Tatár Csilla egy korrekt műsorvezető, akit talán csak a betegen otthon pihenők és a kisgyerekes anyukákon kívül a nyugdíjasok láthattak élőben, hiszen a reggeli műsorsáv se nem a fiatal iskolásoké, se nem a (fiatal) dolgozó embereké.
A többi (társ?)műsorvezető helyt állt abban a négy mondatban a most indult Petőfi TV-n, amit rájuk osztottak, egyedül talán a szlovák huligánozó Angéla másodpercei voltak végtelenül kínosak.
Értem én, hogy a Petőfi Rádió egy sikeres produktum a közmédia berkein belül, de az, hogy egy induló műsor minden harmadik gondolta az volt, hogy Petőfi milyen menő, na az már minden jóérzésű nézőnél kiverte a biztosítékot.
Könyörgöm, Petőfi tényleg az 1848-49-es szabadságharccal vált nemzeti ikonná, de tényleg csak ennyi jutott róla eszébe a szerkesztőknek, hogy mennyire menő lenne 2015-ben?
Minden beszélgetés erre futott ki. Nem azt kérem, hogy a verseit elemezzék vagy az életútján agonizáljanak, de szegény fiú nem a menőségével írta be magát az irodalom- és történelemkönyvekbe.
A műsor látványvilága – most a saját kezemre csaptam, mikor ebben a kontextusban használtam a LÁTVÁNYVILÁG szót -csapnivaló volt.
Ki volt az az ökör, aki azt gondolta, hogy attól lesz valami fiatalos és újszerű, ha megállás nélkül rángatja a kamerát? Arról nem is beszélve, mikor fejjel lefelé állított képpel kapcsoltak Tatár Csillára egy bejelentkezés alkalmával. Először nem hittem a szememnek, aztán ideges lettem, végül feladtam és nyugtáztam magamban, ez a köztévé.
Tartalmilag bármit is mondani a nulladik adásról nem lehet, nem történt semmi érdemleges, egy rövid, néhány perces összefoglalót leszámítva, melyben megmutatták, hogy mi vár ránk hétfő estétől.
Aztán jött a várva várt pillanat, az élő közvetítés az Erkel Színházból. Számoltam, körülbelül huszonnégyszer mondták el, hogy élő lesz. Nem akarok szőrözni, de biztos csak véletlenül hagyták le az élő feliratot a képernyő bal sarkából. Kár, hogy előtte tíz másodperccel és utána kettővel már megint ott volt.
De ki vagyok én, hogy ne higgyem el, amit Csilla mondott?
A Pilvaker nagy húzás lehetett volna, de gondolom a cenzúra itt is lesújthatott. Vagány magyar fiatalok adtak elő még vagányabb magyar műveket, átdolgozva vagy épp átértelmezve, mégis többször pörgettem végig az Instagramomat, mintahányszor felkaptam a fejem egy-egy érdekes pillanatot látva.
Szuper arcok vállaltak szerepet a Pilvakeren, mégis azt éreztem, hogy hiányzik az igazság. A szavak forradalmának értelmezésemben az lenne a feladata, hogy szavakkal robbantson ki valamit, de minimum egy gondolathullámot a hallgatóságon a jelen állapot miértjéről. Bennem csak egy gondolat sörpört végig, az pedig az volt, hogy itt bizony elmaradt az igazság.
Nem hiszem, hogy ne lett volna véleményük ezeknek az előadóknak a máról, sokkal inkább arra gondolok, hogy ezt a véleményt csak az öltözőben egy rekesz sörrel lehetett előadniuk.
Nem azt mondom, hogy halott az ügy, de 80 milliárdért erősebben is lehetne próbálkozni. Szerencsére a távirányító itt van mellettem, és akkor kapcsolok el, amikor csak akarok. Például most.
