mit nem, s nem ejnyebejnyézik utólag sem. Ezt állítja Veiszler Alinda is a Magyar Narancsnak adott interjújában, hogy nevezetesen azután, hogy rákérdezett egy első riportalanyánál, Tereskovánál a Simicska által kimondott azon durva szavakra, mellyel Orbánt illette, azt senki, a tulajdonos se kérte rajta számon.

Persze ne legyünk naivak, a tulajdonosnak lesznek újra kérései, pláne, ha nem akar visszahúzódni a vállalkozói szerepbe, és politikai tényező kíván maradni. A tulajdonosoknak mindig vannak kéréseik, mert egy fikarcnyival sem jobbak, mint a politikusok, akik szintén szeretnék, ha propagandacéljaikat segítené és nem akadályozná a média. Ezek lehetnek a legjobb demokráciákban is zsarolások, korrupciók, vagy akár durva egzisztenciális kényszerítő eszközök, ám mindig tudhatjuk, hogy hol léptük át a demokrácia határát: ott, amikor ezeket nem akarják tagadni.

A sajtó a maga szabadságát Angliában már 1791-ben elérte, nálunk csak 1989-ben. Legalábbis azóta meghalni érte többet nem kell. De ne gondoljuk, hogyha a sajtószabadság jogilag garantált, és ha még az értékek a helyükön is vannak, nem kell minden egyes kormány alatt, minden egyes tulajdonosnál, minden egyes évben, minden egyes szerkesztőségnek, sőt minden egyes újságírónak megvívnia a kisebb-nagyobb harcát, hogy elmondhassa azt, aminek igazságáról amúgy meg van győződve. Néha a körülmények válhatnak olyanná, hogy ez a harc kilátástalan. Értsük meg ezeknek az újságíróknak a nehéz helyzetét, mert egy olyan struktúrában kell élniük, melyet nem ők teremtettek. (Picit egyébként sokan mégis.)

Most tényleg egy kegyelmi pillanat van a Hír TV-ben, az újságírók szabadon dolgozhatnak, legjobb tudásuk szerint. De ez nem fog sokáig tartani. A kelet-európai struktúrákban manapság igen gyakoriak az érdekcsoportokhoz kötődő kiszolgáltatottságok. Abban az esetben vannak szerencsésebb helyzetben az újságírók, ha az adott országban több, piaci alapon megerősödött érdekcsoport van jelen, mert még ha ezek össze is fonódnak a politikával, akkor is egymást kontrollálják. Ilyen több érdekcsoport jön létre, ha a médiatulajdonosok külföldiek (ez a 90-es évek hazai állapota), vagy ha az adott ország gazdasága nem az állami köldökzsinór függvénye. Simicska az utóbbira volt példa, ő olyan ország gazdag embere, ahol a gazdagok leginkább az államnak köszönhetően váltak azzá, amik.

Most csak elszakadt egy köldökzsinór.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Cegléd, 2011. augusztus 14.
A ceglédi Toldy Ferenc Kórház-Rendelőintézet.
MTI Fotó: H. Szabó Sándor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.