Valamikor nyáron történt, hogy főzés közben levertem a sótartót, ami pici apró szilánkokra tört. Amióta a volt élettársam már nem élettársam, kevés a veszekedés a lakóközösségben, de ekkor, két nappal később, a semmiből, egy borzalmas, csak élettársi kapcsolatokra jellemző veszekedés bontakozott ki az ingatlan falai között. Csak másnap, a főzés, és az új sótartó használata közben jutott eszembe, hogy a sótartó darabokra tört, a só kiborult, és meg is írtam a volt élettársnak szöveges üzenetben, hogy bassza meg, a sótartó, amire azt válaszolta, tényleg, bassza meg, a sótartó, és onnantól kezdve ismét szent volt a béke, ráadásul azzal a nyugtató tudattal, hogy a veszekedésért nem mi, hanem a sótartó a felelős. Ez tegnap jutott eszembe, amikor életemben először elsóztam egy levest, és egész nap azt próbáltam kideríteni, hogy szerelmes vagyok-e valakibe, de nem jártam sikerrel, így hát inkább felöntöttem a levest vízzel, a szívemet pedig kitéptem a mellkasomból és belevágtam a fazékba. De ez most lényegtelen. Ami fontos: utánajártam, hogy történt-e a közelmúltban jelentősebb sóbányaomlás, mint például a 2008-as gazdasági válságot megelőzően a kárpátaljai Aknaszlatinán, amikor a 9-es bánya telephelyén egy negyven méter átmérőjű omlás keletkezett, és rossz hírem van, mert ugyanott, Aknaszlatinán, az idei év áprilisában 45 méter mély és 50-60 méter széles kráter keletkezett, egy teleknyi terület tűnt el a föld alatt a sóban, és a geológusok nem tudták megállapítani, hogy mindez miért történt.
